Versek

Kicsiny eleven lakhelyeden
ma jeles napra keltél,
az ismeretlen
felé igyekezve,
mint felhőn járó églakó,
ha földre száll, megtetted
az első
láb-emelő lépéseket,
s négykézláb-teredet
hátra hagyva, sugaradat
a
vége sosincs szoba
m
esszeségébe vethetted.

Bővebben: Járj és láss!

Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.

Képtalálat a következőre: „Faludy festmény”

Bővebben: Óda a magyar nyelvhez

A dércsípte végtelen
a vékony felhőkön át
átlátszón szétterül,
s ráül a vízre.
A sebzett emlékezet
szárnyait alig emelve,
nagy köröket ír
a könnyű égen,
s ránk veti halvány mosolyát.

Képtalálat a következőre: „Balaton hullám, part képek”

Bővebben: Holtidény

Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekűl.
Mindenható sugárral a világ
Fölkelt ölemből; megrázkódtatá
A semmiségnek pusztaságait,
S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
A Mind, előállt. Hold és csillagok,
A menny csodái lőnek bujdosók
Kimérhetetlen léghatárokon.

Bővebben: Az Éj monológja
Scroll to top