Nyomtatás
Kategória: Verseim

Ritmus mutatja mi zajlik
elszánt szívedben,
a változó és teremtő erődben.
Zene szól bordáid között. Szívhangod,
akár egy ütőshangszeren
a képzett zenész játéka, tisztán szól,
ha benned minden harmonikus.

Míg jársz-kelsz a világban,
s dolgozik melledben a vörös hústömeg,
lassul vagy gyorsul a pitvar és a kamra
munkája, fúlt vágyaid
verslábak ütemében érnek célba.
Költészet tart életben, ha nem tudnád!
Jambikus vagyis szökő a lejtése,
mikor egy rövidet üt pulzusod,
amit követ egy nyújtott ütem.
S mikor az éj királynője
fenyegető vonzalommal vegyített szopránja,
felröpít az elképzelhetetlen magasságba,
szíved három szapora lépést tesz,
s tribrachist üt,
ha meg ijedséged elmúlt, jön a megnyugvás,
a két lassú, a lépő ütem,
egyszóval egy spondeusz.
Amikor hullnak szét,
alakot váltanak benned idegeid,
az összehúzódó szisztolés izmok
és a vitorlás billentyűk hangjába
zörej keveredik, majd a félhold alakú
hártyák, a nagy érfalak rezgései,
jelezve a vészt, fals hangokat adnak,
a némaság ásít benned nagyot,
a vég int segítségért a csend húrján,
akkor egy ugrató, hosszú-rövid-hosszú
ütemből álló krétikus újra
működésbe hozza szívedet,
és kis szünet után,
a pirrichiusi verslábak pici
lépéseiben él, lüktet tovább.

Napod hűséges árnyéka vagy, ha élsz,
míg egy fénylő résben,
múlté nem lesz arcod, s vele műved.
A múló maradni látszik, dühvel, teli vérrel,
az állandó, ami ketyeg tovább,
s önfényében forog saját tengelyén.
A benned élő végtelen
addig járatja vérköreidet,
míg a rend ferde útja rajtad felül nem kerekedik,
s corneád izmos gépe, verslábakkal írt üteme,
el nem hallgat végleg benned.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés