Sárga érc pengése,
ez volt régen
a csodás dal,
hitte sok fösvény
nála nincs szebb zene,
nemes fényességében hatalom,
rang, dicsőség ült;
ma néma pin-kód őrzi
kincses ládádat,
arcod az árfolyam
bódulatában tüzel;

Kicsiny eleven lakhelyeden
ma jeles napra keltél,
az ismeretlen
felé igyekezve,
mint felhőn járó églakó,
ha földre száll, megtetted
az első láb-emelő lépéseket,
s négykézláb-teredet
hátra hagyva, sugaradat
a vége sosincs szoba
messzeségébe vethetted.

In Memoriam Aemilii LASK
professoris philosophiae Heydelbergiensis
Obiit Pro Patria Anno 1914.
In Galicia.

Ész! mikor esztelen csatákba teuton örvény elragadt,
vitted-é magaddal a drága heidelbergai dombokat?
és ha a régi szók gyűrűit szellemed megpörgeté,
készen a hívásra múltad óriásai jöttek-é
vállukon kivinni a zajból? Vagy, szegény, már rég előbb
a szavak varázs kövéről lesikároltad a bűverőt
és amely év ezreken által szítt magába annyi színt
surló szellemed a szent kristályt színtelenre surolta mind?

A dércsípte végtelen
a vékony felhőkön át
átlátszón szétterül,
s ráül a vízre.
A sebzett emlékezet
szárnyait alig emelve,
nagy köröket ír
a könnyű égen,
s ránk veti halvány mosolyát.