Ennyi bűn között itt lehetetlen élnem,
mindenütt csak szenny, amerre szem csak tekint,
az elénk vetett konc bűzös szagát érzem.
Ma kedves, de holnap gőgös lesz majd megint,

kit tegnap segítettem, most hirtelen felejt,
kit pátyolgattam, már vérszomjasan liheg,
ki imént megdicsért, már tettem neki selejt,
s kit bízva felemeltem, észre se vesz itt lenn.

Ennyi bűzben levegőt szomjúhoz tüdőm.
Kénes füst. S a világ, mit szívem kíván, holt.
Nem hiszem a múltat, s nem látok jövőt,
testemért e mocsárban áll a halál sort.

De Úrnak hála, ha szemed reám nevet,
ennyi kín között is boldogságot lelek.