Ha meglátja
ráncos arcomat
pontosan mutatja
élő kerek sebe,
mi még hátra van nekem,
fittyet hány derűre,
keserűre,
monoton ingája
szabadon szálló ének,

Képtalálatok a következőre: ingaóra képek

morcos szemét sunyin
örökké rajtam tartja,
meddő perceimet is
számlálja alattomosan,
ha figyelem
alig mozdul mutatója,
aztán csúnyán
rám ölti nyelvét,
ha meg elfeledkezem róla
zárt vonalából
életre kel,
és szalad,
szalad...
télen reszketve vánszorog,
monoton lehelete
fagyosan kattog,
tavasszal szelíd arcát
emeli újra rám,
hallom megint
vidám dobogását,
nyáron katonásan ketyeg,
indulókat szaval,
ősszel a római számok
mintha búcsúznának,
nem beszélnek,
nap rajzolta óráim
így múlnak el,
míg a tenger
az éggel lassan
össze nem
olvad.

Újdonságok

  • Emlékezés nélkül nem élhetünk

    A legrettenetesebb, ha még élünk, de már nem ismerünk magunkra, már nem tudjuk kik vagyunk, nem emlékezünk sem a régen történtekre, sem arra ami tegnap történt, ha meghalt a bennünk élő, folytonosan alakuló, mégis változatlan belső világunk. Emlékezni kell, emlékezésünk fűzi össze a bennünk meglevő dolgokat, határozza meg értelmünket, érzelmeinket, cselekedeteinket. Emlékek nélkül nem élet az élet.

    Bővebben ...  
  • ESTI ÉNEK

    A holdat nézd, fölült a háztetőre,
    S arany testét szikrázó gombolyagba
    Görbítve, mint bizarr kandúr, olyan ma,
    Vén, kéjes, égi állat, éjek őre, -
    Fáradt szegény, pihenni volna kedve:
    Érzed? most rád néz, s elszántan, vakon
    Hozzád vetné magát az ablakon,
    S szelíd térdedhez kúszna törleszkedve.

    Tóth Árpád, a halk szavú költő » Múlt-kor történelmi magazin » Hírek

    Bővebben ...  
  • Óra

    Ha meglátja
    ráncos arcomat
    pontosan mutatja
    élő kerek sebe,
    mi még hátra van nekem,
    fittyet hány derűre,
    keserűre,
    monoton ingája
    szabadon szálló ének,

    Képtalálatok a következőre: ingaóra képek

    Bővebben ...  
  • Vas István: Cambridge-i elégia - verselemzés

    A költő egyik legismertebb verse a Cambridge-i elégia, amely a Rapszódia egy őszi kertben (1960) című kötet Átkelés ciklusában, annak utolsó előtti darabjaként kapott helyet. Már a megjelenéskor felfigyeltek rá az olvasók, irodalmi esteken szavalták, a nyolcvanas évek elején a tankönyvekbe is bekerült, bár a középiskolákban Vas István tanítására csak a legritkábban került sor. Legfeljebb azon lepődhetünk meg, hogy a Hét évszázad magyar versei közé nem válogatták be.

    Bővebben ...  
Scroll to top