Nyomtatás
Kategória: Szociológia

A legtöbb szörnyűséget az ember ember ellen, a jobb világ megteremtése közben követte el. Az erkölcsi tökéletesség önmagunk iránt lehet követelmény, de veszélyes, ha másokat akarunk harcias meggyőződésből jobbá tenni. A megszállott, küldetéstudattal megfertőzött ember csak a fényes végcélt látja maga előtt és mindenkit, aki útjában áll könnyen ellenségnek hisz. A megingók hamar árulóknak kiáltatnak ki és kevesebb kíméletet érdemelnek, mint az eredeti ellenfelek. A terror számukra legtöbbször nem egyéb, mint a gyors, szigorú és engesztelhetetlen “igazság˝ érvényre juttatása. Vezérei az eszme iránti odaadásra, a feltétlen engedelmességre és ha kell, az önfeláldozásra biztatják fanatizált híveiket. A hatalom megszerzése érdekében minden eszköz megengedett, az áldozatok – még ha emberéleteket követelnek is – elfogadhatók. De amint hatalomra kerülnek – tagadva mindent ami volt, állítva mindent, ami lesz - már csak uralkodni akarnak. Miközben azt hirdetik, hogy a társadalmi vagy isteni igazságosságot akarják megteremteni, csak a maguk hasznát nézik. Így lesz lassan a jobbító szándékból pusztítás, az egyenlőségből a kiváltságosak jóléte és a többség nyomora.


A terrort a francia jakobinus forradalom emelte először törvényes állami eszközzé, a “nemzet˝ és a „forradalom˝ védelmében a “lázadókkal˝ és az ˝árulókkal˝ szemben. Aki bírál áruló, aki nem támogatja tüntetően a köztársaságot, gyanús. A vérpad az egységet biztosítja, az állam harmóniáját: eltávolítja a selejtet.

A forradalmár azt kiáltja: egy kevés fejet levágunk, hogy a többséget megmentsük. A tömeggyilkosok a nép okulására padokat ácsoltatnak a nézőknek, jobbra a férfiaknak, balra a nőknek, az emberszeretet tetszetős példájaként az új eszme ellenségeinek lemészárlását mutatva. Samson a párizsi bakó arra volt büszke, hogy a segédeinek nem kellett több idő a kivégzéshez, mint "fejenként egy perc". D. Greer, a korszak neves kutatója 35-40 000-re becsüli az áldozatokat, beleszámítva az ítélet nélküli kivégzéseket is. A Forradalmi Törvényszék 16 594 halálos ítéletet hozott. Az esetek 78%-ban lázadás vagy árulás, az ítéletek 19%-ában az ártalmasnak tartott nézetek, hitek és csak 1%-ban a gazdasági bűntett volt a vérpadra küldés indoka. S ami meglepő, a halálraítéltek 84%-a a harmadik rend tagja volt, csak 9,5%-uk volt nemesember és 6,5%-uk került ki a papság soraiból.

Az egyéni terrorizmus kezdetének története nem egyéb, mint egy maroknyi értelmiségi harca a zsarnokság ellen, a néma tömeg szeme láttára. Az emberi élet eszményi formája az, amelyben az ember megszabadul, minden kényszerítő hatalomtól. Senkinek sincsen joga, hogy az egyén akaratát törvényekkel megkösse, korlátozza. Az emberi nem sorsának javulása addig nem képzelhető el, amíg egymáshoz való viszonyuk kényszeren alapul. A fennálló korlátokat le kell dönteni, de nem azért, hogy újakat építsenek helyükbe, hanem hogy mindenki szabadon és függetlenül élhessen egymás mellett. A nihilisták még visszautasítanak minden cselekvést, amit nem az egoizmus diktál, szidalmazzák a cári oroszországi állapotokat, de semmit sem tesznek ellene. Mindent tagadnak, ami nem az én kiteljesedése, az észen és az érdeken kívül nem hisznek semmiben. “A régi megsemmisítése nemzi a jövőt.˝ - írja a nihilista Herzen.

