Nyomtatás
Kategória: Verseim

„...S a szűk körben, mely centrumáig tárul
a mindenségnek, hol Dis tartja székét,
örök keserv az árulóra hárul.”
DANTE ALIGHIERI
LA DIVINA COMMEDIA

(Babits Mihály fordítása)

Mikor egyik neved elfedi a másikat,
a magány végleg rád csukódik,
szűkülő börtönéből többé
nem tudsz kitörni.
Párnád alá kell rejtened titkod.

A zsibbadt valóságról,
tövises bozótban lapulva
kell gyűjtened az ébrenlét kínjait,
a hétköznapok feszületére
szögezettek sóhajait,
a fájdalommal vert tekinteteket,
figyelned kell a keresztet a nyakban,
és azt, ki bólint arra, amit tagadni kell.

Kik benned bíznak csalnod azokat kell.

A hangok lidérclángját követve jársz, kelsz.
Léptek zaja hegyezi füled.
Itatós papírként szívod fel a lázadás jeleit.
Életrajzok szőttesét szálanként szeded szét.
Szétfutó hír-gyűrűket gyűjtesz össze.
Száz fiókot húzol ki.
Mikroszkópon át vizsgálod
a mezítelen gondolatok darabkáit.
Gyerekcsinálás közben is éberen figyelsz.

Penészes falak között,
zárójelekbe téve élsz.
Zsebeidben Júdáspénz cseng.

Képzeleted, ha volt, hamuvá hamvad,
lelked mélyén nem fakad többé ének.

Piszkod dossziékban gyűlik.
Repülnek ujjaid alatt a
szennyes szavak, láncot vernek,
ferde jelzők élő húst tépnek.
A rossz-arcú várja már
a rágalom-körhintájára ültetett
mondataidat.
A hajnal lángkése szúr beléd
mire kiizzadod a vigyázzba állított
sorokat a feketébe öltöztetett
lapokon.

S ha másfajta időre riadsz,
hol homlokodra jel vetül,
mozdulatlanná dermed közeledben
minden eleven test.

Kerülnöd kell reggelente
holt kirakatodban arcodat.

Bezárt ajtód mögött némaság remeg.
Nehéz kő alatt így telik ki ócska életed.
S az ítélet: a legszűkebb gyűrű aljába
küld majd.