Amit magam elől elrejtek,
ráncot vet rám,
lüktető egymásutánja
érfalaimon koccan,
s dobogó kínnyalábja
két karomba vágtázik.

Ha titkom átüt rajtam,
ferde tekintettek űznek,
s mikor tükörbe nézek
egy könnyekbe fúlt arcot látok,
és azt mondom:
nem, ez nem én vagyok.
Meg se moccanok,
miközben minden más rohan.
Egyedül vagyok,
órám félve üt,
a sokaság szerteszét szalad.
Az út szélén állok,
kőszememmel
nézek hullt időmbe vissza,
jövőm álmom ölén
nyugszik.

Scroll to top