Versek

Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.

Képtalálat a következőre: „Faludy festmény”

Bővebben: Óda a magyar nyelvhez

Amit magam elől elrejtek,
ráncot vet rám,
lüktető egymásutánja
érfalaimon koccan,
s dobogó kínnyalábja
két karomba vágtázik.

Bővebben: Titok

Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekűl.
Mindenható sugárral a világ
Fölkelt ölemből; megrázkódtatá
A semmiségnek pusztaságait,
S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg,
A Mind, előállt. Hold és csillagok,
A menny csodái lőnek bujdosók
Kimérhetetlen léghatárokon.

Bővebben: Az Éj monológja

Résnyire nyitott szemem követi,
ahogy a végtelen üzenetét hozva
egy bátor sugár átfut szobám egén,
mintha szaglászna valami után
kíváncsian szekrényem alá les.

Bővebben: Csendbe hulltan
Scroll to top