Sárga érc pengése,
ez volt régen
a csodás dal,
hitte sok kupori
nála nincs szebb zene,
nemes fényességében hatalom,
rang, dicsőség ült;
ma néma pin-kód őrzi
kincses ládádat,
arcod az árfolyam
bódulatában tüzel;

próbája ez a fösvénységnek,
egyre szomjazóbban vágysz
a nyeremény csilingelő hangjára,
mert úgy hiszed
minden a pénz nyers
erejére épül;
észre sem veszed,
lepkeként száll ki belőled
a gyűjtés láza,
s mint repkény a kőfalon
tapad rád a mohóság,
befonja szemed,
és szabadulni tőle többé
nem tudsz,
gyors árama,
ereid világhálóján
futkos;
telik nap napra, hónap hónapra,
s hamarosan közös ágyban kell
hálnod vele,
szeszélye zárja
érzékeid szűk ablakát,
idomít és szorít,
s az aranyégen nem látod meg
vakító szárnycsapásait;
csak, mint madzagra kötött
légömb szállhatsz,
hiszed emelkedsz,
pedig hamarosan kipukkadsz,
rongyként
a földre rogysz,
és késő már, mikor ezüsttükröd
megmutatja ragadós pénzed
mivé tiport,
hiába futsz,
hagyod magad mögött
az utcát, a várost, hazádat,
nincs menekvés,
nem enged el,
kapzsi körmeivel magához ölel,
a legvégső határidőig…

2013