Szerkesztőségben

A friss lap még nyomdaszagú,
telis-tele bölcs és érett képletekkel,
őshonos virágok,
jóllakott csillagok képeivel.
Okos ábrák, meredek görbék,
szabadon keringő űrhajók,
a vasalt ismeretek terítik be
panasszal teli színes éveimet.

Nagyra értékelem az elemző kritikusokat,  (kiket - valljuk be - gyakran csak a szigorú bírálat éltet, s könnyen válnak  fölényessé, az adatok és okfejtések megszálltjává), teljes mértékben elfogadom a költőtársak véleményét, a verseket értékelő irodalomtörténészek munkáit. Nekem mégis a legfontosabbak az olvasók, talán pszichológusi múltam miatt, elsősorban az érdekel mit váltott bennük ki a versem, ezért örülök minden levélnek, reflexiónak, amit tőlük kapok, hiszen nekik írom verseimet. Persze tudom, aki már tollat ragad és ír a szerzőnek inkább dicsérni szokott. Az értő olvasókat várom mindig, akiket nem rontott el az irodalomoktatás, nem nyomott agyon a divatok gyötrő súlya, és nem kényelmesedtek el az előre megvetett ítéletek puha ágyában fekve, akik hagyják, hogy érzékeikre, fülükre hassanak a szavak, a verssorok, akik nem azt nézik, aki írta, annak van-e már ismertsége. Nem akarják a megértés, az értelmezés, a rendszerezés ürügyén azonnal valami kívülálló dologhoz kapcsolni a kötőt, más alkotókhoz, irányzatokhoz, a korhoz, és a környezethez, a költeményt önmagában szemlélik, és nem akarják a titokzatost és kimondhatatlant  régi vagy új közhelyekkel magyarázni. Azokat az olvasóimat csodálom, akik a maguk örömére olvasnak, és mindenkor engedékenyen, várakozóan tekintenek verseimre.

 „…értelmetlen minden óra,
minden perc, amely megíratlan
múlik el.”
(J. A. jegyzeteiből)

átszínezhető volna csak,
átfesthető,
mint táblaképeken
a tér, a fény, a láz,
le nem törölhető
most már sosem az a
túlzottan is korai lángolás,

K. L.: - A háború után a magyar irodalomban új költőnemzedék indult. Ennek egyik legkiemelkedőbb, legtehetségesebb tagja Nemes Nagy Ágnes. 1946-ban megjelent Kettős világban című kötetét magasztaló kritikák fogadták, méltatások; a Sőtér István szerkesztette Négy nemzedék című antológia, az akkor élő költészet seregszemléje kiemelten foglalkozott vele. Hogyan élte túl Nemes Nagy Ágnes a háborút, hogyan dolgozta fel ennek a háborúnak az élményét, amelyik ekkor keletkezett verseiben mindenütt ott kísért, és hogyan tudta ennek a szörnyű időszaknak múltával pillanatok alatt a szenvedés mellett az életörömnek is olyan költészetét megteremteni, mint amilyennel akkori verseiben találkozunk?