A Heltai Miklós vezette Csökmei Kör színvonalas konferenciát tartott 2015 őszén. A téma - hogyan viszonyul a mai pszichológia Karácsony Sándor társaslélektanához - nem csak szakemberek számára volt tanulságos. Jómagam a társaslélektani rendszer alapján álló neveléstudomány, pedagógusképzés és iskolakísérletek felől szólok hozzá a témához. Jó látni, hogy sokféle megfelelés található Karácsony 1940-es évekbeli szemlélete és a mai pszichológiák összevetésekor, noha a halálát követő fél évszázadban hatalmasat fejlődött a lélektan. Specializálódott és általános kereteit is kitágította.
ÍRÁSKÉP: Karácsony Sándor

A mai szociálpszichológia, az ágazati, alkalmazott pszichológiai iskolák magukban foglalhatnák Karácsony társaslélektanát is. És mégsem teszik. Az ok ismeretlen. A gyakorló pszichológusok többsége nem olvasta Karácsony műveit. A mundért védő mentegetőzések nyomorúságosan laposak: úgymond nem eléggé nemzetközi, gyér az impact factora, nem amerikai, nem tananyag, túlzottan nemzeti (?), túlzottan vallásos (?), stigmatizált, nehezen olvasható és nem is ajánlották a doktori iskolában.

Örvendetesek viszont a rá hivatkozások egyre több tudós életművében, így Kontra György, Pataki Ferenc, Buda Béla, Kopp Mária, Lendvai L. Ferenc, Fülei-Szántó Endre, Szilágyi N. Sándor, Vargha Balázs, Varga Tamás, Szépe György, Bagdy Emőke, Pléh Csaba, Lányi Gusztáv, Pál Ferenc és mások írásaiban. Mindezt tudomásul véve apró részeket emelnék ki a Karácsony-életmű és a „psychology as the big science” összevetésekor. A fejlődés-lélektani, teológiai és persze a nevelésfilozófiai (s andragógiai) részeket, utalásokat találom a legösszevethetöbbnek.

Különböző egyetemeken, tanár szakos növendékeim a neveléselméleti tárgy hallgatásánál többnyire már hátuk mögött hagyták a pszichológiai stúdiumokat. Nagy figyelemmel vártam, hogy korábbi, lélektanra alapozó ismereteik visszaköszönnek-e a Karácsony Sándor-i elvekre alapozott fejlődés-lélektani részleteknél. Tanári várakozásom hiábavalónak bizonyult. Meglepődtem a visszatérő hiányokon, a félreértelmezéseken. Kiderült, hogy vannak tipikus elvétések. Érdekes példa volt, hogy a gyermek lelki fejlődésének életkori szakaszainál hol a prepubertást vonták össze a pubertás korral, hol pedig a kamaszkorba csomagolták bele az ifjú felnőttkort, mintha „adoleszcens” időszak nem is létezne. Tételezzük fel, hogy ez csak néhány gyenge diák hibája volt. Ám a dolgozataikban rendre visszaköszönt a társas viszonyok nem ismerete, az egyoldalú gondolkodás, a reflexió hiánya. Lélektani ismereteikből tehát teljesen hiányzott a karácsonyi szemlélet. Karácsony Sándor fejlődéslélektana rendkívül szemléletes, egyszerű és viszony-elvű.
A társas életérzés, azaz a jog relációjánál emelkedő életkor szerint, gyerekkortól az ifjúkorig a JATÉK / VERSENY / TOTEM / HARC fejlődési fokozatai lényegre tapintóan mutatják az adott korszak lelki jellemzőit. Ugyanígy a társas értelmi, azaz tudományos relációban az UTÁNZÁS / GYŰJTEMÉNY / SZABÁLY / DOGMA emelkedő tudatosság-fokozatai azonnal behelyettesíthetők saját viszonyaik tapasztalataival. Ezek mellett a társas hit, azaz a vallási reláció MESE / MÍTOSZ / ESKÜ-ÁTOK / KÉTELY és KRITIKA összefüggései figyelemre méltóak. Különösen az adoleszcencia leírásánál nagyon szemléletesek Karácsony elemzései, hiszen nyilvánvalóvá válik, hogy pl. a fiatal felnőtt kételye s kritikája nem negatív sajátosság, hanem egyszerűen: ez a vallása. Még egyszerűbben: aki nem részesül a kétely és a kritika „áldásában” (egyúttal nem vívja meg időben saját világnézeti harcait), az később lesz csak felnőtt. Miután az órákon részletesen megbeszéltük ezen összefüggések idejét, társadalmi helyét, a hallgatók maguk jelezték, hogy a karácsonyi modell számukra érthetőbb és világosabb, mint a pszichológiatudomány eddig általuk olvasott tankönyveinek vonatkozó leírásai. Érveik szerint azért, mert itt nem egy szempontú, nem lineáris változássort látnak, hanem viszonyhálózatot. Ugyanezen meglátás még erősebb „aha-élményét” lehetett észrevenni az andragógia szakos hallgatók ráismerésénél, ott, ahol Karácsony megrendítő hatással kifejti a fejlődés kései felnőttkori lelki változását, vagyis annak megforduló irányát a vissza-gyermekesedésig. Így ír erről Karácsony a Magyar nevelés című művében: „Nemcsak a fejlődés irányvonalát mutatja ez a táblázat, a visszafejlődésnek, a megöregedésnek, a divatból kimenésnek, a lassú elmúlásnak is ugyanez az irányvonala, csak éppen ellenkező előjellel, hátulról visszafelé. Egyén és közösség egyformán kezd megöregedni: elgépiesednek a gesztusai, megmerevednek a formái, alsóbbrendűekké, fejletlenebbekké, erőtelenekké bátortalanodnak a tartalmi elemei. A közösség életében a jog harccá bizonytalanodik, a művészet kultikus kényszercselekedetté gépiesedik, a tudomány dogmatikussá merevül, a táradalom aktív cselekedetrendszere és passzív alkalmazkodása rituálissá hétköznapiasodik, vallás helyébe a finom kétely vagy a kevésbé finom kritika lép. Ne szaporítsuk a szót, menjünk egészen végig példaképpen a tudomány vonalán. Ha tovább tart az elöregedés folyamata és a szellemi arterioszklerózis még magasabb mérvű, a dogma merevségét a szabály még merevebb formái váltják fel, még későbben már nem tudománya van az értelmiségnek, hanem gyűjteménye. (Ez az a fok, mikor a tudósok öt-hat más tudós könyvéből írnak egy hetediket.) Legalsó fokon már csak a technikai ügyesség, az utánzás képessége igazán eleven: a tudósok nem gondolkoznak, még csak nem is gyűjtenek többé, csak szajkóznak.