 

Az anarchista Bakunyin szerint viszont az állam a legfőbb bűnöző. “A mi missziónk a rombolás, nem az építés.˝  Új, törvény nélküli, tehát szabad világot álmodik. De milyen lesz ez az új világ? Szabad lehet-e valóban? A jövő baljósnak tűnik. Amikor a Nemzetközi Munkásszövetség alapszabályát fogalmazza, a cselekvés idejére az egyént gondos előrelátással, a központi bizottságnak rendeli alá. Olyan hatalmat kínálva neki, amelyet nem korlátoz semmi. Nyecsajev még tovább megy, szerinte a vezéreknek az alárendeltek irányítására joguk van erőszakot is alkalmazni. A robbantások, a gyilkosságok célja nem az eszme terjesztése, hanem a rémisztés, amely végül rákényszeríti a hatalom birtokosait, hogy saját jó szántjukból változtassanak a létező viszonyokon. Csak az olyan egyéni terrorista cselekedet fogadható el és lehet méltó az emberhez, amely után az elkövető maga is bűnhődik, öngyilkos lesz vagy ha elfogják, kivégzik. A terrorista tett elkövetője szerinte, olyan cselekvésében független, szuverén ember, aki hajlandó tettéiért minden következményt, tehát a halált is vállalni. Ez a magatartás teremtette meg az egyéni merénylőnek a máig élő és ható mítoszát. Amikor a zsarnokság elleni küzdelem lesz az egyetlen cél, a merénylő számára nincs többé jogi vagy erkölcsi tilalom, csak feladatok vannak a nemesnek hitt cél megvalósítására. Az egyéni terrorizmus a mozgalom alapelve lesz. Merényletek és megtorlások láncolata indul el, az egyik válasz a másikra. Merényletet kísérelnek meg a német császár, a spanyol és az olasz király, az orosz cár ellen. Érdemes kiemelni ezek sorából a magyar Libényi János esetét, aki merényletet kísérelt meg Ferenc József császár ellen. Katonai szabósegédként dolgozott Aradon, tanúja volt a 13 honvéd tábornok kivégzésének. Ekkor határozta el, hogy megöli a császárt. 1850-ben Pestre, egy évre rá Bécsbe utazott, hogy a császár ellen kitervelt merényletet végere tudja hajtani. Tettében az is közrejátszhatott, hogy Ferenc József 1853-ban megrontotta a húgát. Még ebben az éveben február 18-án, amikor a császár szokásos sétáján a Kärtnertor bástyasétányon időzött, és kihajolt a bástya mellvédjén, hogy az alant gyakorlatozó katonákat megfigyelje, Libényi előugrott és késével hátulról megpróbálta nyakon szúrni a császárt.

A császár szárnysegédje O'Donnel Miksa őrnagy, és egy Ettenreich József nevű bécsi mészáros közbelépése miatt cselekedete azonban sikertelen maradt. Ferenc József életét nem csak az említett két személy gyors közbelépésnek köszönhette, Libényi tőre ugyanis a zubbony kemény gallérját találta el és megcsúszott, ezért a gyűlölt zsarnok életét nem tudta kioltani. Ferenc József ágynak dőlt ugyan, és egy ideig attól kellett tartani, hogy elveszíti a szeme világát, de hamarosan felépült. Libényit haditörvényszék elé állították és kötél általi halálra ítélték; az ítéletet még 1853 februárjában végre is hajtották, a merénylő halála előtt Kossuth Lajost éltette. A néphagyomány szerint a csákvári illetőségű merénylő miatt nem épült meg a monarchia idején a vasút Csákvárig. Ferenc József a várfalat, ahol a támadás érte, még 1853-ban földig romboltatta. A császár ellen egyébként még hat merényletet próbáltak ezután elkövetni, sikertelenül. Libényi János esete mutatja, hogy a terrorisztikus cselekmény elkövetésében mindig többféle motívum keveredik, csak ezek nem mindig feltárhatók. Az ő tettében a szabadságharc bukása miatti elkeseredés, a húgát ért becstelen tett, és a kor zavaros anarchista eszméinek a hatása egyaránt kimutatható. 1898-ban több, mint ezer merényletet követnek el Európában. Ebben az évben gyilkolják meg az Osztrák-Magyar Monarchia császárnéját, a magyarok által kedvelt Erzsébetet. Amerikában is ebben a időben ötszáznál több merénylet történt. 1901-ben gyilkolják meg Mac Kinleyt, az Egyesült Államok elnökét. S a felsorolást még hosszan folyathatnánk…

