Nyomtatás
Kategória: Egyéb

Heinz Krug német tudós 1962. szeptember 11-én tűnt el: miután elhagyta hivatalát, sohasem tért vissza otthonába. A müncheni rendőrség csupán annyit tudott róla, hogy gyakran járt Kairóban. Akkoriban jó néhány egykori náci szakember működött közre az egyiptomi rakétaprogram fejlesztésében.

Skorzeny 1945 után

Otto Skorzeny 1945-ben

Egy korabeli izraeli napilap cikkében arról tudósított, hogy Krugot nyilván az egyiptomiak rabolták el, mert Izraelnek dolgozott. Ma már – korábbi Moszad tisztek és a titkos ügynökség tevékenységében jártas izraeli szakértők nyilatkozatai alapján – nyilvánvaló, hogy Krug kitervelt akció keretében vesztette életét. Az izraeliek tették el láb alól, ezzel mintegy a többi német tudósnak is üzenetet küldve: jobb, ha távol tartják magukat az egyiptomi projekttől. A történetben az a legmeglepőbb, hogy a végzetes lövéseket Otto Skorzeny, a Waffen SS egykori tisztje, a Führer kedvence adta le. Adolf Hitler a Vaskereszt lovagkeresztjével tüntette ki Skorzenyt, miután a kommandós 1943 szeptemberében kiszabadította fogságából Benito Mussolinit. Mindez régen volt, 1962-ben viszont Skorzeny már mások alkalmazásában állt. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás árulta el a történet olyan részleteit, amelyek még a Moszad (Hírszerzés és Különleges Műveletek Intézete) titkos archívumaiban sem lelhetők fel. Az izraeli titkosszolgálat mindent megtett, hogy a német tudósokat visszatartsa az egyiptomi rakétaprogramban történő részvételtől. Krug és kollégái hosszú hónapokon keresztül kaptak fenyegető üzeneteket, telefonhívásokat az éjszaka kellős közepén. Mások Egyiptomban kaptak levélbombákat, közülük többen megsebesültek. Krug igen előkelő helyet foglalt el a Moszad célszemélyeinek listáján.

A világháború idején a Balti-tenger partján található peenemündei kísérleti telepen dolgozott a Harmadik Birodalom katonai potenciáljának fejlesztésén. A csapatot Werner von Braun vezette, aki később az USA fegyverkezési programjának keretében a hordozórakéták fejlesztésével foglalkozott, és a NASA űrprogramjának kidolgozásában is fontos szerepe volt. Régi munkatársait hívta Amerikába, Krug azonban egy számára vonzóbb feladatra vállalkozott, amikor Wolfgang Pilz professzorhoz csatlakozva Egyiptom titkos stratégiai rakétaprogramjában vállalt szerepet. Nyilván elkötelezett náciként szolgált olyan célokat, amelyek a zsidó állam, Izrael megsemmisítésére irányultak. A fenyegető üzenetek és telefonhívások azonban pánikba ejtették Krugot, aki a többiekkel együtt tisztában volt azok eredetével. Amikor izraeli ügynökök elrabolták a háborús bűnös Adolf Eichmannt, Jeruzsálembe vitték és ott halálra ítélték, majd 1962-ben fölakasztották, Krug joggal érezhette, hogy az ő nyaka körül is szorul a hurok. Kétségbeesetten keresett valakit, akiben megbízhat, és aki megmentheti őt. Úgy érezte, a náci hős Otto Skorzenyben találta meg ezt a személyt. Skorzeny élő legenda volt. A „sebhelyes arcú” – ahogyan a szövetségesek nevezték – a Waffen SS magas rangú tisztjeként fejezte be pályafutását, miután nem ismert lehetetlen helyzetet a rajtaütésszerű fegyveres akciók során. A németek rajongtak érte, az angol és amerikai katonai titkosszolgálat pedig kénytelen volt elismerni profizmusát. „A „legveszélyesebb ember Európában” – mondták róla. Ebbe az emberbe vetette végső bizalmát Krug, de azt nem is sejthette, hogy az izraeliek megelőzték. Azon a szeptemberi estén ketten szálltak be Krug fehér mercedesébe, és északi irányban hagyták el a várost. Skorzeny közölte, hogy három testőrt is talált számára, akik a mögöttük haladó gépkocsiban ülnek, a közeli erdőben mutatja be őket, és majd ott váltanak szót. A revolver ravaszát a híres náci háborús hős húzta meg, akit előzőleg a Moszad beszervezett. A holttestet a három izraeli savval leöntötte, és az előre megásott gödörbe helyezték. A sírt mésszel öntötték le, nehogy a keresőkutyák vagy a vadak ráleljenek, és a maradványokat kikaparják.Az akciót három ember irányította. Jichák Samir – a későbbi miniszterelnök – akkor a különleges műveletek egységet vezette. Cví (Peter) Malkin részt vett Eichmann argentínai elrablásában, később azonban New York-i festőként híresült el a művészvilágban. Joszéf „Joe” Raanan a titkosszolgálat németországi egységének tisztje volt. A Moszad Izrael és a zsidók védelmére irányuló akcióinak nincsenek előre meghatározott szabályai és korlátai. A titkos ügynökök elkerülik a fogadó ország igazságszolgáltatását; számukra Izrael ellenségeinek likvidálása a cél, legyenek azok palesztin terroristák, iráni tudósok, vagy akár a kanadai feltaláló Gerald Bull, aki Szaddám Huszeinnek dolgozott, míg aztán egy golyó végzett vele Brüsszelben, 1990-ben. Még véletlen áldozatok is akadtak. A norvégiai Lillehammerben az ügynökök tévesen azonosították Ahmed Bouchikhi marokkói pincért, a müncheni olimpián 11 izraeli sportoló életét követelő terrortámadást végrehajtó Fekete Szeptember tagjaként. Várandós feleségével egy moziból jött ki, amikor lelőtték 1973-ban. Az izraeli kormány kártérítést fizetett, a hibát azonban nem ismerték el hivatalosan. A balul végződött akció egy időre visszavetette a Moszad célzott likvidálásait, de azok később tovább folytatódtak. A legváratlanabb helyszíneken történő műveletek végrehajtása céljából a Moszad attól sem riad vissza, hogy kellemetlen partnerekkel működjön együtt. Ha a rövidtávú kapcsolatok eredményre vezethetnek, az izraeliek még az ördöggel is hajlandóak szövetségre lépni. De vajon Skorzenynek mi szüksége volt a Moszadra?

Bécsben született 1908 júniusában; a középosztályhoz tartozó család büszke volt az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében teljesített szolgálatra. Már gyermekkorában kitűnt bátorságával, vakmerőségével és kitalált, bonyolult történeteivel, amelyekkel mindig sikerült megtévesztenie másokat. A náci pártba 1931-ben lépett be, szolgált az SA-ban, rajongott Hitlerért. A háború kitörésekor otthagyta építkezési vállalkozását, és beállt Leibstandarte SS páncélos hadtestbe, a Führer testőrségébe. 1957-ben megjelent visszaemlékezéseiben (Lebe Gefährlich!/Élj veszélyesen!) a lengyelországi, hollandiai és franciaországi hadjáratokat csaknem vértelen eseményeknek írta le. De részt vett a Waffen-SS oroszországi és lengyelországi cselekményeiben, amelyeket az izraeliek távolról sem tartottak annyira ártalmatlannak. Része lehetett a náci párt által kitervelt genocídium megvalósításában. Benito Mussolini olaszországi kiszabadítását követően nevezték ki a különleges SS alakulatok parancsnokává. Ekkor tüntette ki és fogadta őt több órás beszélgetésen a Führer, akit kedves embernek és figyelmes katonai stratégának írt le. Azután további akciók következtek. Ifj. Horthy Miklós elrablása a budai várban 1944 októberében, amikor a németek megelégelték a kormányzó igyekezetét a háborúból történő kiugrásra, míg végül őt magát is őrizetbe vették, majd Németországba szállították. Korábban, 1944 májusában sikertelen kísérlet történt Joszip Broz Tito elrablására. Még abban az évben, a normandiai partraszállás után Skorzeny maga köré gyűjtött 150, angolul kifogástalanul beszélő harcost, akik foglyul ejtett amerikai katonák egyenruhájába öltözve és harckocsikat szerezve támadták a szövetségesek egységeit és zavarták hadműveleteiket a frontvonal mögött, francia területen. Ez volt a Griffmadár hadművelet, és elsősorban ezért vonták felelősségre a háborút követően. Mégis felmentették, mert egy brit tiszt eskü alatt vallotta, hogy egy akció során szövetséges katonák is harcoltak német egyenruhában. Hadifogolyként kezelték, és felvetődött felelősségre vonása a nürnbergi perben, de nem tisztázott körülmények között sikerült megszöknie. Amerikai katonai rendőröknek öltözött volt SS-ek segíthettek, vagy a CIA elődszervezetének állt érdekében kimenekíteni őt. Lehetőséget kapott a letelepedésre Spanyolországban. Juan Perón argentin elnök mellett működött tanácsadóként, és az egyiptomi kormány is meghívta szakértőnek; ekkor ismerkedett meg a rakétaprogrammal. Izraelben a Moszadon belül csoport alakult: annak a lehetőségét vizsgálták, hogyan lehetne Skorzenyt eltüntetni. A titkosszolgálat főnöke, Isszer Harel viszont úgy döntött, hogy inkább csapdát kellene neki állítani. A Moszad emberei tudták, hogy a német tudósok kezeléséhez a célcsoportba beépült személy kell. A Moszadnak tulajdonképpen egy nácira volt szüksége.