Ha figyelmesen szemléljük az osztályharcra agitálók seregét, lehetetlen nem látnunk az elöregedésnek ezt a kiábrándító szellemi állapotát. Nem lehet velük vitatkozni. Már nem is a dogma merevségével, hanem egyenesen a szabály ellenmondást nem tűrő büntető szankciójával lépnek fel a más nézetet vallókkal szemben. Vallásos velleitásaik az áhítat fokán csak az eskü és átok kettősségét élik. Nem vallanak, nem bizonyságot tesznek, hanem híveik felé enunciálnak (autosz efa), ellenfelüket pedig exkommunikálják (anathema sit). A nevelő nem tehet egyebet: figyelmezteti növendékeit az áruló jegyekre, s kellő óvatosságot ajánl. Ahogy bizonyos bőrkiütések valószínűvé teszik, hogy bizonyos egyén bizonyos betegségben szenved, úgy teszi valószínűvé bizonyos szellemi magatartás a közösségek bizonyos frakcióinál, hogy - öregedés folyamata állott be köreikben, működésük ennélfogva bajosan lehet tartósan és gyümölcshozóan hatékony."

Bár napjainkban komoly kutatások, felmérések írják le (helyesen) az időskor, öregkor fizikai, társadalmi, mentális változásait, a fenti tömör, szellemes megfigyelés ritka érték, hiszen folyamatában mutatja a lelki visszafejlődés tüneteit is. Az andragógia, gerontagógia, gerontopszichológia, valamint a kórházi és öregotthoni ápolás is sokat meríthetne Karácsony lényegkiemelő, modellalkotó megfigyeléseiből. (Fájdalmasan ironikus megállapításai hasznosak lennének a politikai pszichológia tanulmányozói és a politológusok számára az ellenségüket kiátkozó „osztályharcra agitálók” visszamaradt lelkiállapotáról.)

A fejlődéslélektan mellett a teológiai, illetve világnézeti és vallási viszonyok esetében a pszichológia tudománya és Karácsony társaslélektana érdekes különbségeket mutat. Miközben a spirituális megközelítés a modern pszichológiákban vitatott, de lehetőségként elfogadott irány, az emberkép megfogalmazásánál, a transzcendens utalások iskolai alkalmazásában ma is hiányzik a „pneumatikus ember” szemlélete, megértetése.

Igaz, a keresztény „hitoktatók” sem jeleskednek a pneuma bemutatásával (vagy akár említésével), s következetesen csak kételemű, dichotomikus test-lélek modellről szólnak a trichotomikus test-lélek-szellem helyett.

Ezért a tanulók folyton összekeverik a lelki (pszichikus) jelenségeket, folyamatokat és a szellemi (spirituális, pneumatikus) tartalmakat. Tanulságos, hogy az emberkép hiányosságai mellett még szóba sem került az ember-Isten viszony és az istenkép mint olyan.

Ezt a problémakört (az érintett lényeget racionális merevséggel kezelő) nagy tudomány finom eleganciával stigmatizálja, vagy csak patológiáját elemzi, vagy „ami nincs, arról minek beszélni” jelszóval a kukába ejti. Így a téma átkerül szekták, parapszichológiák, new age-hívők és médiaguruk asztalára. Pedig ennek a megismerő megfogalmazása, elemző leírása nemcsak a teologizáló, filozofáló vallás feladata, hanem az objektív fogalmi apparátust használó tudományé is. Akár píszi (political correctness), akár pepszi (pedagógiai pszichológia), akár nem. Ami Karácsonyt illeti, semmit sem tekintett „lealacsonyító” témának. Egyrészt bizonyítva vallotta, hogy transzcendencia nélkül a nevelés (valamint az emberi élet...) nem is értelmezhető. Másrészt sohasem keverte össze a tudományt a vallással - épp azért, mivel viszonyokban gondolkodott, relációt viszonyított relációhoz és azokat az egészhez, az élet egészéhez. Azaz, tudott erről szemléletesen gondolkodni, szólni.

A pneumatikus relációval, vallási neveléssel pozitívan foglalkozó példák sorolása előtt pár szóval érdemes kitérőt tennünk bizonyos negatív, „lélekre ható tudások” irányában.

Amiről tisztán, közérthetően beszélt Karácsony Sándor (valamint olyan kortársai, mint Henri Bergson, Teilhard de Chardin és Dienes Valéria), azt sterilizálta a hitet semmibe vevő, magát „értéksemlegesnek” mondó tudományosság és a tudományos kontroll nélkül maradt álpszichologizálás, meg a lelki sarlatánság.