A forradalmi terroristák olyan valamiért áldozzák fel az életüket, “amiről azon kívül, hogy meg kell halni érte, nem tudni semmit.˝ - írja Albert Camus A lázadó ember című meghatározó művében. Egy elvont eszmét emelnek az emberi élet fölébe. Minél nagyobb a hitük a megvalósításában, annál kevesebbet ér az emberi élet. Elfogadják, hogy életükkel fizessenek az életért.

Az 1917-es orosz forradalomban a bolsevikok, akik a cárizmus utáni hatalmi harcból győztesen kerültek ki, mivel a népesség kilenctizedét osztályellenségnek tekintették, hatalmukat nem építhették másra csak a szüntelenül alkalmazott terrorra. A szovjet hatalomra jellemző államterrorizmus végig kísérte egész létezését. A terror nemcsak kivégzéseket, lágereket jelentett. Első lépése a törvények megszüntetése volt. Az állampolgárokat 1922-ig szakképzettség nélküli – csupán írniuk, olvasniuk kellett tudni - bírák vezette forradalmi törvényszékek elé állították, olyan bűnökért, amik sehol sem voltak megfogalmazva. A Csekát, a fő terrorszervezetet a bolsevikok már 1917 decemberében létrehozták. Lenin írásai a kezdetektől tele vannak buzdításokkal, hogy ne csak büntetésül, hanem megelőzés gyanánt is lőjenek főbe embereket.

   

 Zinovjev a Párt egyik vezetője, később ő is a terror áldozata lett, mondta a következőket: “Szovjet-Oroszország százmilliós népességéből kilencvenmilliót magunkkal kell vinnünk. Ami a többieket illeti, számukra nincs mit mondanunk. Meg kell semmisíteni őket.˝ Jól ismert a bolsevik propagandának az a tétele, hogy az egyén tévedhet, de a Párt soha. A Párt legitimitását nem a nép adja a választás segítségével, hanem a történelmi szükségszerűség felismerése, amelyet saját praxisa állandóan gazdagít: ebből vezetődik le monopolhelyzetének tautologikus igazolása. A munkásosztály a nép felszabadítója, Kommunista Párt a munkásosztály vezetőereje, Lenin pedig a párt vezetője. Az egyén cselekvését a Párt által közvetített szempontokhoz igazítja. A bolsevik terror, a bűn így lesz erénnyé, mert segítségével teremthetők meg a hőn áhított kommunista társadalomnak az előfeltételei, és általa érhető el az emberiség igazi történelmi célja a kizsákmányolásmentes társadalom. Ez a hit viszi az egyént egyre mélyebbre, mert ha egy kisebb jelentőségű dologban feláldozta már lelkiismeretét - írja K. Popper - igazolni akarja önfeláldozását a cél alapvető nemességéről való meggyőződésével, amely aztán több mint elegendő, hogy bármely kis morális vagy intellektuális megalkuvást ellensúlyozzon. Így fogadja el végül fenntartás nélkül az "irgalmat nem ismerő osztályharc" tételét, amelyből fakad, hogy nem szabad "félúton" megállni. és a burzsoáziát mint osztályt kell megsemmisíteni, és tulajdonát elrabolni. Az új, tulajdon szentségét eltörlő rendről elég egy rövid idézet: „...Ma új formában hirdetik az "enyém tied övé" régi törvényeit. A Tied: az enyém, - az Övé: a mienk! Ennyiből áll az új népvezérek tanítása és ebből épül fel hirtelen hatalmuk. A tömegek sok ezer év óta soha se tanultak meg ennél könnyebben semmit és semmiért se lettek könnyebben a mestereik rabszolgái.” (Tormay Cécile: Bujdosó könyv - feljegyzések 1918-1919-ből).

