Nyomtatás

A teremtettek néma seregében,
ott, ahol az anyag-glóbuszkönnye
összesűrűsödve forog,
az ásványok kristály-lázából
kivált rudak, hasábok, kúpok,
a víz változó alakját követő formák,
a levegő fátyolszárnyaival körülvett
karéjok, kérgek között,
a legfontosabb alakzat,

a zúgó, dobogó szövetekből szőtt,
az idegek hálójában fulladozó,
gyönyört, gyászt ütemező,
szemből, fülből, orrból, és szájból
álló halmaz, kit hódolat, szerelem,
gyűlölet táplál,
a hatalom utáni vágy hajt,
vagyis a másik emberi lény,
a belőle áradó
fény-üzenet az, ami folyvást itatja
szomjazó szemed.
Lányok és fiuk. Egymást nézitek.
Fiatalok és öregek. Virultok, sötétültök.
Asszonyok, férfiak. Egymáshoz idomultok.
Szidjátok vagy szeretitek a másik felet,
figyelmetek rájuk irányul.
A tőlük mért távolságotok szabja meg,
mennyire képes hatni rátok
hosszú sörényű vonzásuk,
vagy korbácsos taszításuk.
Feléd áradó
mérhetetlen sugaraik
átölelnek vagy eltaszítanak.
Figyeled, mert figyelned kell,
szűk világod ember-szereplői közötti viszonyt,
gyűjtöd róluk az édes ízt, vagy a gyötrő kínt.
Bennük, mint tükörben magad mását láthatod.

A fény-gombolyaggal mért pucér
távolság üzenete a fonal hosszával változik.
A nyilvános távolság légi vándorszálán
nincs lehetőség közvetlen érintkezésre,
a mozdulat, a testtartás hangtalan suhan.
A szónok égre emeli kezét,
mint óriás bronz-alak,
és sugárzón szól szikla-beszéde,
a hallgatók szétfolynak, összesűrűsödnek,
felzúdulnak, vagy lezárul unalom-szemhéjuk.

A személytelen ügyek
megbeszélésére, amikor elég
takarónak néhány mondat,
az emberek társasági távolságot tartanak.
Ilyenkor idegen szemek
arcod rejtekét nem kutathatják,
rettenet-fájdalmadat, vagy
éji madarad örömteli rikoltását
titokban tarthatod,
ahogy Te sem figyelsz fel, ha a többiek arcán
villám-csodálkozásuk jele feltűnik.
De választhatod a hallgatást is,
és mint akit hajókabinba zártak,
és a csönd-tenyérén ringatózik
leszel csak jelen, magadban.

Két idegen is kerülhet
személyes közelségbe egymással,
mondjuk egy tömött villamoson.
Ilyenkor, mint egy tárgyra,
úgy tekint az egyik ember a másikra,
és tartásukkal,
még ha érintkezik is testük,
kifejezik, bizalmas viszony
nincs köztük.

A meghitt kapcsolatokban állók
közti távolság az ölelni kész
telhetetlen karok
hosszával mérhető.
Ilyenkor királyi lámpásaid
egészen közelről követhetik
a szelíd hajlatok útjait,1
és a szemedre küldött biztatás után
hamarosan az öröm ájulatában,
a végtelenné tágult jelen
szabad ritmusában
hintázhatsz azzal,
aki tüzesen hozzád hajlítja éppen magát,
és hamvadozó2 bőre
szünet nélkül ontja neked dalát.
S a két test, a köztük levő
távolságot teljesen eltüntetve
merül el egymás sűrűjében.
.

1. Johann Wolfgang von Goethe Röptében című verséből szabadon.
2.
Vajda Jánostól kölcsönzött szó.