A teljes emberi létezéssel foglalkozó lélektan normális fejlődését a szekuláris kultúrákban hol politikai, hol filozófiai előítéletekkel nehezítették, néhol felszámolták. A liberalizált korszakokban pedig a „lel- kületi protézist” terjesztő (olykor anarchikus) tömegkultúrák lelki és szellemi alapokat elvető, tudományt és vallást helyettesítő pótszerei kerültek forgalomba az ifjúsági, rockzenei és alternatív életmódbeli lázadások, a keleti vallásokból merítő tinimozgalmak révén. Ezek az általuk kisajátított „spirituális” divatra, a lelki hatást kiváltó hiedelmekre hivatkoztak. A technikává züllesztett zen-buddhizmus, a Maharishi-féle transzcendens meditáció, a reiki, a távgyógyítás és társai végül rátaláltak olvasztótégelyükre, a new age-re. Ez még nem volt elég a torzulásból, sorozatban jöttek a pszichedelikus zenék s anyagok, a cannabis, pszilocibin, meszkalin, az LSD, a designer szerek, a tudatmódosító drogok. S jöttek az erőszakot alkalmazó szekták, összekeverve a pszichologizálást a biznisszel, az ügyes, globális pénzügyi zsenik álegyházait a világnézetre alapozott vallásokkal.

Mind a maguk házi „lélektanára” hivatkoztak. Az „egyházi ügyekkel” nem foglalkozó, magát objektívnek, elfogulatlannak mondó nagy tudomány erre csak legyintett, szótlanul. Az inga persze kilengett az előző oldalra is, a történelmi egyházak egy szűk, tradicionális zárványa verbális háborút hirdetett a „new age fertőzés” ellen. Ez még nem lett volna baj. De az ekkleziogén téveszmék sérültjei nekiláttak ítélkezni.

Jöttek a rövidlátó megmondók s a szerencsétlen, ártatlan torna-jógát, a sok ezer éves akupunktúrát, természetgyógyászatot tokkal-vonóval, hársfavirággal-mézzel bevarrták az „okkultizmus” fekete zsákjába.

Hát, ilyen az inga törvénye. A bezárkózó tudósok, a divatozók és az ítélkezők lelke rajta.

Az elvakult hadakozást sikerült a tradicionalista csőlátóknak akkora tökélyre vinni, hogy napjaink egyik igen hasznos, pedagógiai célzatú újítását csaknem elgáncsolták. Amikor az országosan elismert, kitűnő magyar pszichológusnő a relaxációs tananyagát kidolgozta és tantervi hasznosításra javasolta, azzal vádolták meg, hogy a buddhizmust és más keleti világnézeteket akarja terjeszteni. „Gondolta a fene”, mondhatnók Arany Jánossal, de egy államtitkári elutasítás és a lazítás-tananyag időleges letiltása miatt a nagyszerű klinikai pszichológus asszony maga is időlegesen klinikára került, kardiológiára. A relaxáció-tananyag csak később rehabilitálódott, amikor nyilvánvalóvá lettek valós értékei.

Félreértések elkerülésére: mindezeknek nem felelőse, nem egyedüli okozója a „nagy tudomány”. Ám tanulságos példa a történelmi egyházaké. A vallási hierarchia egy része, az alsópapság, a lelkészek egy része ma már (megkésve) azt vallja, hogy a szekták elszaporodásának egyik oka mégiscsak az volt, hogy az egyház önmagára figyelt, nem a világra, nem az életre, nem a változó élet-világ viszonyokra. Lehet, hogy valamikor a pszichológia is bevallja saját korábbi (eufémiával: ideiglenes) életidegenségét, közönyét?

Karácsony a társaslélektanában nem a spekulatív öndefiníciók absztrakcióival foglalkozott, hanem lehetőleg minden jelenséggel, történéssel, amihez az ember viszonyulni szokott.

Az ellenkező irány felé haladóknál sűrűn adódtak példák a lélekre ható „kanyarokra”.

Ken Wilber szerint egyesítenünk kellene Freudot Buddhával, az alsóbb pszichológiát a magas spiritualitással. Wilson szerint a lélektan feladata csak a pszicho-neuro-szomatikus rendszer vizsgálata, vagyis a lelki élmények hatására az idegrendszerben felszabaduló kémiai anyagok elemzése. Sheldrake morfogenetikus rendszere tanulságosan egyoldalú. Morfogenetikus (alakteremtő, formaadó) mező-teóriájára húzza rá az egész pszichológiát. (A lelki viselkedések idegi tevékenységre és a kémiai hatásmechanizmusra visszavezethető okai tények, de nem tehetők felelőssé mindenért.) Wilber víziója tovább kanyarog. Vélekedésében a csúcs a helyhez nem kötött kvantumrendszer. Ebben rejlik a legmagasabb, térhez-időhöz nem kötött Énünk, ami szerinte már nem is nevezhető külön énnek. Hirdeti, hogy paranormális, transzcendens állapotok válnak általa magyarázhatóvá. Ehhez teszi hozzá ún. „Teljes spektrum” pszichológiai elméletét, ami a lehetséges emberi növekedés skáláját fogná át. Pszichológiai, pszichiátriai ismereteket ötvöz transzkulturális spirituális formákkal (kabbala, szufizmus, védanta, buddhizmus stb). Nos, ennyi talán elég volt a pszichológia labirintusaiból. A lélektani főút nyilván nem erre vezet.