Kun Béla és társai a bolsevikok jó tanítványai voltak, s mint kisebbség szintén a terrort használták fel hatalmuk megerősítésére. A kommunisták ugyanis Magyarországon elenyésző kisebbségben voltak, ezt maga Kun Béla is elismerte a központi munkástanácsban tartott beszédében. ˝Mint kis csoport, a munkásmozgalom többsége ellenére kezdtük el a diktatúráért a harcot.˝ A forradalmi törvényszékek sem járták el másképpen. Mindegyikben volt egy úgynevezett politikai megbízott, s az ítéletek meghozatalában mindig az ő szava döntött. Akik ellen a forradalmi kormányzótanács halálbüntetést akart hozni, azoknak ügyében utasították erre a politikai megbízottat. A proletárdiktatúra védelmére terrorcsapatokat hoztak létre. A leghírhedtebb a „Cserny-féle” Lenin-fiuk és a „Szamuely-féle” különítményesek voltak. Mindent elkövettek, hogy Kun Béla kijelentésének, mely szerint: "A burzsoá osztályt minden erővel meg kell semmisíteni." megfeleljenek. Váry Albert szerint ilyen módon 590 embert végeztek ki.

Különös érzés ma nézni az akkori eseményeket, hogy már ismerjük hová vezettek. A terror persze mindig terrort szül, ha a politikai, hatalmi változás gyorsan bekövetkezik. Így volt ez Magyarországon is. A „fehérterror” a kommunista bűntettek (vörösterror) helyszíneit járta végig, és azok valódi vagy vélt elkövetőit, felelőseit vonta felelősségre, sokszor igen erőszakos, kegyetlen módszerekkel. A mozgalomnak a higgadtabb történészi értékelések szerint nagyságrendileg ugyanannyi áldozata volt mint a megelőző vörösterrornak. (Teljes körű és megbízható lista az áldozatokról természetesen egyik esetben sem maradt fenn. "A két terrorhullám” értékelése mindmáig erős ideológiai töltetű, - időnként aktuálpolitikaivá váló, - történészi viták tárgya."- olvasható erről a Wikipédia szócikkében.)


A terror hamar eléri célját, az általános félelem felkeltését, hogy a hatalom mindenki gondolatát és cselekedetét az ellenőrzése alá vonhassa. Amikor ez az állapot egy társadalomban kialakul már könnyen tud néhány százezer kiváltságos leigázni százmilliót is. De a párttagok sem érezhették magukat egy pillanatra sem biztonságban. Szovjet-Oroszországban 1934 és 1939 között négy-öt millió párttagot és hivatalnokot tartóztattak le és közüllők tárgyalás nélkül közel ötszázezret ki is végeztek. Talán sohasem fogjuk megtudni azoknak a számát, akik a “létező szocializmusban˝ lettek a terror áldozatai. A hivatalos kivégzési statisztikák és GULAG-ok lakóinak létszámára vonatkozó dokumentumok is csak részleges és kevésbé megbízható adatokat tartalmaznak. Valószínű, hogy tízmilliókról beszélhetünk. A családok, akiknek valamelyik tagja táborba került maguk is nehéz helyzetbe kerültek, maguk is gyanús személyé váltak és nehezen kaptak munkát. Az ismerősök és a barátok sem tanúsítottak túlságosan sok együttérzést az ilyen családok iránt. Inkább azzal hitegették magukat, hogy megnyugodjanak, bizonyára igazak az ellenük felhozott vádak.