Az izraeliek sohasem bíztak volna meg egy náciban, de a látókörükben volt egy olyan náci, akire számíthattak: aki alapos és elszánt, képes vakmerő terveket végrehajtani, és tud titkot tartani. A látszólag bizarr ötlet – Skorzeny beszervezése – Raananra várt, aki Kurt Weisman néven ugyancsak Bécsben született, és az Anschlusst követően, 16 éves korában került Palesztinába. Ott belépett a brit hadseregbe, ahol a légierőnél (RAF) szolgált. Az Állam megalakulását (1948) követően vette fel a Joe Raanan nevet és egy volt az újonnan szervezett maroknyi légiflotta pilótai közül. A fiatalember rövidesen repülőtér-parancsnok lett, és később a légierő felderítő szolgálatának főnökévé léptették elő. Raanan különleges előélete, valamint tanulmányai, amelyeket a pilóták számára írt a pszichológiai hadviselésről, felkeltette Harel érdeklődését, aki 1957-ben meghívta a Moszadba. Néhány év múlva Németországba küldték, hogy a titkosszolgálat ottani munkáját irányítsa, különös tekintettel a német tudósok egyiptomi tevékenységére. Rá várt az a feladat is, hogy megtervezze és irányítsa a kapcsolat felvételét a híres náci kommandóssal. Ellenérzését leküzdve megszervezte a csapatot, amely Spanyolországba utazott az akciót megelőző felderítésre. Megfigyelés alatt tartották Skorzenyt, környezetét, otthonát, munkahelyét és mindennapi szokásait. A csapathoz tartozott egy húszas éveiben járó német hölgy, aki nem volt kiképzett Moszad ügynök, csupán „segítő”. Az ilyenek héber elnevezése “saayanit” (vagy “saayan”, ha az illető férfi), mint egy extra a nagyszabású filmben, mert bármilyen rábízott szerepet képes eljátszani. A saayanit gyakran jelenik meg titkos Moszad ügynök barátnőjeként. A belső használatú Moszad jelentések Anke néven említik, és csinos, életvidám, flörtölésre hajlamos nőként mutatják be. Mindez tökéletesen megfelelt a feladatnak – a szerelmespár egyik tagjának szerepének. 1962 elejének egyik estéjén történt, hogy a gazdag és markáns kinézetű (bár sebhelyes arcú) Skorzeny Madrid egyik luxusbárjában szórakozott nálánál jóval fiatalabb feleségével, Ilse von Finckensteinnel. A hölgy náci pedigréje kifogástalan volt, ugyanis nagybátyja nem volt más, mint Hjalmar Schacht, Hitler tehetséges pénzügyminisztere. Néhány koktél elfogyasztása után a pincér bemutatta őket egy németül beszélő párnak. A húszas éveinek végén járó nő csinos volt, partnere pedig egy jól öltözött negyven év körüli férfi. Német turistákként mutatkoztak be, és egy szívfájdító történetet adtak elő: éppen most lettek egy utcai rablás áldozatai. Tökéletesen beszélték a németet, a férfi enyhe osztrák akcentussal, éppen olyannal, mint Skorzeny. Újabb körök következtek, majd szinte szenvedélyes flörtölés, és Skorzeny felesége csakhamar meghívta a fiatalokat, akiknek mindenük odaveszett – pénz, útlevelek és poggyász –, hogy töltsék az éjszakát fényűző villájukban. Volt valami magával ragadó az újonnan jöttekben. A két pár közötti szexuális közvetlenség érzése ott volt a levegőben. A házba belépve azonban, egy végzetes pillanatban, amikor a játékos flörtölést már a párcserének kellett volna követnie, Skorzeny – az elragadó házigazda – fegyvert szegezett a fiatal párra és kijelentette: „Tudom hogy maguk kicsodák, és azt is tudom, miért vannak itt. Maguk Moszad ügynökök, és azért jöttek, hogy megöljenek.” A fiatalok arcizma se rándult. A férfi azt mondta: „Félig igaza van, de ha valóban a Moszadtól jöttünk volna,  már hetek óta halott lenne.” Mire Skorzeny: „Akkor inkább én ölöm meg magukat itt rögtön.” Anke szólalt meg: „Ha megöl minket, az utánunk következők nem bajlódnának iszogatással. Az arcukat sem látná, amikor az agya felrobbanna. Mi éppen azt ajánljuk, hogy segítsen nekünk.” Egy perc múlva, ami egy órának tűnt, Skorzeny még mindig nem engedte le a revolvert, de megkérdezte: „Miféle segítség? Mit kellene tennem?” A Moszad tiszt azt mondta Skorzenynek, hogy Izraelnek információra van szüksége, és rendesen megfizeti. Hitler kedvenc kommandósa néhány pillanatig kivárt, és azzal lepte meg az izraelit: „A pénz nem érdekel. Van nekem belőle elég.” A Moszad embere még jobban meglepődött, amikor valami olyat hallott, amit szeretett volna: „Azt szeretném, ha Wiesenthal levenne a listájáról.” Simon Wiesenthal, a bécsi központú nácivadász Skorzenyt mint háborús bűnöst tartotta számon, most viszont a vádlott azt bizonygatta, hogy semmilyen bűnt nem követett el. Az izraeli nem hitt egyetlen náci főtiszt ártatlanságában sem, de egy ügynök beszervezése jól időzített hazugságokat és csalást igényel. „Oké, úgy lesz. Gondoskodunk róla.” Skorzeny végül leengedte a fegyvert, és a két férfi kezet rázott egymással. A Moszad embere