Nagyra értékelem az elemző kritikusokat,  (kiket - valljuk be - gyakran csak a szigorú bírálat éltet, s könnyen válnak  fölényessé, az adatok és okfejtések megszálltjává), teljes mértékben elfogadom a költőtársak véleményét, a verseket értékelő irodalomtörténészek munkáit. Nekem mégis a legfontosabbak az olvasók, talán pszichológusi múltam miatt, elsősorban az érdekel mit váltott bennük ki a versem, ezért örülök minden levélnek, reflexiónak, amit tőlük kapok, hiszen nekik írom verseimet. Persze tudom, aki már tollat ragad és ír a szerzőnek inkább dicsérni szokott. Az értő olvasókat várom mindig, akiket nem rontott el az irodalomoktatás, nem nyomott agyon a divatok gyötrő súlya, és nem kényelmesedtek el az előre megvetett ítéletek puha ágyában fekve, akik hagyják, hogy érzékeikre, fülükre hassanak a szavak, a verssorok, akik nem azt nézik, aki írta, annak van-e már ismertsége. Nem akarják a megértés, az értelmezés, a rendszerezés ürügyén azonnal valami kívülálló dologhoz kapcsolni a kötőt, más alkotókhoz, irányzatokhoz, a korhoz, és a környezethez, a költeményt önmagában szemlélik, és nem akarják a titokzatost és kimondhatatlant  régi vagy új közhelyekkel magyarázni. Azokat az olvasóimat csodálom, akik a maguk örömére olvasnak, és mindenkor engedékenyen, várakozóan tekintenek verseimre.