A kommunizmus a teljes szabadságot mindennek a tagadásával próbálta megvalósítani, melyet majd az egész emberiséggel azonosított új értékek megteremtése éltet és igazol. Az eljövendő új világ nemcsak az összes addig ismert politikai és gazdasági rendszert fogja teljesen átalakítani, hanem magát az emberi létezést is. A kommunizmus, mely majd valamikor a távoli jövőben megvalósul, az istenné tett ember államát építi fel, elérve a Föld végső egyesítését. “Marxról elmondható – írja Camus -,hogy jövendöléseinek többsége hajótörést szenvedett a tényeken, míg próféciája egyre inkább terjedő hitet táplált. Ennek oka egyszerű: a jóslatok rövid időre szóltak, így ellenőrizni lehet őket. A prófécia igen hosszú idő múltán válik valóra, s ereje vetekszik a vallás erejével: lehetetlen bizonyítani. Amikor a jóslatok csődöt mondtak, megmaradt a prófécia reménye.˝ A nemes cél elérése érdekében, az akadályok leküzdéséhez a terror igazán könnyen felmenthető eszköznek tűnt. Hasonlóan fogalmazta meg napjainkban különösen aktuálissá válóan a baloldali kritikáját Molnár Tamás filozófus is: "állandó nyugtalanság és agitáció, hogy a valóságba ültessenek egy utópikus képzetet; miután átültették, nyomban megcsontosodik, de a történelem dialektikus mozgása előkészíti az újabb utópiát, s ez így megy tovább. Ennélfogva a baloldalnak hasznára válik, hogy lehetetlen célokkal áll elő, mert kedvezőtlen fényben tudja feltüntetni a jobboldalt, amiért az, állítólag, begyepesedett, vagyis ragaszkodik az 'itt és most'-hoz, a konkrétumokhoz. Ezért a kommunista rendszerek összeomlása nem temeti maga alá a marxizmust és általában a baloldal tevékenységét.'


XX. századi fasiszta és nemzetiszocialista vezérek világbirodalmak megteremtéséről álmodoztak, az egész Földet akarták leigázni, mégsem hirdettek egyetemes, új hitet az emberiség számára. Hitler és Mussolini a cselekvés emberei voltak, hit nélkül.A fasizmus szétzúzása az államterrorizmusnak csak az egyik fészkét számolta fel. A bolsevik terror Sztálin haláláig még sok millió áldozatot követelt. A hruscsovi, brezsnyevi korban, ha enyhült is, meg nem szűnt. Magyarországon az 56-os forradalmat követően ismét bőségesen aratott az állami terror. Még ma sincsenek pontos adatok az áldozatok számáról. Az 1989-es újratemetésen 235 kivégzett nevét olvasták fel. (Gosztonyi Péter történész szerint 453 főt, 10 000 embert internáltak, 20 000 embert bebörtönöztek. 200 000 ember meg elmenekült az országból.) A lázadás szellemét – többi szocialista ország felé is üzenve – ki kell irtani, ha szükséges börtönnel, ha kell akasztással. A terror most is csupán a hatalom eszköze, célja az, hogy egy idő múltával nélküle is engedelmeskedjenek az emberek. Kádár János rendszerében a konszolidáció után is százezrével éltek olyan emberek, akiket az "ellenséges kategóriába" soroltak, vagy akiket a politikai rendőrség egy-egy elejtett megjegyzésük alapján "preventív" meggondolásból vett célkeresztjébe, mondván nem zárható ki, hogy az illető egy nap besorolható lesz az ellenséges elemek kategóriájába. Meglehet nem is tudták, miért futott zátonyra az életük. Mindmáig számtalan ember hangoztatja, aki a pártban, az államapparátusban, politikai rendőrségben tevékenykedett semmi mást nem tett, mint igyekezett becsülettel elvégezni a munkáját. A "becsülettel végzett munka" azonban nem teszi semmisé azt a tényt, hogy vele egy emberellenes mechanizmus fenntartása érdekében tevékenykedtek. Akadnak, akik még ma is hangoztatják, hogy a kommunista ideológia (szemben a nemzetiszocializmussal) mindig a haladást képviselte. Mások azzal érvelnek sajnálják amit tettek, de ők meg voltak győződve cselekedeteik helyességéről, hittek a rendszerben. Mindjárt kiderül ennek az érvelésnek a gyengesége, ha emlékeztetjük őket, hogy a nürnbergi perekben is a legtöbb nemzetiszocialista ugyan ezt állította. Igaz, hogy a szocializmus utolsó évtizedeiben az állami terror legkegyetlenebb formáit már nem alkalmazták. De ha az emberi jogok megsértése megmarad a "puha" diktatúra a politikai rendőrségre támaszkodva akármikor átválthat ismét a terrorba. Bibó István említ egy, a mára már elfelejtett Kádár-féle* puha-diktatúrára jellemző momentumot, amellyel a hatalomra veszélyes értelmiségi gondolatok korlátozását sikerrel lehetett kordában tartani. Hoztak egy devizajogszabályt, ami szerint Magyarországról műtárgyakat, muzeális értékeket és kéziratokat csak a Nemzeti Bank és a Szerzői Jogvédő Hivatal engedélyével lehet külföldre vinni. Nem véletlenül írták a jogszabályba a kézirat kitételt, és nem nagyjaink - Arany János vagy József Attila - pótolhatatlan, kézzel írt műveire gondoltak. E szabály igazi címzettjei azok voltak, akik a magyarországi hivatalos politikai rendszerrel ellentétes állásponton álltak, vagy kritikával illeték a társadalmi viszonyokat. Így miközben hivatalosan tagadták, hogy cenzúra lenne, ezzel az egy szóval valójában megakadályozták, hogy a szabad gondolat kijusson az országból.A hidegháború végén a kommunista rezsimek bukása új típusú konfliktusokat teremtett Szovjetunióban és Jugoszláviában. Az emberek kétségbeesetten keresik nemzeti hovatartozásukat, s etnikai és vallási gyökereikhez fordulnak vissza. Ahogy a korábbi elnyomó államrendek felbomlottak, úgy támadt fel a különböző vallású, etnikumú népek közötti erőszak, s lett a háború eszköze ismét a terrorizmus. Az emberek felfedezik magukban a régi identitásaikat, miközben elfelejtettnek hitt sérelmeik elevenednek újra fel bennük. A letűntnek vélt korokból számon tartott ellenségeikkel vívják meg új háborúikat.