legyűrte ellenérzését. „Tudtam, hogy a kirablásukról szóló történet csak kamu,” mondta Skorzeny egy professzionális hírszerző dicsekvő mosolyával. „Csak fedőtörténet.” A Skorzeny bevonását célzó következő lépés az volt, hogy Izraelbe hozzák. Moszad-összekötője, Raanan titkos repülőutat szervezett Tel-Avivba, ahol Skorzenyt bemutatták Harelnak. A nácit kikérdezték, és részletes utasításokat kapott. Látogatása során Skorzenyt elvitték a Jad Vásem múzeumba, a holokauszt hatmillió áldozatának emlékhelyére. A náci csendes volt és tisztelettel viselkedett. Furcsa dolog történt azonban, amikor egy jelenlévő rámutatott Skorzenyre, nevén nevezte, és hozzátette: „háborús bűnös”. Raanan olyan színészként, amilyen egy kém kell legyen, rámosolygott a zsidó férfira és csendesen azt mondta: „Ugyan, téved. Az én rokonom, és ő is holokauszt túlélő.” Természetesen az izraeli szolgálaton belül sokan kételkedtek abban, hogy a híres német harcost valóban be lehet szervezni – és ennyire könnyen. Valóban ennyire fontos volt neki, hogy vegyék le a háborús bűnösök listájáról? Skorzeny jelezte, hogy úgy véli: aki a listán van, az gyilkosság áldozata lehet. Neki a Moszaddal való együttműködés az életbiztosítást jelentette. Az új ügynök láthatóan igyekezett kimutatni megbízhatóságát. Az izraeli fél kérésének megfelelően Egyiptomba repült, és összeállította az ott dolgozó német tudósok névsorát és címjegyzékét. Ugyancsak rendelkezésre bocsátotta azoknak az európai cégeknek a listáját, amelyek az egyiptomi katonai tervekhez vásároltak és szállítottak alkatrészeket. Közéjük tartozott Heinz Krug vállalata, a müncheni központú Intra. A német tudósok ellen irányuló művelet menedzsere továbbra is Raanan maradt. Két beosztottja tartotta a közvetlen kapcsolatot Skorzenyvel: Rafi Eitan és Avraham Ahituv. Eitan az izraeli hírszerzés egyik legcsodálatraméltóbb alakja. Eichmann és mások elfogásának kapcsán „Mr. Kidnap” (Emberrabló) néven híresült el. Az Izrael nukleáris programjához szükséges anyagok beszerzésében is komoly szerepet játszott. Ugyanakkor hírhedtté is vált, amikor Jonathan Pollard amerikai zsidó kémet irányította, aki beépült az USA kormányzatába és a zsidó államnak szolgáltatott ki titkos anyagokat; Pollardot életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Életét árnyékban élte le; ehhez képest 79 éves korában, 2006-ban az Időskorúak Pártjának képviselőjeként bekerült a Knesszetbe. „Igen, találkoztam Skorzenyvel és én irányítottam.” De – számos Moszad veteránhoz hasonlóan – erről többet nem szándékozott nyilatkozni. Ahituv Németországban született 1930-ban, és sokféle titkos műveletben vett részt a világ minden táján. 1974 és 1980 között ő volt a belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét főnöke, ami ugyancsak sok titkot őriz, és sokszor bonyolított le akciókat a Moszaddal karöltve. „A pénz nem érdekel. Van nekem belőle elég,” mondta a náci a moszadosnak. A Moszad ügynökei próbálták kieszközölni Wiesenthalnál, hogy vegye le Skorzenyt a listájáról, de az hajthatatlan maradt. A Moszad ekkor, a rá jellemző hücpével, Wiesenthal nevében levelet hamisított Skorzenynek, amiben az állt, hogy törölték a listáról. Skorzeny ismételten meglepte a Moszadot együttműködési hajlandóságával. Egyik egyiptomi útja alkalmával levélbombákat vitt magával; az egyik ilyen izraeli gyártmányú bomba öt egyiptomit ölt meg a Factory 333 nevű katonai támaszponton, ahol a német tudósok is dolgoztak. A megfélemlítő kampány végül sikerrel járt, mert a legtöbb német elhagyta Egyiptomot. Izrael azonban csak akkor állt le az erőszak alkalmazásával és a fenyegetésekkel, amikor egy svájci csoportot – akik egy tudós családját fenyegették meg – letartóztattak. Egy Moszad ügynököt és egy Izraelnek dolgozó osztrák tudóst bíróság elé állítottak. Szerencsére a svájci bíró megértéssel fogadta Izrael félelmét az egyiptomi rakétaprogramtól. Fenyegetés volt a vád, de a vádlottakat rövid időn belül szabadon engedték. David Ben-Gurion, Izrael Állam miniszterelnöke azonban úgy ítélte meg, hogy mindez nagyon rombolja az országáról alkotott képet, és különösen árt annak a szerződésnek, amelyben Nyugat-Németország fegyverszállításról biztosította Izraelt. Harel benyújtotta lemondását, és legnagyobb megdöbbenésére Ben-Gurion elfogadta azt. Meir Amit tábornok, a Moszad új igazgatója leállította a szolgálat náciellenes és megfélemlítő tevékenységét. Amit még egyszer, utoljára csatasorba állította Skorzenyt. A mesterkém megkísérelte a békés tárgyalások útját járni, és felkérte az alkalmazásában álló nácit arra, próbáljon megszervezni találkozót egy magas rangú egyiptomi kormánytisztviselővel. A dologból semmi se lett.

