"Barátom alamizsnája sokkal jelentősebb volt az enyémnél, és én így szóltam hozzá: - Igaza van; az öröm után, melyet az kelt bennünk, hogy ámulatba ejtettek, az ámulatkeltésé a legnagyobb. - Az hamis pénz volt - felelte csöndesen, mintegy magyarázkodva bőkezűségéért...S ekkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egyszerre akart jótékonykodni és jó üzletet csinálni; megnyerni negyven krajcárt, és hozzá Isten szívét; gazdaságosan bezsebelni a paradicsomot; végül pedig ingyenes bizonyítványt arról, hogy milyen jó szivű." A hasmis pénz - Charles Baudleaire, fordította Szabó Lőrinc.
*
A metrókocsi közepén az ülésen egy elhanyagolt külsejű férfi ül. Ügylenül próbálja a sérült kezén a meglazult kötést megerősíteni, de csak az egyik kezével és a szájával tudja valahogy a műveletet elvégezni. Az előtte álló és a mellette ülő emberek néha rátekintenek, látják, hogy segítségre szorul, de sokáig nem segít senki. Egyszer csak egy nő a kocsi belsejéből odasiet hozzá, leguggol eléje, és ügyes mozdulatokkal megigazítja a kötést a férfi kezén.

Egy asszony ül az utcán, előtte tányér, benne néhány pénzdarab. Koldul. Néha megáll előtte valaki, és beledob a tányérba néhány forintot. Egy hajléktalan külsejű férfi hajol váratlanul a kéregető nő arcához, és azt mondja: adjon már 100 forintot. A nő a zsebébe nyúl, és szó nélkül átnyújtja neki a kért érmét.

Miért nem segítettek a többiek, s miért segített éppen ő? Miért tud az egyik ember önzetlenül segítséget nyújtani, és a másik miért nem? Mi áll az altruisztikus - önzetlen - viselkedés hátterében? Milyen lélektani folyamatok előzik meg, váltják ki?

Mindenek előtt különbséget kell tenni e viselkedés két típúsa között. Az egyikben a személy a másoknak nyújtott segítségével kivánja megteremteni vagy megőrizni a magáról alkotott pozitív képét. Minél több esetben képes segíteni másokon, annál inkább biztos lehet abban, hogy ő “jó ember”. Ennek a tudata adja tulajdonképpen az önzetlennek mutatkozó cselekedet jutalmát. A jó cselekedetért nem vár pénzben, ajándékban kifejezhető ellenértéket, mert elegendő számára az a megerősítés, amely a saját magáról alkotott pozitív énképének fenntartásában jelentkezik. Mivel önmagáról elővételezte azt, hogy tud önzetlen lenni, amikor ilyen cselekedetet hajt végre, ennek az anticipált képnek felel meg. Ha egy elesett embert látva nem segítene önzetlenül, ellentétbe kerülne az önmagáról alkotott elképzelésével. Az altruistának, ezért amikor csak lehet, alkalmat kell teremtenie arra, hogy gyakorolhassa segítőkészségét. Altruizmusa nem a siránkozó filantropikus altruizmus, hanem ama józan, férfias virtus, amely az önfegyelmezésben edző erőt, mások boldogságában önnön örömét keresi.

A másik esetben az altruista viselkedés jutalma abból származik, hogy valakinek a helyzete szemmel láthatóan javult. Az önzetlen segítségre kész személy ebben az esetben minthogy előre látja a segítségre szoruló személy életében beálló változást, ez az előrevetített kép vezérli cselekedetét. Amikor a kívánt változás végbement a segítségre szorult ember életében az anticipált kép beigazolódik, s ez visszaigazolja – megerősíti – az altruista viselkedést. Itt tehát a külső világban végbemenő pozitív változás a jutalom, szemben az először említett altruista viselkedéssel, ahol az a személy belső világában bekövetkező változásból ered.

Az altruisztikus cselekedetet külön kell választani szeretet vezérelte magatartástól is. Az igazi, mélyről fakadó szeretet nem hasonlítható "a humanisztikus altruizmus gyakorlására, melynek alapja vagy becsvágy, hiúság és fennhéjazás, vagy szenvedések láttán tanúsított gyenge idegzet és hisztérikus befolyásolhatóság."- írja Pavel Florenszkij ortodox teológus.

Scroll to top