Korábban a terroristák robbantásai a gyengék fegyvere volt, azoké, akiknek nem volt hagyományos haderejük, csak korlátozott körű erőszakos cselekményekre voltak képesek. Mára alapvetően megváltozott a helyzet. Szeptember 11. óta tudjuk, hogy viszonylag kevés terrorista is képes komoly, tömegpusztító erőszakos cselekedet végrehajtására. S. P. Huntington 1996-ban irt  A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvének számos gondolata beigazolódni látszik. A különböző civilizációk közötti viszony megváltozott. A nyugati kultúrkör világra tett befolyása hanyatlik. Az ázsiai civilizációk növelik gazdasági, politikai és katonai erejüket. Míg nyugaton a népesség csökken, az iszlám országokban robbanásszerű népesség növekedésnek lehetünk tanúi. A világ sokpólusú lesz. A kulturális rokonságban álló nemzetek, térségek együttműködnek egymással, azok a próbálkozások viszont, amelyek a társadalmakat egyik civilizációból a másikba kívánják átvezetni, békés vagy erőszakos eszközökkel sorra kudarcot vallanak. Törésvonalak, háborúk alakulnak ki, elsősorban a muzulmán és nem muzulmán országok között. A terrorizmus megváltoztatta, elsősorban a nyugaton élők szabadideje eltöltésének módját, nyaralási szokásaikat, betört az emberek mindennapi életébe. Ma már a terrorista tettének egy részét az egyéni kétségbeesés, vagy még inkább a bosszú diktálja. Nem nehéz felfedezni tettében, hogy épp a terrorban próbálja megtalálni a kivezető utat egyéni élete zsákutcájából. A pokolgépes robbantásban tulajdonképpen saját “ küldetéstudatának˝ elkeseredett és végső módját kell látnunk. A háttérben, környezetükben feltételezhetően ott állnak azok, akik felkészítik őt a merényletek végrehajtására, akik a lelki és technikai kiképzéseket vezetik és ellátják a szükséges ismeretekkel, robbanó eszközökkel az öngyilkos merénylőt. Eloszlatják félelmeiket, beviszik a tudatukba azokat a politikai, vallási hívószavakat, amelyek a világ és önmaguk előtt megnemesítik, hőstetté emelik önfeláldozásukat, az általuk elkövetett erőszakot. Ne gondoljuk, hogy az öngyilkos merénylő valamiféle szadista ember, aki a gyilkolásban leli örömét! Ha elfogadja azt az “ eszmét˝, amelyért küzd, ha hite felszabadítja tettének súlya alól, már meg is adta önmagának a fölmentést – mintegy előre – a legvégsőkre is. Saját elszántsága, fanatikussága, az a tudat, hogy meg fog halni magasztalja fel tettét. Hősnek érezheti magát, hiszen nem csak önmagáért teszi, hanem másokért is. A másik lélektani segítőelem a tett igazolásában az, hogy az áldozatok emberi értékei az ő szemében már leértékelődtek. Azzal nyugtatja magát, hogy amit ő tesz, az a jogos bosszúnak vagy büntetésnek egyik formája csupán. Ha sikerül elhitetnie önmagával, hogy azok, akik a robbantáskor a gépen ülnek megérdemlik a sorsukat, feloldja magát a lelkiismeret-furdalás alól. Ettől kezdve minden leegyszerűsödik, minden a tervbe vett cselekedetnek rendelődik alá, minden azt készíti elő. Képzeletében az a kép él, hogy minden úgy megy majd végbe, ahogy eltervezte. Gondolatvilága beszűkül, egy irányba mutat, nincsenek többé “ lelki aggályok˝. Már csak cselekednie kell!

