Egyéb

Én nem tudok
A csendről, melybe száz forró titok
És jövendő viharok lelke ébred;
Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
A csendről, melyre mennydörgés felel,
Idegzett húr most, oh most pattan el,
Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
Az életet, az üdvöt, a halált,
Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
- - Ily csendről nem tudok.
 

– Az irodalomtól igen távol, sportolóként, majd testnevelő tanárként kezdte a pályáját. Hogyan került egy fiatal, értelmiségi lány erre a területre?

– Azért mentem a testnevelési főiskolára, mert nagyon untam a padban ülni és tanulni. Az egri angolkisasszonyoknál, ahol iskolába jártam, annyit kellett ülni, és olyan kevés lehetőség volt a mozgásra, hogy ha nekem tizenkilenc éves koromban az egyetemen újra be kellett volna ülni a padba, hát én szétrobbantam volna. Nem voltam tehetséges sportoló, de nagyon energikus lány voltam, imádtam a mozgást, és boldogan mentem a TF-re. Ma is életem legszebb négy éveként gondolok rá vissza. Remek társaság jött össze, de nagyon meg kellett küzdenem a bentmaradásért. Nekem előképzettségem nem volt, oda viszont már nagyon komoly sportolók, válogatottak jártak. Százhúszan kezdtük, és hatvanan maradtunk a főiskola végére. Aki nem hozta a szintet atlétikában, a különféle úszásnemekben, bármiben, az kibukott. Ez nem volt szokatlan tragédia, minden második ember így járt. Én foggal-körömmel harcoltam, hogy bent maradhassak. Az volt a szerencsém, hogy az akkori trend szerint a főiskolának jó tanárokat kellett képezni, és nem versenyistállóként működni – én pedig az elméleti tárgyakban jól boldogultam, másnak ez kevésbé ment.

Mohás_Lívia.png

Alkategóriák