Fán szeretnék énekelni, mint gyermekkoromban,
cseresznye-fülbevalóval, plezúrral a térdemen,
semmi mást nem szeretnék, csak újból gyermek lenni.
A színpad messziről nézve olyan, mint egy mahagóni-tutaj,
billeg, mint egy hajóhinta,
a Big Brother hangol.
Nevetésem, mint egy bohócé,
ahogy törik rajta a fehér festék, a máz.
Kacagok, mint egy őrült,
ha valaki rám néz, elfordítja a fejét.

Kislány vagyok, a lábamon görkori.
Kárómintás szoknya, kezemben csokis sajt,
cirkuszban vagyok, elvesztem,
és egy néni mondja a nevem.
Kétcopfos kislány, haja végén mandarinnal.
Apa fonta szorosra, néha fájt, ahogy húzta,
de sosem mondtam neki.
Már nem vagyok kétcopfos kislány.

A lány kemény-drogos, iszik és szexel.
(Most adnak el jó pénzért.)
Őszinte, nem szégyelli a fájdalmat.
Nem szégyellem a fájdalmat, tapossatok!
Eldobott kagylókba vagy söröskupakba léptem?
Szeretkezem veled, de haza egyedül megyek.
Kell a pia, mozaikok törnek kettőbe, ötbe.
Nem fáj semmi, nevetek.

Csúnyaságom olyan, mint egy absztrakt festmény
Egy pitypangot messze fúj a szél,
hangjegyek szállnak Texas felé.

SZERESSETEK!

Rekedt hörgésem sokkolja a világot.
Napként égetem magam, a Holdban feltámadok.
Reggel hűtlenül kacsint szeretőm, a rozspálinka.
Üressé tesz — ennyi volt a whisky.

Kell egy fotó, Janis is ezt issza, na, kipróbálod?
Akarsz ilyen fotót magadról velem? Még alá is írom.
Szeress bárki vagy, ezen az esős hétvégén.
1968, Woodstock.
Valamit láttok bennem, mi az? Lázadás.

Orgazmus hörgése minden dala,
néha töri meg apró lüktetés.
Ezt látnod kell.
Ilyenkor legszebb az arca — nem tudja.
Bluest énekel, mint egy öreg fekete.

Nem érdekel ha összenéztek a hátam mögött,
sárga fénnyel szeretek,
egy zöld üveg kacag.
Másnap nem tudom, ki kicsoda a bandából,
kocka lett, mozaik, ember, gyufa, alma, virág.
Akkordok csúsznak egymásba szeretetre éhesen.

Víz kell: víz a gyorsan folyó Óceánba,
hörögve kapkodom a levegőt.
Robban a blues, sír a hang, nem halljátok?

Érzelmek nélkül húz gatyát a férfi,
könyökömre támaszkodva nézem.
A spermája biztosan gesztenye ízű.
Minden mindegy, egyszer élünk.
Az utóíz a jó az egészben, mondja cinikusan.
Mézes körtének éreztelek, jó vagy bébi!

Kőrisfa hallotta a kiszakadt vágyam –
suttogtam a koncert végén –,
házat akarok fehér léckerítéssel.

SZERESSETEK!

Vasárnap, Istentisztelet.
Adj egy gyermeket, házat, Istenem!
Lovakat, tyúkokat, a férfi ne hazudjon,
szeressen, némán öleljen,
nézzen a szemembe, amikor simogat.
Adj jegenyéket az út mellett,
barackfénnyel szőtt meséket,
meséket, kisbetűkkel,
csokis-sajtos meséket és...

Mély volt a csönd.

Cry baby!
Törj, nézz szembe nyomoroddal,
cry baby!

Koncert után cserepes virágot veszek,
pirosat, majd öntözöm.
Anyám kezei,
birssajtos süti a számban,
és lassú a lovak patája.

Éhes vagyok, éhes, nem halljátok?
Adjatok a koldusnak!

Bobby bluest énekelt, átlagos kedd volt,
cserepes kezeim kifújta a szél.
Adj egy dollárt, nincs krémre valóm.

A szabadság az, amikor nincs mit vesztened,
akkor már nincs.

Kentuckytól Kaliforniáig éjjelente
Bobby óvta lelkem minden rezdülését.
Melegen tartott, ne fázz Janis!
Salinas közelében talált otthont —
mindenem tiéd. bár éreznélek még.

A hotelban kifakult a kék függöny,
hátára esett bogár a szobában,
édes drog ringat az ősz vörösében,
ujjaim között apró porszemek.
Testem ringatom előre-hátra, mint a gyerekek
Te is érezted ezt? — kérdem sírva. Szeretsz bogár?
Utánad mászom, sovány testem enni kér,
mellem elfogy, mint a vénasszonyoké,
már rég fiatallá öregedtem.

Gyöngy gurul szét mindenfelé.

Itt hallgathatod meg: https://www.youtube.com/watch?v=EkPq3UaCLpg