Tartalomjegyzék

SZUKIJAKI

Hozzávalók:

50 dkg vesepecsenye vagy fehérpecsenye
(félig fagyott állapotban leheletvékonyra szeletelve)
8 közepes nagyságú gombafej
20 dkg apró fejű gomba
1 csomag újhagyma vagy 2 póréhagyma
5-6 cm-es darabokra vágva 30-40 dkg burgonya
25 dkg kínai kel
20 dkg spenót
2 sárgarépa
4 tojás
1 dl szójaszósz
3 kockacukor
1 dl édes vörösbor
1 evőkanál szake vagy konyak
1 evőkanál olaj

Japánban a felsoroltakon kívül még speciális készételeket, siratakit vagy haruszamét, kockára vágott tofut, valamint bambuszrügyet is tesznek ebbe az ételbe, ezek azonban elhagyhatók, nélkülük is igen ízletes ételt készíthetünk.
Forró serpenyőben olvasszuk meg az olajat, és kenjük szét az edény falán. Az előkészített hozzávalóknak csak egy részét használjuk fel egyszerre. A hús mindkét oldalát süssük 1 percig forró olajban, majd az egyik oldalát locsoljuk meg szójával. Ezután tegyük mellé a kisujjnyi szeletekre vágott burgonyát, és locsoljuk meg szukijakilével. Ez utóbbit a következőképpen készíthetjük el: 1 dl húslevest, 1 dl szójaszószt, 2-3 db kockacukrot, 1 dl vörösbort keverjünk össze, ízlés szerint fűszerezzük.
A hús és a burgonya puhulásától függően 10-15 perc után tegyük az edénybe külön-külön kupacokba a zöldségeket és a gombát. Körülbelül 6 perc alatt megpuhul, és máris fogyasztható. Az elfogyasztott falatokat a megmaradt hozzávalókból pótoljuk, így folyamatosan készül a friss étel.
A fületlen csészécskékben egy-egy tojást felverünk, a főzőedényből kivett falatokat evés előtt ebbe mártogatjuk. Az étel mellé külön tálkában rizst is felszolgálhatunk.