Három kommentár: Mi lehet tudományos cél? „Autonómia-vesztett, mellérendelés-hiányos, ökológiai katasztrófa közeli, értékrendjében és mentálisan is székilált világunk diagnosztizálása és gyógyítása” (Lányi Gusztáv). „A pszichológia és a spiritualitás képviselői között sok esetben éles ellentét alakul ki: az egyik oldalon a fősodrású pszichológia képviselői állnak, akik a tudatossággal, a spirituális élményekkel kapcsolatos ismereteket figyelmen kívül hagyják, és elutasítanak mindent, ami tudományosan nem mérhető. A másik oldalt a spirituális hagyományok képviselik azzal a nézetükkel, hogy a psziché csak illúzió, és a pszichológiai munka nem több, mint a hamis én megerősítésére tett gyenge próbálkozás. A két véglet között számos megközelítés foglal helyet, amelyek a személyes és az énen túli élményeket is figyelembe veszik, elfogadva, hogy egyes élmények empirikus módon bizonyíthatóak, és olyanok is vannak, amelyek rendkívül misztikusak, de attól még valódi élmények. Sok pszichoterapeuta és páciense számára rejtve maradnak a spirituális bölcseletek jótékony hatásai, miközben a nyugati spirituális tanítók és követőik súlyos hibát követnek el a pszichológiai ismeretek elutasításával, ahelyett, hogy megfelelő és hatékonyan alkalmazható készségeket fejlesztenének ki. A fősodrású pszichológiai iskolák közül jó néhány nem vesz tudomást az egyébként szélesebb perspektívát nyújtó spirituális ismeretekről. A spirituális élményeket egyszerű neurotikus fantáziáknak, infantilis regressziónak, idealizált projekcióknak tekintik.” (Mariana Caplan). „Ma már nincs olyan jelentős pszichológiai irányzat, ami például a neurózis tünetének tartaná a vallást. A közgondolkozásban persze még előfordul ilyen vélemény, de a tudományos világban egyértelműen túlhaladottá vált. A lélektani irodalom ma már egyre inkább arról beszél, hogy a spiritualitást el kellene ismernünk, mint az emberi személyiség másra vissza nem vezethető dimenzióját. Magyarul nem arról van szó, hogy a vallás valaminek a tünete lenne, például hogy a biztonság utáni vágyakozás miatt idealizálunk egy személyt, akit magunk fölé helyezünk, és vallásos áhítattal veszünk körül. [...] Ugyanakkor »a spirituális dimenzió« nem egyenlő a vallásos dimenzióval. Létezik ugyanis 'természetes spiritualitás', ami kifejeződhet vallásos formákban vagy egyéni formákban. Emellett van Isten-központú spiritualitás és nem Istenközpontú spiritualitás is.” (Pál Ferenc)

Személyek, életművek Karácsony-modellt követő szemlélete

Öt olyan különleges személyt, tudóst találtam, akik a kortárs pszichológiatudományban (illetve annak határterületein) kifejezetten a Karácsony-féle szemlélet szerint gondolkodnak, tanítanak, vagy munkájuk által közvetítik azt. Ám mielőtt őket megnevezném, előttük megemlítem azt az egyet, aki nélkül ma nem is beszélhetnénk Karácsony életműve folytatójáról - mert ő volt, aki átmentette mesterét az elhallgatásból, ő adta tovább barátainak, tanítványainak, s az utókornak a 20. század legnagyobb magyar pedagógus-tudós teljes szemléletét, tanítását -, Kontra Györgyről van szó. Eltávozása után a tanítványként, Karácsony szemléletét követő, ahhoz hasonlóan gondolkodó öt jeles személyiség: Buda Béla, Kopp Mária, Bagdy Emőke, Pál Ferenc és Henri Boulad.

Buda Béla esetében (pszichiáter, szociálpszichológus, családterapeuta, szexológus, kommunikációkutató, s még tíz más diszciplína művelője, akit nemrég vesztettünk el) egyszerű a megközelítés: ő a Karácsonyt jól ismerők (Muraközy Gyula és Kontra György) hatására „merült el” Karácsony Sándor társaslélektanában. Elfogadta, követte és sok mindenben újrafogalmazta, továbbgondolta a „nagy hírű professzor” szemléletét. Rendkívül gazdag életművéből itt csak három fontos könyvet, illetve területet emelek ki, melyek Karácsony elveit közvetítik. Az Empátia - a beleélés lélektana, A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei, valamint A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája című könyveire gondolok. Ezekben tetten érhető a karácsonyi viszonyszerűség, a nyelvi-kommunikációs elv, s a természetes társaslelki reláció ismerete.

Kopp Mária orvos, pszichológus, magatartás-kutató esetében szerencsésen ötvöződött (szociológus férjével, Skrabski Árpáddal közös munka révén) a pszichológiai, orvosi és társadalomtudományi megközelítés. Az új tudományág, a „magatartás-kutatás” voltaképpen Karácsony híres „tett-rendszerének”, a társadalmi relációnak a kutatását valósította meg. Hungarostudy-elemzései, a Magyar lelkiállapot-könyvek az Ocsúdó magyarságban leírt generációs feszültségek és a társadalmi, társadalompolitikai felelősségek napi állapotát boncolgatták, jobban mondva oldani próbálták. Kopp Mária - Karácsonyhoz hasonlóan - rendkívüli kommunikációs, szónoki képességgel volt megáldva. Országjáró előadásain, tévéműsorok adásaiban komoly sikereket ért el az ifjúság megszólításában (s a népesedéspolitika meggyőzésében).

Az ismert „Három királyfi, három királylány” nevű demográfiai akció, feltételteremtés, országos mozgalom voltaképp Karácsony társadalmi gondolatainak, ifjúsági szervezéseinek egyik folytatása is lehetne.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichiáter, egyetemi tanszékvezető, korábbi dékán, professzor emeritus - egyszerre műveli a szaktudományt, az interdiszciplináris kutatásokat és az ifjúságnevelést. Karácsony viszonyszemléletét alkalmazza, hatalmas pedagógiai eszköztárát, charme-os előadási gesztusait „bedobva", szinte személyében képviseli az említett diszciplínák alkalmazott tudományágait.

A viszonyszemléletet életszerű példákkal mutatja be a családkultúrában, a férfi-nő viszony elemzésében. Róla mondható el, hogy a pedagógia pszichológiáját és a pszichológia pedagógiáját műveli, tartja egyensúlyban. Könyvei és kutatási tanulmányai (Hogyan lehetünk boldogabbak?, Személyiségünk titkai, Álmok, szimbólumok, terápiák, Transzperszonális pszichológia és pszichoterápia) bizonyos értelemben a karácsonyi szemlélet alkalmazott példatárai.

Pál Ferenc atléta, mentálhigiénikus, párterapeuta, pap szinte megtestesítője Karácsony állításának: a fiatalok nevelésére nem az értelmiségi alkalmas, hanem a „szofokrata”, a „lélek professzora”, az isten bölcse, aki az áhítat, szeretet szintjén képes a tudás átadására, az életével való nevelésre. Elkötelezettsége akár Karácsonyé, szabadideje zéró, hetente tart több száz fős előadásokat, amelyek „online” nézhetők. Műveli a tudományt (ismertebb könyvei: Természetes spiritualitás, Tükör által világosan, A szorongástól az önbecsülésig, A magánytól az összetartozásig, A függőségtől az intimitásig). Állandóan növekvő tábora, közönsége rendszeres párkereső beszélgetéseket, bibliodráma és önismereti csoportokat, zenés bulikat, valamint nyári szabadidős táborokat szervez. A karácsonyi gondolkodást idéző jellemzői: következetes mellérendelői reláció, állandó szemléletesség, képszerű példázatok az előadásaiban, filozofáló összefoglalásait anekdotákba csomagolja, senkin nem ítélkezik, támogatja a kis autonómiákat, bölcs lélektani tapasztalatait a társas lelki viszonyok mindennapos életéből meríti.

Henri Boulad SJ a külföldi példa. Szír, olasz, arab, kopt ősöktől származó egyiptomi gondolkodó, jezsuita, ökumenikus szemléletű görögkatolikus pap, pszichológus, karitászelnök, kollégiumi igazgató, lelkiségi előadó, író. Karácsony fogalmát megszemélyesítő „szofokrata”, a lélek professzora, vagy Bibó terminusával - lényeglátó. Összefüggéseiben ragadja meg az emberi viszonyokat, rendszerszerű egészben mutatja meg az élet és a világ jelenségeit és történéseit. Minden paposkodó szóhasználatot kerülve, a mai léthelyzetekről beszél, mai kifejezésekkel, újra- és újrafogalmazva a lényeget. Társasfilozófiai képeit szinte beleégeti hallgatóinak gondolkodásába. Társaslogikai következtetései meglepőek és aktualizálók. Keleti emberként természetes mellérendelésekben és szemléletességekben utal emberlétünk szomatikus, pneumatikus „beágyazottságaira”. Egyetemes elemzésekben bírálja a hatalmi struktúrák hypotaxisát, az agresszív globalizáció kizsákmányoló jellegét. Ismertebb könyvei, beszédei: Teózis, Az önátadás fényében, A szív okossága, Szexualitás, Aki megbocsát, Istenhez hasonló, A nők szenvedése és küldetése, Ha az Isten nő lenne...

Ellentétes világfelfogások

Jelentős ellentét feszül az emberi szükségletekről szóló tananyag, illetve Karácsonynál a társadalmi reláció igény-ajándék-szolgálat-áldozat-szeretet rendszerének felfogása között.

A felsőoktatás szociológiai és pszichológiai tanulmányaiban ma fenntartás nélkül tanítják nálunk az amerikai Maslow közismert „piramismodelljét” a szükségletekről. Abraham Maslow 1943-ban publikálta elméletét, szinte ugyanakkor, amikor Karácsony a magáét. A szükséglet-piramis alján az egyén elemi létfeltételeit találjuk, a piramis csúcsán pedig az önmegvalósítást. Itt látszik a legnagyobb ellentét a két modell között. Maslow alapvetően egyénre épített elmélete a személy önmegvalósítását tartja legnagyobbra. Ugyan említi a valahová tartozás, intimitás érzelemközpontú kapcsolatait, de felfogása zárt, individuális.

Ezzel szemben Karácsony ismert elmélete „a másik emberhez” való viszonyunkra épül.

