Mások versei

Magas hazánk a mélybe tért? Most jött csak emelkedése!
Először halkan, kérve kért, nem fülelt a cselvetésre,
Hortobágy – Recsk-kapurésre, szivárgó csíkra nem figyelt,
ám a hazug mellverésre, álszent újratemetésre,
mint riadt őz, már felneszelt.

Bővebben: HITTÜK, IGAZ VOLT – EGYSZERI

Kettészelt szemek tágra zárt magánya
ujjak kísértet-táncoló fehér rózsája
halk bőr szirom bársonya
tánc románc lánc rémület
a félelem viaszpanoptikuma

Bővebben: ANDA(B)LOUSIAI kutya

Ülök a padon, nézem az eget.
A Central Park nem a Margitsziget.
Milyen szép az élet,-kapok, amit kérek.
Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
Micsoda házak és micsoda utak!
Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
Micsoda nép!-az iramot bírják.
Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
Izzik a levegő, a Nap ragyog.
Szent Isten!-hol vagyok?

 

Égettbor ízű hársak
szélhangon zsolozsmáznak.
Hallgatom, s minden elhagy,
mondják, talán nem is vagy.
Ittlétem fáj a voltban,
a semmiig hajoltam.

Bővebben: HÁRSAK ALJA

 Hajnallik... várj! megyek, dicső természet!
A méhe is virágidról szed mézet;
Én is sietek, napfelkőlt előtt,
Elérni azt a magas hegytetőt:
Ahonnan a földet csak alig látom,
Minthogy nincs is mit nézni a galádon!
S hol közel az ég, amely érdekel...
Költő vagyok! tán mondanom se kell.

Bővebben: DIVATOS KÖLTŐ
Scroll to top