A dércsípte végtelen
a vékony felhőkön át
átlátszón szétterül,
s ráül a vízre.
A sebzett emlékezet
szárnyait alig emelve,
nagy köröket ír
a könnyű égen,
s ránk veti halvány mosolyát.

Képtalálat a következőre: „Balaton hullám, part képek”

Nyugodt tempóban
eveznek fől és alá,
V alakú vonalakat húzva,
a színes tollú napok.
Emlékszel-e
miért idéztük olyan sokszor
a francia költő sorait?
A valamikori nyár
elmerült láncon hever
a parti homokban.
A megállt idő,
nehéz lélegzetébe fúlva,
suttog, alvadt üvegszemeit
szürke por fedi.
A szélmarta betűk,
a régi kor
sovány kínálatát mutatják.
Hiába keltél ki újra,
s léptél elém
a tó vízéből tegnap,
s hiába idézem fel
hajdani alakod,
mikor parancsaimat
ujjaimba küldve
megérinthettelek.
Sosem volt páros
világunk kettétört tányéra
csendben nyugszik az asztalon.
Az elfojtott érzés fellobban,
a régi képeket egybefűzi,
aztán vacogva hamuba
hull megint.
Kevés egy élet,
kettő meg nem lehet.
De vigasztaljon,
a feltámadt szomj
--  csodák, és ízek --
ami akkor sajdult,
most ismét hozzánk szól,
beszél nekünk,
és a miénk marad...

 

Scroll to top