Tartalomjegyzék

Tévedés?

Talán épp ezért az a legésszerűbb, ha a babonát tévedésnek tekintjük. (Jóllehet nem minden babona intézhető el azzal, hogy egyszerűen tévedésnek kiáltjuk ki.) A tévedésen alapuló babonák az emberi érzékelés hibáiból sarjadnak. Amit látunk vagy hallunk, az sokszor hiányos. Ez mégsem okoz nekünk nehézséget. A hiányokat kitöltjük, mégpedig legtöbbször anélkül, hogy tudatában volnánk neki. Az észlelés nem valami passzív befogadás: tevékeny részvételt kíván tőlünk. A kívülről jövő ingereknek és múltbeli tapasztalatainknak egyaránt szerepük van benne. Sőt nemcsak saját régebbi érzéki benyomásainkra, hanem másoktól kapott tájékoztatásokra is alapozunk. S ez nemcsak valóságos dolgokra vonatkozhat, hiszen különféle hiedelmek szintén hatnak ránk. Ott, ahol a babonák, a hiedelmek elevenek könnyen előfordul, hogy a valóságos külső ingereket is velük hozzák kapcsolatba. Például a szélzúgást a szellemek lépteinek vélik. Minthogy észleléseinket előzetes elképzeléseink és várakozásaink határozzák meg és irányítják , figyelmünk eleve azokat az inger elemeket választja ki, amelyek a babonáinkat igazolják. Így aztán a hiedelmet igazoló észlelést sokszor maga a hit hozza létre. A tévedéseknek nem is oly ritka forrásuk például az, hogy a jóslat önmagát valósítja meg. A jóslat ébresztette várakozás kihat az elkövetkezendő eseményre, s amikor a jóslat „beteljesül”, ez még jobban megerősíti a jóslásba vetett hitet.  Az az ember, aki babonás emberek között él, könnyen válik maga is babonássá. Az egyén ugyanis nehezen tudja kivonni magát mások egyöntetű véleményének hatása alól. Asch amerikai társadalom-pszichológus és munkatársai azt tanulmányozták, hogy miként hat az egyén véleményére másoknak a véleménye. A kísérletben résztvevő személyeknek különböző hosszúságú vonalakat kellett összehasonlítaniuk , és megmondaniuk, melyik a hosszabb vagy a rövidebb. A feladat egyszerű volt és ha egyénileg oldották meg egyetlen hiba sem fordult elő. A kísérleti csoportot azután úgy állították össze, hogy a kísérleti személyek közé több munkatársukat is beültették, s ők szándékosan tévesen ítélték meg a vonalak hosszúságát. A kísérleti személyeknek mindig utolsónak kellett válaszolni, s mivel most az, amit ők láttak ellentétbe kiderült a többiek (a közibük ültetettek) véleményével, sokan azokéhoz hasonló téves megállapítást tettek. Némelyek csak azért, mert nem akartak másnak látszani, mint a többség. De voltak olyanok is, akik szinte rábeszélték magukat, hogy ők szintén ugyanazt „látják” amit a csoport többi tagja állít. Tehát az egyénre óriási nyomás nehezedett, hogy „ne lógjon ki sorból”. Nem nehéz elképzelnünk, hogy mennyivel inkább van ez akkor, ha olyan dolgokról van szó, mint egy spiritiszta szeánsz helyiségének a jelenségei, vagy egy kultusz papjának, mágusának bizarr ténykedése. Ezt még fokozza az a tény, hogy az emberek ilyenkor általában hinni is akarnak a dologban. S ezért még a kétkedők sem tudják szétrombolni a többségben levő hívők illúzióit. A csoport azt a személyt, akinek ellentétes véleménye van, igyekszik rábírni, hogy változtassa meg a véleményét. S ez sokszor be is következik.

Ha a babonák csak tévedésen alapulnának, talán könnyen rá tudnánk venni az embereket arra, hogy hagyják el az ilyen hiedelmeiket. De jól tudjuk, hogy sokan milyen makacsul ragaszkodnak a babonáikhoz! Ez arra mutat, hogy a babona sokszor az ember személyiségének mélyében gyökeredzik.