Nyomtatás
Kategória: Egyéb

"Kérdezed, miért lett ilyen? / Halk fény alatt /
mosolytalanul nőtt fel. / Szélviharos esteken /
a bogarak szárnyát tépdeste, / s kínlódásukat
gyönyörrel nézte. Magába iszonyodva.” Oláh Tamás

Megmutatom neked, Uram,
Éva nélkül is szép a kertem.
Nem élek oly elveszetten,
ahogy eddig, s ha el kell mennem
– majdnem nyolcvan! –
bánatom se mutogassam.

 Úgy megyek el, mint mindannyian,
egyedül.
Tudok ásni, füvet nyírni,
kapálni is, palántázni,
jobban, mint te, édes úr;
megszépült a föld kezemtől,
szerelemben égő arccal
tilalomfád gyümölcséből
két kosárral két pofára
én is ettem.
Bűnös vagyok? Örökké
dolgoznom kell, verejtékkel
eszem a kenyerem;
gyönyörködhetsz,
megvan a te akaratod.
Úgy van, Uram, te szabad vagy,
én vesztegzárban,
ha kedved tartja, elsirathatsz.
Szerelmünkben egyek voltunk,
belehalok,
sokan vagyunk ketten is.
Nem bánom a tévedésed.
Jót akartál? Évát adtad,
legyen társam, holtamig,
de a kígyó kinevetett,
téged is meg engem is,
úgy fordított szembe minket,
elment a nő a kígyó után.
Levedlett bőrét hagyta itt
a férges földi almafán.