Egyéb

Vécsey Károly – Wikipédia

Imádott, drága Linám!

Szeretett, mindennél kedvesebb feleségem! Látom, elérkezett életem utolsó pillanata – meg kell halnom, tehát még egyszer Isten hozzád, Isten veled vezéreljen Isten minden lépésedet, az én utolsó sóhajom: Lina, ott a túlvilágban egy jobb életben egyesülünk bizonyára – Isten veled jó lélek és bocsásd meg mindazt a keserűséggel, mellyel tán akaratlanul is megbántottalak csókollak, csókolom kedves leányomat, leányodat Gizellát. Élj boldogul.

Október 6-án, reggel 6 órakor.

Szerencsétlen Károlyod

Megjelent az Aradi Vértanúk Albuma kötetben (Budapest, Lampel R. (Wödianer F. és Fiai) Kiadása)

A 93. Könyvhéten a Vigadó téren a 7-es pavilon a Hét Krajcár Kiadóé, ott fogom dedikálni
június 11-én 11 órakor a Maszkod mögé - vers és lélektan című kötetemet.

Mindenkit szeretettel várok.

A Heltai Miklós vezette Csökmei Kör színvonalas konferenciát tartott 2015 őszén. A téma - hogyan viszonyul a mai pszichológia Karácsony Sándor társaslélektanához - nem csak szakemberek számára volt tanulságos. Jómagam a társaslélektani rendszer alapján álló neveléstudomány, pedagógusképzés és iskolakísérletek felől szólok hozzá a témához. Jó látni, hogy sokféle megfelelés található Karácsony 1940-es évekbeli szemlélete és a mai pszichológiák összevetésekor, noha a halálát követő fél évszázadban hatalmasat fejlődött a lélektan. Specializálódott és általános kereteit is kitágította.
ÍRÁSKÉP: Karácsony Sándor

Ezt a receptet azoknak ajánlom, akik nem fogyaszthatnak glutént tartalmazó ételeket, és tartózkodniuk kell a tojásfehérje tartalmú ételektől. Ez a palacsinta szerű lepény tölthető lekvárral, de sajttal vagy sonkával is kitűnő étel. Nem egyszerű elkészíteni, de megéri.

Nincs elérhető leírás.

Alkategóriák