A Maslow-piramist ma már sokan kritikusan fogadják. Egy amerikai pszichológusokból álló csapat 2010-ben újragondolta ezt az elméletet, különösen a piramis legfelsőbb részét, s kiegészítették új elméletekkel az idegtudomány, fejlődéspszichológia felől. Nálunk Maslow szükségletmodelljét (tapasztalataink szerint) kritikátlan felfogással tanítják. Szempontunkból a különbség nyilvánvaló. Maslow elmélete a globalizáló, liberális kapitalista világrend tetejét mutatja, amelynek tetején ott ragyog az „önmegvalósítás”. Ennek a modellnek a hasító csúcsa az „ego” kiteljesedése. Ez az inverze Karácsony Sándor szemléletének, ahol az egyén minősége a másik emberrel való kapcsolatában látható. Még érdekesebb összevetni ezt a képet - napjaink jeles előadója - Henri Boulad nézeteivel. Boulad megfordítja a képet, Maslow modelljének mind irányát, mind csúcsát kritizálva. Már a kiindulása is meglepő: Boulad-nál megfordított piramist látunk, ahol az egyéni létből induló fejlődés a társaslét magasában teljesedik ki. Lényegi különbség van a modell egészében. Míg Maslow matéria-alapozású elképzelése teljesen zárt a transzcendens felé, addig Boulad-nál (miként Karácsony Sándornál) elengedhetetlen a szellemi dimenzió jelenléte. A pneumatikus fejlődésmodell Boulad-nál radikálisan átformálja a személyiségről ismert, bevett tételeket is. A boulad-i személyiség-zónáknál csak az elején meghatározó az anyagelvű világ színpada, ahol a megélhetésért vívott küzdelemben alakul ki a fogyasztói „persona”, aki a köveket is kenyérré igyekszik változtatni (napjainkban erős technikai, tudományos, kommunikációs eszközökkel). Ez a „persona” ráadásul másokat is saját kenyerévé igyekszik tenni ahelyett, hogy önmagát adná kenyérként - mondja Boulad. A következő fejlődési szint elérése előtt egy sötét zóna van, melyet Boulad „kis halálnak" nevez: ezen kell áthatolni, ha teljesebb élethez akarunk jutni. A második szinten, az egzisztencia ^ szintjén van az érettebb egyéni személyiségünk, amelyet környezetünk, kultúránk is formált. Itt már függetleníti az ember magát mások véleményétől, „hisz tudjuk, a közvélemény hol felemel, hol leejt”. A személyiség kiemelkedik. A fejlődés harmadik rétege az ontológiai szint, az ember nembeli lényegének kísértésével, ahol a létezés méltóságának vélhető a látszat-személyiség is. A virtuális önérték mindenhatónak tűnik, minden az én, az „egó" függvénye, úgy véljük, minden a miénk, mintha abszolút szabadságunk lenne a lét birtoklására. Avagy ellenkezőleg. Ez a harmadik szint a személyiség irányt választó „szellemi helye”. A második és harmadik szint között volt egy másik sötét zóna (Boulad szavaival „a nagy halál”) az önmegtagadás (vagy inkább önátadás) döntésével. Boulad szerint, ha meg akarjuk találni magunkat, el kell veszíteni magunkat. Ez az ego halála: bár az egóba, mint egy héjba előbb elrejtőzünk, így védve magunkat - ám, hogy az élet élhessen, ezt a héjat meg kell nyitni. Itt a meglepetés: méltóságunkról, utolsónak vélt legnagyobb kincsünkről végül önként lemondhatunk. Szó sincs önmegvalósításról. Az ontológiai szint: kiteljesedés az egyetemesben. Már nem az „én"” a fontos, hanem a másik ember, vagy emberek, akikben a társaslény eredendő lényege megvalósul. (Karácsony szeretet-felfogásához hasonlóan.) Orisek Márta nevelésfilozófus mindezt a következőképpen kommentálja: „Ez a fejlődésmodell az ember három kísértésének egymásra épülése. Karácsony Sándor szemlélete alapján világos, hogy Boulad személyiség-zónái is a társaslény társasviszonyának (a transzcendensben való) kiteljesedését modellezik. Megfeleltethetők a Názáreti háromszori megkísértésének az anyagi értékektől a hatalom felkínálásán át az eszmei érték választásáig. Karácsony s Boulad rendszere látszólag Maslow-hoz hasonlóan rétegzett, de tartalmilag, értékrendi viszonyaink kiteljesedése tekintetében homlokegyenest ellentétesek egymással. (Fordított piramis.) Ebben a képben a szabadság-szükségletem - Isten szükségelt társas szabadsága énbennem. A lényeg: átadni a szabadságomat másokért egészen és megtalálni magamat másokban. Ez az ego teljes és végső megsemmisülése a pneuma hagiosz erejétől áthatva a maradéktalan alázat révén. Csak ekkor tudunk maradéktalanul egymásért élni.”

A fentiek summája: Maslow fejlődés-modellje és Karácsony (valamint Boulad) pszichikus és pneumatikus világképe közötti különbség alapvető, lényegi. Hozzátehetjük: világnézeti.

Társadalmi szerepeink, kétség és egyetemesség

Amit Karácsony 1939-ben írt könyvében „magyar észjárás” néven nevezett, azt élete vége felé újragondolva már egyetemes észjárásnak minősítette (ez nem jelenti a nemzetfogalom előnyben részesítését), általános érvényű értéknek mutatta be társaslogikai rendszerében.