Skorzeny sohasem adott magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért segítette Izraelt. Önéletírásában sehol sem szerepel az „Izrael” vagy „zsidó” szó. Igaz lehet, hogy életbiztosítást kötött. A Moszad nem gyilkolta meg. Erősen élt benne a kalandvágy és élvezte, ha profi hírszerzőkkel dolgozhat együtt – még akkor is, ha zsidókkal. Akkor érezte fiatalnak és életerősnek magát, ha ölhetett és féltek tőle. Az is elképzelhető, hogy háborús tettei miatt a sajnálat és bűnbánat dolgozott benne, bár a Moszad pszichológiai elemzői ebben kételkednek. Fenti elemek összhatása ugyancsak nem elvetendő. De Otto Skorzeny mindezt magával vitte a sírba. 67 éves korában halt meg Madridban, 1975 júliusában. Két temetése is volt. Az elsőt a spanyol főváros egyik kápolnájában, a másodikat pedig Bécsben, ahol hamvait a családi sírban helyezték örök nyugalomra. Mindkettőn német háborús veteránok és feleségeik sokasága volt jelen, akik náci karlendítéssel és Hitler kedvenc dalainak éneklésével búcsúztatták. Skorzeny 14, többnyire fekete horogkereszttel díszített érdemrendje is ott sorakozott a szertartások során. A madridi temetésen a tömegben ott volt valaki, akit a részvevők egyike sem ismert, és aki a lehetőségekhez képest igyekezett mind jobban elrejteni arcát. Joe Raanan, aki ekkorra sikeres üzletember lett Izraelben. Nem a Moszad küldte a búcsúztatásra, saját akaratából és költségén utazott a spanyol fővárosba. Az egyik osztrák származású harcos főhajtása volt ez a másik előtt, és az egykori kémfőnöké az általa irányított legjobb és egyben a leggyűlöltebb ügynök előtt.

Dan Raviv, Yossi Melman/Forward.com cikkét Bassa László fordította. Megjelent 1916-ban a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratban