Tartalomjegyzék

HÚSMETÉLT HAGYMÁVAL
(Yang cong chao nin rou si)

 

Hozzávalók:

25 dkg sovány marhahús
10 dkg vöröshagyma
3 dl olaj
5 dkg zsír
A főzőléhez:
1 kávéskanál bor
2 evőkanál (sótlan, zsírtalan, disznócsontból főtt) húslé
csipet só
csipet cukor
1 kávéskanál szójamártás
csipet mononátrium glutamát
1 kávéskanál szezámolaj

A húst kétoldalt jól kiverjük, 7 cm-es vékony csíkokra vagdaljuk, a hagymát karikára vágjuk. Egy nagy serpenyőt erős lángra teszünk, beleöntjük az olajat, és a serpenyőt meglendítjük, hogy az olaj keringjen benne. A felmelegedett olajhoz adunk még 5 dkg zsírt. Mikor füstöl, állandó keverés közben beletesszük a húst, a hagymát, majd gyors egymásutánban a főzőlé fűszereit. Mikor az olaj bugyogni kezd, pár csepp szezámolajjal megszórjuk, azonnal tálaljuk.

VERESRE FŐTT MARHAHÚS
(Hong sheo nin rou)

Hozzávalók:

1 kg sovány, inas marhahús (legjobb a lábszár)
4-5 szál zöldhagyma
25 dkg burgonya
1 kávéskanál gyömbérpor
1 mokkáskanál őrölt bors
2 evőkanál bor
csipet só
1 kávéskanál cukor
1/2 liter étolaj

A húst 1,5 cm-es kockákra vágjuk, fél órára vízbe áztatjuk, majd leszűrjük. A burgonyát kockákra vágjuk, olajban félig kisütjük, majd kiszedjük. A húskockákat annyi fővő vízbe tesszük, hogy ellepje a habját leszedjük. Ezután hozzáadjuk az 5 cm-es darabokra vágott zöldhagymát és a többi fűszert. Kis lángra tesszük, addig pároljuk, míg a lé be nem sűrűsödik. Mikor majdnem puha a hús, hozzáadjuk a krumplit, azzal főzzük készre.