Ott, ahol érvényesül a törvény és az állampolgárok egyenlősége a korlátozott hatalmú kormány előtt, vagyis működik a polgári demokratikus társadalom, melynek alapja az, hogy a törvények kormányoznak és nem a hatalomra kerülő emberek nincs szükség terrorra, rendőri tömegoszlatásokra. Az embereknek ritkán kell az utcára menniük követeléseikért és a tüntetések is békésen zajlanak le. Az ilyen társadalomban élő embereket nem tehetik bolonddá a gátlástalanul hazudozók és nem félemlíthetik meg a rafináltan kitanítottak ködösítései sem. Le tudják leplezni a csalást bármilyen formában jelentkezik is. A demokratikus jogállamban a hatalom nem titkolhat el fontos tényeket az emberek elől, nem csorbíthatja az állampolgárok jogait. Ezt meg sem próbálják a hatalmon levők, mert tudják az emberek, ha kell megvédik azokat, akár az állammal szemben is.


A hazugsággal hatalomra kerülők – a hatalom mindenáron való megtartásához – éppen ezért már nem ideológiai érveket alkalmaznak, hanem a média segítségével, az oktatásban bevezetett ˝reformokkal˝ érik el, hogy azok a választópolgárok legyenek többségben a társadalomban, akik egyre nehezebben képesek pontosan használni az anyanyelvüket, szegényes szókincsükkel kifejezni mondandójukat, a legegyszerűbb szövegeken kívül megérteni az olvasottakat, emlékezni nemzetük történelmének elemi tényeire, eseményeire, tisztában lenni a politikai hatalmat birtoklók igazi céljaival, akik beletörődve a mindennapi, hitványul végzett munkába, csak arra törekszenek, hogy az örömeiket könnyen és gyorsan kielégíthessék szabadidejükben. Az ilyen egyének látszólag azt tehetnek magukkal, amit akarnak, de valójában a “ szabadságuk˝ csak a kielégülés előregyártott tárgyaira terjednek ki, az alkotó munka és az igaz szerelem helyett.A csalással, ámítással hatalomra kerülők persze nem késlekednek az erőszak eszközét felhasználni azokkal szemben, akik mernek tiltakozni, nyíltan fellépni a jogaikért, mert képesek önállóan gondolkodni és átlátnak a hazugságokon. Az ilyen társadalmakban a demokrácia intézményei lassan kiüresednek. A parlamenti vizsgálóbizottságok nem tudják betölteni ellenőrző szerepüket, egyre több olyan rendelet, törvény születik, mely ellenkezik az emberi jogok alapelveivel. A függetlennek tartott szervezetek – rendőrség, bíróság, média, szakszervezetek – lassan, bár különböző mértékben, a hatalom befolyása alá kerülnek. A középrétegek egyre jobban elszegényednek, és megnő a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti különbség. Jelentősen emelkedik azoknak a száma, akik csak segélyekből élnek, vagyis kizárólag a hatalom kegyéből tartják úgy ahogy fent magukat. A civil szervezetek elhalnak. A független értelmiségiek nem tudják hallatni hangjukat.