Karácsony ebben az egyetemes észjárásban hasonló általános értéknek, evidenciának tartotta a család anyai, apai erejét, a természet rendje szerint. Egyetlen sorral megidézhető az is, miként vélekedett a női szerepről, hivatásról: „A nőnek a hivatása - azt hiszem, mindnyájan egy véleményen vagyunk - ma is ugyanaz, mint Éváé volt: az emberiség anyjának lenni.” Aki érti szerzőnk Madách művére utaló képét, az tudja, Karácsony evidens értékről, természetes biológiai, lelki, társadalmi állapotról szólt. A pszichológia mai tükre(i)ben azonban ez hol így, hol ellenkezőjére torzulva jelenik meg. Jelen sorok írása idején (201516 tele) jelentek meg dr. prof. Bagdy Emőke interjújában azok a gondolatok, amelyek a jelenkori női hivatásban ugyanezt az alapértéket tartják fontosnak. A klinikai pszichológus professzor asszony a női hivatás egyik boldogság-faktoraként említette a családi öröm és a saját gyermek felnevelésének élményét. A nemi szerepeknek a gender- elméletbe csomagolt extremitásaival szemben, saját emberi s szakmai tapasztalata alapján óvatosságra intett. („A genderidentitás-elmélet egy bizarr, teljességgel képtelen és a fejlődési törvényeknek ellentmondó áramlat.”) Interjúját követően egy héten belül két pszichológus intézmény (Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesület Etikai Bizottsága) tette céltáblává mind a leírt szót, mind a személyt. Szavait tendenciózusan tálalva, azzal vádolták Bagdy Emőkét, hogy a nő egyetlen (!) feladatának a családot és a gyerekszülést tartaná. Idézet az ellene szervezett „szakmai” kampányból: „A Heti Válasz hasábjain közölt - Bagdy Emőke Hogyan lehetnénk boldogabbak? című könyvéből vett - idézetben szexista módon (sic! D. T.) a »természetes működés« eszményítése jelenik meg, amely továbbra is fenntartja a nőkkel szemben a Magyarországon jelenleg is fennálló társadalmi, politikai és anyagi egyenlőtlenségeket [...] A személyiségfejlődés folyamata [...] összetettebb folyamat, mintsem hogy le lehetne egyszerűsíteni egyetlen olyan céllá, amelyben mindenki - minden nő - kizárólag ugyanúgy lehet boldog.” A szakmaiból politikai síkra csúsztatott kritika látványos. Rövid idő alatt a személyét támadó állásfoglalás több mint hatszáz támogatót hordott össze. Ez lenne a jelenkori, korszerű pszichológia? Az anyai, családi értékek pozitívumait bemutató pszichológust ültetik szégyenpadra a szakmai egyesületek? Egy hiteles személy ezen szavait kifogásolják a kollégák: „A nő nembeli beteljesülése az anyaság. [...] Mi, nők magunk mellé, fölé helyezzük párunkat, hogy védjen és szeressen meg minket. [...] Ez az alárendelődő, szeretetted odatartozás, amely határtalanul átadja magát, nem félve, hogy önmagát kiszolgáltatja, és rábízza magát a férfi szeretetére." Fő vádpontként szexizmussal vádolni a nőiség tiszteletének professzorát, etikai számonkérés elé állítani a pszichológia egyik legnépszerűbb, etikus magyarországi tudósát - érdekes tanulság. Nem témája ezen írásnak a helyzet politikai pszichológiai elemzése. Emlékezetünk viszont felidézi, mennyi „déjá vu” élményt mutat a magyar tudománytörténet a saját tudományos állításuk mellett kiálló egyéniségek meg- és elítélésében. Karácsony Sándort elveinek következetes, hiteles képviseletéért mondatták le katedrájáról, tudása teljében kényszernyugdíjazták. Emlékszünk még a számtalan diszciplína nemzetközileg elismert tudósának, Buda Béla pszichiáternek kollégái általi megtámadására, szakmai szervezetek általi kitaszítására, s korai halálának sokak által ismert okaira.

Mit tanult Karácsony Sándortól a mai pszichológia? Öröm lenne olvasni szemléletének befogadását. Addig pedig. mestere sorsában osztozik a tanítvány.

Karácsony Sándor az esetlegességen, ideiglenességeken, tévedéseken felülemelkedő társaslélektani rendszert természetes rendszernek mutatta be. Azt az észjárást, amely az életet, világot természetes módon képezi le, egyetemesnek mondta. A kor, amelyben élünk, ránk bízza a döntést: mi célból és miért (kiért) élünk, mit tartunk természetesnek, mit tartunk egyetemesnek.

A témához felhasznált irodalom:

Bagdy Emőke; A klinikai pszichológia horizontja. L'Harmattan, 2011, Bp.

Bagdy Emőke: A személyiség titkai. Helikon, 2014, Bp.

Bagdy Emőke: Hogyan legyünk boldogabbak, Kulcslyuk Kiadó, 2010, Bp.

Bagdy „vita”:http://index.hu/tudomany/2016/01/11/kiakadtak_bagdy_ emokere_a_pszichologusok/

Boulad, Henri: A nők szenvedése és küldetése. Márton Áron Kiadó, 1997, Bp.

Boulad, Henri: Az önátadás fényében. Ecclesia, 1988, Bp.

Boulad, Henri: Használd szabadságodat. Szegletkő Kiadó, 1994, Bp.

Boulad, Henri; Teózis. Kairosz, 2009, Bp.

Boulad, Henri: Személyiségünk; https://www.youtube.com/ watch?v=ivn0v7wXkUs

Buda Béla: A pszichoterápia alapkérdései. OAI-TÁMASZ, 1993, Bp.

Buda Béla: A személyiségfejlődés és a nevelés szociálpszichológiája. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1986, Bp.

Buda Béla: Empátia. KRE-L'Harmattan, 2012, Bp.

Buda Béla: Mentálhigiéné. Animula, 1994, Bp.

Csíkszentmihályi Mihály: Életre hangolva. Nyitott Könyvműhely, 2011, Bp.

Deme Tamás: Ami történik és ami van. Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994, Bp.

Deme Tamás: Bagdy Emőke pedagógiai, teológiai és esztétikai szemlélete. in: A Klinikai pszichológia horizontja, KRE-L'Harmattan, Bp., 27-38.

Deme Tamás: Az irodalom, mint a lelki egészség forrása. in: Vitalitásgenerátorok (Szerk. Deme T.) HÁLÓ-Sándor Kör-ORTT, 2008, Bp.

Deme Tamás: Az „ész trónfosztása” és a teljesség-elvű, alkotó, társaslelki nevelés. in: A magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság közleményei, 2013, Bp. 67-91.

Deme Tamás: A másik ember képe Buda Béla „elmebajtársi" leveleiben, in: Ki látott engem (Buda Béla 75), KRE-L'Harmattan, 2014, Bp., 46-63.

Deme Tamás; Henri Boulad értelmezése avagy Isten és az ember anatómiája. in: Embertárs, 82-87.

Deme Tamás: Karácsony Sándor természetes rendszeréről. in: Magyar Szemle XXIII. évf., 2014. december, 73-91.

Deme Tamás: Miért nem nevelheti az értelmiség az ifjúságot? És ki a szofokrata? Karácsony Sándor egy neveléstudományi alapmondatának időszerű kibontása. in: Tanulás és művelődés, D.E., 2012, Debrecen, 75-87.

Deme Tamás; Viszonyulok, tehát vagyok. in: Gyökerek és gyümölcsök, KLTE, 2002, Debrecen, 73-97.

