Tartalomjegyzék

SÜLT TOJÁS VEGYES KÖRETTEL
(Yu xiang he bao dau)

 

Hozzávalók:

7 tojás
1,5 l olaj (elhasználódik kb. 0,5 dl)
5 dkg sovány disznó- vagy marhahús
5 dkg gomba
10 dkg bambuszrügy
5 dkg édes zöldpaprika
1 cm-es póréhagyma
1 cseresznyepaprika
2 gerezd fokhagyma
Főzőléhez:
1 csapott evőkanál cukor
1 kávéskanál bor
1 kávéskanál bor- vagy gyümölcsecet
csipetnyi só
csipetnyi mononátrium glutamát
1 mokkáskanál gyömbérpor
2 kávéskanál szójamártás
1 kávéskanál vízben oldott keményítő
2 evőkanál tyúkleves

Az olajat mély edényben majdnem bugyogásig hevítjük. Kimerünk belőle 3 dkg-nyit egy nagy merőkanálba, ebbe beleütünk egy tojást, és belemártjuk az olajba, miközben sütjük, a kanalat állandóan mozgatjuk, hogy a tojás hozzá ne ragadjon a merőkanálhoz, és kerek maradjon. 1 perc múlva a tojást belecsúsztatjuk az olajba, és egy másik tojással kezdjük ugyanezt. 1-1 tojás 2 percig süljön az olajban, utána szedjük ki és tegyük tálra: a sárgájának nem szabad sem folyósnak, sem keménynek lennie. A húst, gombát, bambuszrügyet, zöldpaprikát vékony csíkokra vágjuk, a póréhagymát, fokhagymát, a cseresznyepaprikát összezúzzuk. Némi gyömbérport is tehetünk hozzá. Egy másik edényben megforrósítunk 1 evőkanál olajat, 1 percig forgatjuk benne a húst, majd a póréhagymát és a fokhagymát, később a gombát, a bambuszrügyet, az édes és a cseresznyepaprikát pörköljük 20 mp-ig nagy tűzön, végül leöntjük a főzőlével, egyenletesre keverjük, mikor felforrt, ráöntjük a tojásokra.

HÚSTALAN ÉTELEK

Minden lakomán szerepel legalább egy hústalan fogás. Ennek sztárja a bambuszrügy és az "illatos gomba" (Cortinellus chiitake). Ezek nélkül is kínaias és jó ízű, egyben fogyókúrás fogást készíthetünk a zöldségekből.