Az elkeseredett emberek tiltakozásainak a letörésére – a hatalmon levők, nem egyszer titkos szervezeteken keresztül – provokátorokat küldenek a spontánul tiltakozó tömegek közé, hogy egy kis csoportot rávegyenek az értelmetlen rombolásra, és megfékezésére bevethessék a különleges rendőri erőket. Elérve ezzel, hogy a békés tiltakozók ne merjenek a jogos követeléseikkel többé az utcára menni. A felforgatók tendenciózus bemutatásával, - melyet a hatalomhoz lakájhűséget mutató médiával végeztetnek el - elérik, hogy a közvéleményt a ˝rendet˝ helyreállító hatalom mellé állítsák.

Amikor az emberek már nem mernek lázadni, amikor már nem gondolnak a jövőre, még a másnapra sem és beletörődnek mindenbe, ami velük történik, mert tudják, hogy a hatalom keze mindenhová elér, amikor mindenki már csak arra ügyel, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. Amikor a félelem és a teljes közöny úrrá lesz az embereken már nem beszélhetünk demokráciáról még akkor sem, ha a demokrácia intézményeinek díszletei még állnak.

*
Egy kis adalék

AZ ANARCHISTA FORRADALOM

NYESZTOR MAHNO

Részlet

Szervezzétek meg magatokat, testvérek, hívjatok minden embert magatok közé! Hívjátok őket a gyárból, az iskolából, hívjátok magatok közé a diákokat, a tanult embereket. Lehet, hogy tíz közül kilenc akadémikus nem jön közétek, s az is lehet, hogy azért jönnek, hogy megtévesszenek benneteket, ha az állami ötök szolgái. De a tizedik el fog jönni. A barátotok lesz és segíteni fog nektek, hogy leleplezzétek a többiek csalását. Szervezzétek meg magatokat, hívjatok minden embert magatok közé, szólítsátok fel a kormányzókat, hogy hagyjanak fel ostobaságukkal, és szüntessék meg az emberi élet megerőszakolását. Ha ez nem használ, fegyverezzétek le a rendőrséget, a hadsereget és az ötök védelmére szolgáló egyéb szervezeteket. Égessétek el törvénykönyveiket, romboljátok le börtöneiket, gyilkoljátok meg hóhéraikat, az emberiség veszedelmeit. Zúzzátok össze a hatalmat! Hívjátok magatok közé az erőszakkal verbuvált hadsereget; a hadseregben sok a gyilkos, akik ellenetek vannak, és akiket arra béreltek fel, hogy megöljenek benneteket. De még a hadseregben is vannak barátaitok; ők majd megsemmisítik a gyilkosok csőcselékét, és sietve a ti oldalatokra állnak.

Ha majd összegyűltünk egy nagy, egyetemes családba, testvérek, továbbmegyünk a sötétség elleni harcban. Az egyetemes emberi ideál felé! Testvérekként fogunk élni, senkit sem alacsonyítunk szolgasorba. Az ellenség kegyetlen erejére forradalmi hadseregünk erejével fogunk válaszolni. Ha ellenségeink nem értenek egyet a mi eszményeinkkel, azzal válaszolunk nekik, hogy felépítjük új életünket, amely az egyéni felelősségen alapul. Csak az ötökhöz tartozó érzéketlen bűnözők nem kívánnak majd a gyümölcsöző aktivitással teli új élethez vezető útra lépni. Harcolni fognak ellenünk, hogy visszaszerezzék hatalmukat. Nekik meg kell halniuk. Éljen az egyetemes emberi harmónia eszménye, s az a harc, amelyet az emberek ezért az eszményért vívnak! Éljen az anarchista társadalom eszménye!

(Fordította: Pap Mária. A fordítás alapja: Nestor Mahno: The Anarchist Revolution. In: Anarchy, Vol. 1. No 4., 1971.)

Mentés

Mentés

Mentés