Deme-Czakó-Bagdy-Gömböcz: A hit magánügy, a vallás közügy. in: Magyar Nemzet, 2006. április 18. 6.

Farkas József: A pneumatikus ember, s.k., 1995, Bp.

Gyulai Árpád: Karácsony Sándor társaslélektani rendszeréről. in: Új Ped. Szemle, Bp., 1993.

Heltai Miklós (szerk.): Karácsony Sándor pedagógiája. Kairosz, 2012, Bp.

Heltai Miklós: Az igazi kompetencia. in: Katedra, Bp., 2016. február 27.

Karácsony Sándor: A könyvek lelke. Széphalom Könyvműhely, 2006, Bp.

Karácsony Sándor: A magyar észjárás. Széphalom Könyvműhely, 2009, Bp.

Karácsony Sándor: A magyarok istene. Széphalom Könyvműhely, 2004, Bp.

Karácsony Sándor: A magyarok kincse. Széphalom Könyvműhely, 2008, Bp.

Kontra György: Ezerszer ember; gyermek. Gondolat Kiadó, 2009, Bp.

Kontra György: Karácsony Sándor, a nagyhírű professzor. BIP., 2009, Bp.

Kopp Mária-Skrabski Árpád: Magyar lelkiállapot. Végeken, 1992, Bp.

Kopp Mária-Skrabski Á: A boldogságkeresés útjai. Heti Válasz Kiadó, 2016, Bp. Kövendi Dénes: Függelék. in: Karácsony: A magyarok kincse, Széphalom Könyvműhely, 2008, Bp., 277-283.

Kövendi Dénes: Karácsony Sándor, az alkotó. in: Gyökerek és gyümölcsök, KLTE, 2002, Debrecen, 13-25.

Lányi Gusztáv (szerk.): Politikai pszichológia. Balassi Kiadó-ELTE, 1996, Bp.

Lányi Gusztáv: Magyarság, protestantizmus, társaslélektan. Osiris, 2000, Bp.

Lányi Gusztáv: Mi a történelmi szociálpszichológia? in: Pszichológia, 1988/1. 123-135. Lendvai L. Ferenc: Egy magyar filozófus: Karácsony Sándor. Akadémiai Kiadó, 1993, Bp. Lukas, Elisabeth: Spirituális lélektan. Új Ember Kiadó, 2014, Bp.

Miklóssy Endre: A másik ember keresése. Széphalom Könyvműhely, 2009, Bp. Molnár Tamás: Az értelmiség alkonya. Akadémiai Kiadó, 1996, Bp.

Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig, Bp., 2010, Kulcslyuk Kiadó Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig. Kulcslyuk Kiadó, 2014, Bp.

Pál Ferenc: Természetes spiritualitás, Kairosz, 2011, Bp.

Polihistória (Buda Béla '70.). Akadémiai Kiadó, 2009, Bp.

Szenczi Árpád: Jubileumi évkönyv, hallgatói tanulmánykötet: Válogatás Karácsony Sándor életművének kutatásaiból. KRE, TFK, 2005, Nagykőrös Victor András (Kontra Györggyel, Franyó Istvánnal): Az iskolai műveltség belső arányai, MTA Elnökségi Közoktatási Bizottság, 1989, Bp.

 

Újdonságok

  • Nélküle

    Minden érte lesz
    minden róla szól majd
    és hoz neked
    akkor is
    ha a felhő rácsokat
    ír ablakodra friss kedvet
    lesz vidámság de sok láz is
    szemében
    magadat látod
    rajzo
    l neked házat
    kéményt tavat
    kedves madarat
    mikor reggelente rád köszön
    a telet is tavasszá szelíditi majd

    10 nappal az abortusz után meglepő dolgot vettek észre az orvosok a 31 éves  nő hasában!

    Bővebben ...  
  • Szomjazva

    Álruhás napok
    utolsó óráin,
    cseles szerpentineken,
    utaztunk a fővárosba.
    Éppen elfértünk a teherautó
    sofőrje mellett.
    Pára lengett
    a hegycsúcsok felett.

    A Mátra csodái egy viharvadász szemével - Kékes Online

    Bővebben ...  
  • Megmutatom neked

    "Kérdezed, miért lett ilyen? / Halk fény alatt /
    mosolytalanul nőtt fel. / Szélviharos esteken /
    a bogarak szárnyát tépdeste, / s kínlódásukat
    gyönyörrel nézte. Magába iszonyodva.” Oláh Tamás

    Megmutatom neked, Uram,
    Éva nélkül is szép a kertem.
    Nem élek oly elveszetten,
    ahogy eddig, s ha el kell mennem
    – majdnem nyolcvan! –
    bánatom se mutogassam.

    Bővebben ...  
  • Esetleírás egy kreatív nőről

    Piroska első ízben azzal a panasszal jelentkezett, hogy nincsen orgazmusa, noha eddig volt. A házasélete egyébként rendezett, férjét szereti. 35 éves, főiskolai végzettségű, jelenleg gyermekgondozási segélyen otthon van. Közel tíz esztendőn keresztül tartott a kapcsolatunk, több felvonásban, volt, amikor évekig nem találkoztunk, aztán, ha valami nehézség támadt barokkos lelkében, akkor ismét járt rövid terápiákra. A nincsen orgazmusom probléma, mint többnyire más nők esetében is, voltaképp csak elfedett valamit, a felszínen ez volt érzékelhető és megfogalmazható. De mélyebbre ásva egyéb zavarok vagy görcsök derültek ki.

    Mohás Lívia: „Nem ez az egyedüli világ, amit látunk” | Hegyvidék újság

    Mohás Lívia. pszichológus, író

    Bővebben ...  
Scroll to top