A mimika

 

Az arc az érzelmek megmutatásának és változásának a legfontosabb eszköze. A mimikai izmok gazdag hálózata teszi lehetővé a különböző érzelmeknek megfelelő arckifejezést. P. Ekman, e kérdéskör egyik legismertebb kutatója szerint hét érzelem ismerhető fel egyértelműen az arcon: szomorúság, félelem, undor, harag, érdeklődés, meglepetés, öröm. A vizsgálatok szerint a filmen bemutatott emberek érzelmi állapotát a nézők túlnyomó többsége meg tudta állapítani, ha nemcsak az ember arcát hanem az egész kapcsolati helyzetet is bemutatták neki. A mimika az emberi közlésrendszer (kommunikáció) egyik legfontosabb csatornája, feltehetően azért, mert a rajta keresztül futó jelzések biológiai eredetűek: az alapvető érzelmeket kifejező mimika, a Föld összes népéhez, kultúrájához tartozó embereken azonos, és mindenki képes felismerni azokat. A mimikai csatornán futó jelzések kódját az úgynevezett piktografikus eljárással is igyekeztek tisztázni. Az arcnak csak a mimika szempontjából legfontosabb vonalait és pontjait ábrázolták. A rajzok a szemek pontjaiból, a szemöldök és a száj vonalaiból álltak. (Kiderült, hogy az orr vonalának az érzelmek kifejezése szempontjából nincs jelentősége.) A biológiailag meghatározott mimika a kulturális hatások nyomán eltérő vonásokat mutathat. Különböző lehet az érzelmek kiváltódásának és az arcon való megjelenésének az ingerküszöbe és mértéke. Hogy milyen helyzetben és mennyire szabad, lehet vagy kell kimutatni az érzelmeket, ez is változik a különböző kultúrkörökben. Más és más az érzelmek mimikai kifejezésének az érintkezésekben betöltött szerepe is: eltérő módon befolyásolhatja a másik ember viselkedését. A mimikának szerepe van a szóbeli közlések nyomatékosításában is: az elmondottak hatását az arckifejezések fokozzák. A mimikai megnyilvánulások egy része tudatosan használt kommunikatív jel. Az összevont szemöldök és a szigorú tekintet nem tetszést fejez ki, a száj elhúzása elégedetlenséget mutat, a mosoly a rokonszenv és a barátság jele.

Mimika

A mesebeli hétféle vonás,
fénypor változás az arcon,
minden ember-alakú lényen,
felismerhető.
A mimika teszi fel,
s rögzíti
jajszóra, vagy
ittas álomra
a kifejező gipsz-álarcot.

Szomorúság:
mérgezett
könnycseppek a szemgödör
héjperemén,
gyászt ütemező vibrálás az arcon.

Félelem:
sós cseppek
a homlokon, hópapírra festődő
fekete benti-világ.

Undor:
falánkság vissz-képe a rezegő pillákban,
penge szájban keserű-töltet,
vágtatás messze el,
kantár és zabla nélküli lovon.

Harag:
retina-pokolba hullt
lángszárnyú madár,
rózsa-pírral lefújt arcbőr,
gyúlt iker-bolygók.

Kíváncsiság:
csomópont a neuron-szövevényben,
fekete lukká tágult ablak,
fürdés a látvány szűz-völgyében.

Meglepetés:
a páros reflektor
megismételhetetlen villanása,
a radar-szem piros jelzése.

Öröm:
tébolycsönd után
boldog sikoly, minden portré éke.

Ne feledd! Arckifejezésed
másoknak küldött jelzés, rólad.

Összevont szemöldök:
gyémánt-dac, fegyverdördülés,
rád vetült láva-tekintet, futás az életért.

Félrehúzott száj:
akár egy agyő, int búcsút,
gyufaláng, mely gyorsan elenyész.

Mosoly:
tárt karokra vár,
vagy cselt sző, telhetetlen lakoma,
rokonszenv kelő Napja,
barátság eleven zsinege,
gondokat
elűző varázsnyíl.

A tekintet

 

A tekintetváltásnak fontos szerepe van a társas kapcsolatok szabályozásában. Jelentése a különféle helyzetekben más és más. Fenyegetést vagy segítségkérést látunk benne, kifejezhet baráti közeledést vagy szexuális érdeklődést. Az emberi tekintetben az érzelem és a személyiség is feltárul. Azok, akik önmagukba kevéssé bíznak s a válaszadás elől kitérnek, ritkábban tekintenek beszélgetőtársukra. Az az ember azonban, aki mélyen mások szemébe néz, magabiztosnak, szívélyesnek, barátságosnak és őszintének tetszik. Kísérletek igazolták: minél nagyobb a távolság az érintkező partnerek között, annál többször váltanak egymással tekintetet. Amikor viszont közel vannak egymáshoz és bizalmas kérdésekről beszélgetnek, kevesebbet nézik egymást. A tekintetváltások száma és ideje a felek közötti társadalmi különbségeket is kifejezik. Arra, akinek társadalmi helyzete, rangja, beosztása magasabb a miénknél, a beszélgetés során többször tekintünk, mint arra, akinek alacsonyabb. Pontos kísérletek igazolják azt a régóta ismert tényt, hogy a pozitív érzelmek a tekintetek szaporodásával járnak együtt, míg a másik nézésének az elutasítása negatív érzelmek meglétére utal. A beszélőnek ahhoz, hogy megbizonyosodjon arról, a hallgató valóban megértette-e azt, amit mondott, időről időre tekintetet kell váltania. A laboratóriumi vizsgálatok szerint beszélgetés közben egy-egy pillantás 3-7 másodpercig tart és 1-3 másodpercenként követik egymást. A beszélő mondandójának a vége előtt körülbelül 1 másodperccel nézni kezdi partnerét, hogy megtudja mennyire ért vele egyet. Amikor a beszélő elveszti gondolatának a fonalát, s keresi a szavakat, kevesebbet néz a hallgatóra. A nők sokkal többször és többet néznek valakinek a szemébe, mint a férfiak. Ha valaki rájuk tekint, azt nem fenyegetésnek érzik, hanem az irántuk való érdeklődés megnyilvánulását látják benne.

Tekintetek

A taglejtés

A kezünkkel kérni, hívni, elbocsájtani, fenyegetni, könyörögni tudunk, ki tudjuk fejezni a rémületet, a félelmet, a méltatlankodást, a megbánást...Nem képesek-e a kezek buzdítani, megállítani, helyeselni, csodálkozást, szemérmességet mutatni? A nyelvek sokféleségében a kezek szólnak minden ember számára közös nyelven. Quintilianus írta ezeket a sorokat az i. e. I. században. Ha messziről nézünk két embert, meg tudjuk állapítani, milyen viszonyban vannak egymással: más-más mozdulatot tesznek, ha szeretik vagy gyűlölik egymást, ha élénk vita folyik köztük, ha az egyik fél alá van rendelve a másiknak. A taglejtések közé a kezek, a karok, és a fej mozdulatait soroljuk. Különbséget kell tenni a jelentéssel bíró, jelképes, bemutató vagy figuratív gesztusok és a beszéd ritmusát, hanglejtését vagy erejét követő mozdulatok között. Valamennyi nem szóbeli kommunikációs eszköz közül a gesztusokban van a legtöbb egyezményes jel. A fej mozgásai igenlést, elutasítást, tiltakozást, helytelenítést, elszomorodást, elkeseredést képesek kifejezni. A kezek köszönésre lendülnek, tisztelegnek, fenyegetően ökölbe szorulnak. A gúnyolódó, szamárfület mutató kezek, a felszarvazást jelentő ujjak, a szolidaritást kifejező ökölbe szorított jobb kéz mindenki számára érthető üzenet. Az egyezményes jelek egy részét társadalmi normák szabályozzák: megszabják, milyen helyzetben és hogyan lehet használni őket. Bíróságon nem szabad fenyegető gesztusokat tenni, a katonai felettesnek nem lehet egy fejbólintással kifejezni az egyetértést stb. A taglejtések nagyobbik része a beszédet kíséri. S a különböző nyelvekben a gesztikuláció eltérő, van olyan, amelyiket alig kísér taglejtés, más nyelv viszont elképzelhetetlen széles gesztikulációk nélkül. A kézmozdulatok gyakrabban jelennek meg a beszéd rövid szüneteiben, ilyenkor a beszélő szóbeli kifejezésének a nehézségeit próbálják áthidalni. Nagyon érzékenyen mutatják a kezek az ember belső feszültségeit.

 Taglejtések

 Kezünk száz virágával
kérni, könyörögni
is tudunk,
s fogadjuk,
még ha ablak mögül jön is,
a csábító mozdulat szálló illatát,
felismerjük a mosolygós,
bókoló ujjak hatalmát,
halljuk a karok ölelő dallamát.
Édes kincset nyújt
egy titkos jel,
de szívünkbe szúr
egy karcsú kesztyű villanása,
mikor a szerelem gyilkosaként
elbocsájt.

 Egy fenyegető mozdulat
mély sebet ejt rajtunk,
jobban bánt
minden gúnyos kacajnál,
kimondott szónál
egy levegőt markoló ököl.
Ki tudjuk fejezni fejtartásunkkal
rém-teli félelmünket éppen úgy,
mint a kétségbeesésünket,
a perc dühére hajolva remegve
adhatunk méltatlankodásunknak
nyomatékot,
s kezünk mutatja, ha kell
elégedetlenségünk szolga-dühét.
Ó ti kezek, az érintés gyönyörét
hozó lágy felhők,
szemérmességet mutató,
a hűség üzenetét küldő, a megbánás
mozdulatát kifejező lejtések,
ti tudtok
a hangosan kimondottakkal szemben,
helyeselni, buzdítani, megállítani,
csodálkozást adni.
Felismerjük a győztes vulkán-gesztusát
éppen úgy, mint a vesztes
langy legyintését.
Mert a taglejtés
a népek sokféleségében
a világ-kapocs,
minden égtáj közös nyelve.

A testtartás

A különböző testtartásokat rendszerint önkéntelenül vesszük fel és nem is gondolunk arra, milyen fontos üzenetet közvetítünk vele másoknak. Vannak például kifejezetten fensőbbséges, uralkodói vagy megadó testtartások. Az uralkodni vágyást egyenes tartás jellemzi, miközben a fej hátravetett. A csípőre tett kezek is valami hasonlót fejeznek ki. Pontosan fel tudjuk ismerni a barátságos és az ellenséges testtartást. Testtartásunk érzelmeinkről is hírt ad, megmutatja, ilyen feszültségek vannak bennünk, vagy éppen ellenkezőleg, mennyire vagyunk oldottak. Egy embernek a testtartásából leolvashatjuk, milyen a jelenlevőkhöz fűződő viszonya. Ha valaki félig elfordulva, merev testtartással áll, félrefordított fejjel, abból látható, hogy elkülönül a többiektől, vagy nem akar, nem tud velük közösséget vállalni. Másképpen áll, tartja hátát, a fejét a rezignált, a kétkedő vagy a közönyös ember. Más láb és kéztartása van a szégyenlős embernek és morózusnak. A zárkózott ember megközelíthetetlenségét testtartása is kifejezi. A járásmód is különböző attól függően, milyen érzelmi állapotban van az ember. Másképpen ül le vagy áll fel az, aki magas beosztásban van és másképpen az, aki ”csak” beosztott. A katonás tartás civil ruhában is látható vagy ha egy virilista gazdag végigvonult valamikor a város főutcáján, abból mindenki – idegen is – tudhatta: jelentős személyiséggel találkozott. A testtartási módok jelentős mértékben függenek a társadalom szokásaitól is. A japánok hajbókoló magatartása minden idegennek kijáró udvariassági gesztus, az amerikaiak könnyed, hanyag viselkedése is messziről jelzi kivel állunk szemben. Az egymással szoros kapcsolatban levő emberek akaratlanul is átveszik egymás testtartását: ugyanolyan ülő- vagy állóhelyzetet vesznek fel. Különbségek mutatkoznak a nők és férfiak testtartásában is? Hozzá kell azonban tennünk, hogy ezek többsége nem biológiai eredetű, hanem az eltérő neveltetésből származnak.

Testtartás

Amit ékül ítélsz életedben
rajtad megjelenik.
Ha reszketsz
részeg reményt mutat öltözéked.¹

Más láb és kéztartása van
a légzsák-burkába bújt szégyenlősnek,
mint kinek
fényből szőtt szótlan mosolya
teste tartásában is feldereng.
A mohás csendbe zárkózott hivatalnok,
mikor feláll,
testét betakarja
a megközelíthetetlenség,
A bíró testtartása meg
  szigort borít
maga köré.

Lassul a járásod,
de hevülhet is, attól függően,
milyen állapotban vagy
változik az egy-helyben-futásod.
A harag ködéből kiváló alak kemény,
határozott léptei,
csöndes könnyeivel
a szemében, kimutatják
valakivel éppen szakított,
talán szív-üressége miatt,
s lehet örökre.

Állj elém!
Fejed legyen hátravetett!
Hadd nézzelek meg.
Lám, most kezedben tartod
  jogaradat,
büszkeség árad belőled,
nem úgy, mint tegnap,
mikor a csüggedés fújta át rajtad
levegő-sípjait, s héjtörek voltál,
talp alá került mag.

Mikor látom valakin éppen
kitörni készül a lódarázs düh,
és csont-dárda áll ki
homlokából,
a menekülő utat keresem.

Ne feledd, megjelenésed
lemez-függönyén át,
még mielőtt megszólalnál
kifejezed a melletted állóhoz
való viszonyodat is.
Két személy, két tükör,
két mancs, s lehet
bűz-fecskendő,
méreg-tű van benne.
Sötét vágyad, csaló csacsogásod,
vagy aranyinges sugárzásod
mindent megelőzve kopogtat.

Aki a testtartásomról levált
szó-fényeket össze tudja gyűjteni,
tud olvasni delfin-csipogásomból,
belelát éj-koponyámba, látja feszített
sodronyaim mit bírnak még ki.

Látod, az ott félre fordított fejjel,
elfordulva áll, magányosan,
mint fűcsomó az aszfaltúton,
így mutatja nem akar,
vagy nem tud
közösséget vállalni a mellette
állóval.

Szobája terét betölti,
mint a dúsan megrakott ünnepi asztalt,
a magas beosztású méltósága,
másképpen áll fel,
vagy ül le, mint az alárendeltje.
Civil ruhában is mutatja
rangjelzéses tartását az ezredes.
Hallgatagon ácsorgó embereken
is jól látható a rájuk vetült gyász.

Mikor meg
a porszemek balettjében
fürödve sziluettedet látom,
tartásoddal kifejezett
biztatásod hang nélkül is
harsogóan repül hozzám.
Ami körülötted leng,
a finom illat és álom,
nekem mind Te vagy.
Vállad, csípőd kontúrja
tele van rólad szóló
váratlan híradással.
Árnyékod megmozdul,
és engem rajzol
– magad mellé.

1Utalás William Shakespeare Macbeth című darabjára

 

A távolságtartás

A bennünket körülvevő tér legfontosabb eleme kétségtelenül a másik ember. Attól függően, milyen viszonyban vagyunk az emberekkel, mindennapi életünkben más és más távolságot tartunk.
E. T. Hall amerikai antropológus vizsgálatai alapján négyféle távolságtartást ír le. A nyilvános távolság még kívül esik a személyes vonatkozások körén. Ezt éljük át, amikor egy nagyszámú hallgatóságnak kell előadást tartanunk. Ilyenkor megnő a taglejtéseknek és a testtartásoknak a kommunikációs szerepe. A nyilvános távolság a hatalom és rang kifejezésére is alkalmas. A magasabb beosztásban levőnek ezért tágasabbak általában a szobáik, szélesebbek az íróasztalaik, s ezért vannak a székek és a fotelok jó messzire helyezve egymástól

.

 

 

 

 

 

 

A társasági távolság az alkalmi társas összejövetelek részvevői és az együtt dolgozó emberek között általános. A személytelen ügyek megbeszélésére alkalmas. Ebben a távolságban a másik ember arcának bensőséges részletei nem láthatók, de tekintetüket egymásba tudják fonni. Ez a távolság lehetővé teszi azt is, hogy ne kezdeményezzünk beszélgetést a másik jelenlétében és így nyugodtan végezhetjük a munkánkat, mégsem tűnünk tapintatlannak.

A személyes távolság mint egy láthatatlan búra vesz körül mindenkit. A felek ilyenkor karnyújtásnyira vannak egymástól. Közvetlen közelről látják társuk arcvonásait, ruházatának ráncait, jól meg tudjuk figyelni kezének finom mozgásait, esetenként még a leheletét is érzik. Csak azokat az embereket engedjük ilyen közel magunkhoz, akikkel rokonszenvezünk, vagy legalábbis a közelsége nem kellemetlen számunkra.

A bizalmas távolság a családtagok, a barátok között és a meghitt kapcsolatokban fordul elő, amikor engedélyt kapunk a közvetlen testi érintkezésre is. A kezünkkel elérhetjük, megérinthetjük társunkat, érezhetjük testének melegét, illatát.

A távolságtartás szerepe nem mindig tudatosodik, s a nemzeti hovatartozás és műveltségi kör szerint nagy különbségeket mutat.

Távolságtartás

A teremtettek néma seregében,
ott, ahol az anyag-glóbuszkönnye
összesűrűsödve forog,
az ásványok kristály-lázából
kivált rudak, hasábok, kúpok,
a víz változó alakját követő formák,
a levegő fátyolszárnyaival körülvett
karéjok, kérgek között,
a legfontosabb alakzat,
a zúgó, dobogó szövetekből szőtt,
az idegek hálójában fulladozó,
gyönyört, gyászt ütemező,
szemből, fülből, orrból, és szájból
álló halmaz, kit hódolat, szerelem,
gyűlölet táplál,
a hatalom utáni vágy hajt,
vagyis a másik emberi lény,
a belőle áradó
fény-üzenet az, ami folyvást itatja
szomjazó szemed.

Lányok és fiuk. Egymást nézitek.
Fiatalok és öregek. Virultok, sötétültök.
Asszonyok, férfiak, egymáshoz idomultok.
Szidjátok vagy szeretitek a másik felet,
figyelmetek rájuk irányul.
A tőlük mért távolságotok szabja meg,
mennyire képes hatni rátok
hosszú sörényű vonzásuk,
vagy korbácsos taszításuk.
Feléd áradó
mérhetetlen sugaraik
átölelnek vagy eltaszítanak.
Figyeled, mert figyelned kell,
szűk világod ember-szereplői közötti viszonyt,
gyűjtöd róluk az édes ízt, vagy a gyötrő kínt.
Bennük, mint tükörben magad mását láthatod.

A nyilvános távolság légi vándorívén
nincs lehetőség közvetlen érintkezésre,
a mozdulat, a testtartás hangtalan suhan.
A szónok égre emeli kezét,
mint óriás bronz-alak,
és sugárzón szól szikla-beszéde,
a hallgatók szétfolynak, összesűrűsödnek,
felzúdulnak, vagy lezárul unalom-szemhéjuk.

A személytelen ügyek
megbeszélésére, amikor elég
takarónak néhány mondat,
az emberek társasági távolságot tartanak.
Ilyenkor idegen szemek
arcod rejtekét nem kutathatják,
rettenet-fájdalmadat, vagy
éji madarad örömteli rikoltását
titokban tarthatod,
ahogy Te sem figyelsz fel, ha a többiek arcán
gömbvillám-csodálkozásuk jele feltűnik.
De választhatod a hallgatást is,
és mint akit hajókabinba zártak,
és a csönd-tenyérén ringatózik
leszel csak jelen, magadban.

A személyes közelségben
megfigyelheted társad
látó-gömbjeiben az erek cérnáit,
blúzának szív-ráncait,
dekoltázsa vágatában a borostyán-érméket,
arcán a vágy parázslását,
az indulat ihlette mintákat a derekán, vállán.

A meghitt kapcsolatokban állók
közti távolság az ölelni kész
telhetetlen karok
hosszával mérhető,
mikor királyi lámpásaid
egészen közelről követhetik
a szelíd hajlatok útjait,¹
és a szemedre küldött biztatás után
az öröm ájulatában,
a végtelenné tágult jelen
szabad ritmusában hintázhatsz
azzal, aki tüzesen hozzád hajlítja magát,
és hamvadozó² bőre
szünet nélkül ontja neked dalát.
S a két test, a köztük levő
távolságot teljesen eltüntetve
merül el egymás sűrűjében.

1. Johann Wolfgang von Goethe Röptében című verséből szabadon.
2.Vajda Jánostól kölcsönzött szó.

 

A stigma

Az emberek egyes csoportjai eltérnek a többségtől, nem sorolhatók az átlagos emberek közé. Amikor velük találkozunk, azokra a jegyekre, vonásokra figyelünk, amelyek megkülönböztetik őket másoktól. Ezek a megkülönböztetik őket másoktól. Ezek a megkülönböztető jelek, stigmák üzenetet közvetítenek számunkra, és meghatározott viselkedést váltanak ki belőlünk.

 

A stigmáknak három, egymástól eltérő típusa van. Az elsőbe a különféle testi torzulások és érzékszervi fogyatékosságok sorolhatók: a súlyos mozgásszervi hibák, a testi fejlődés durva eltérései, a vakság és a siketség. A másodikba a faji, nemzeti és vallási hovatartozást kifejező vonások alapján soroljuk az embereket. A stigmák harmadik típusát az emberi jellem szégyenfoltjai jelentik: a becstelenség, a természetellenes szenvedélyek okozta lelki torzulások. Ezekre nem annyira külső jegyekből, mint inkább a viselkedésből következtetünk. Mind a három típusba sorolt emberek azonosak abból a szempontból, hogy a mindennapi társas érintkezések során hátrányos helyzetben vannak. A megkülönböztető jelek arra „kényszerítik” a legtöbb embert, hogy elforduljon tőlük. Az emberek zavarban vannak, ha egy fogyatékossal találkoznak, sokszor tapintatlanul vagy durván viselkednek velük szemben. De még annak az embernek a viselkedésében is, aki megpróbál úgy tenni, mintha észre sem venné, hogy egy nyomorékkal vagy egy vakkal áll szemben, megjelenik egy olyan elem, ami a társas viselkedésnek ebből a különös esetéből fakad. A faji, nemzeti és sok esetben a vallási hovatartozást kifejező vonások alapján besorolt emberekkel találkozva is megváltozik a viselkedésünk, felélednek előítéleteink. Ugyanígy megszabja magatartásunkat, társas kommunikációnkat az is, ha valakiről megtudjuk, hogy büntetett előéletű vagy homoszexuális. Csak akkor sikerül természetes magatartást tanúsítani a stigmatizáltakkal, ha közelebbi ismeretségbe kerülve velük ráébredünk, hogy egyéni vonásaik fontosabbak és maghatározóbbak, mint azok, amelyek előítéleteinket korábban előhívták.

Stigmák

Más vagy,
hiába préseli benned is
szív a vért,
és agyadban hiába
futnak szellemfogaton
a szabad gondolatok,
rajtad ül, a végső alkuig,
a tüzes vas nyoma.
Aki rád néz rögvest látja rajtad
a soha el nem tüntethető jelet.
Feléd kúszó
kígyó-viselkedése mutatja
minek tart valójában.
Nem bújhatsz el.
Mint sántát lábnyoma a sárban,
követ mindenhová
a rád ütött bélyeg.
Züllött napjaid
arcodra vésett árkait,
hűlt idődet,
szemed vágását,
életfoltjaid
beszáradt nyomait,
vagy bőröd színét,
tested kínjeleit
se tudod elrejteni.
Megjegyzéseik felhői
hamar föléd gyűlnek,
és akik irtóznak tőled
könnyen rád mérik szitkaikat.
S ha csupasz kezed
vétlen hozzáér valakihez,
mint a bogár mikor
magát döglöttnek mutatja,
megdermed,
s az undor ül diadalt vonásain.
Ha tenyereddel tudsz
csak olvasni mások arcából,
vagy csendzár a szád,
és ha szólnod kell
csak a kezed jár,
az ostobává érettekből
rögvest kiváltod a recés szólamokat,
hiába küzdesz amúgy sikerrel
állapotod hátrányai ellen.
Egyedül az őszinte gyermekarcon
tűnik fel az aggódó,
cérnafutású kíváncsiság.
Ha felfedezik tótágast állt,
mezítelen vonzalmad titkát,
görcsbe rántó utálat,
és szikla-szavak fogadnak.
Büszkeségedet lengetve
sem találod meg igazi nyugalmadat,
– jobb ha leoltod a villanyt.

Becstelenséged szégyentárgyai is
ott díszelegnek viselkedésed
rémítő kirakatában.
Már kézfogásod elárulja
aljvilágod, a téged lesők homlokán
hamar kigyúlnak a villogó lámpák.
Radar-sugaraikkal letapogatnak
és gyorsan felveszik 
veled szemben a hadi állásukat.

De van, amit lázbeteg-korunkban is,
– mikor áldozni tudó szívek
nem nemesítik az észt^1,
napjaidat gyilok cudarítja,
minden ellentétébe fordul,
méltó emlékjelt egyet sem találsz –
büszkén vállalsz,
és nem akarod elrejteni senki elől.
Még akkor se, ha segítségért
hiába kiáltsz,
mert áhítva követni akarod
a felső parancsolatait,
mert hiszed
- imád vékony fonalán -
végül célba érsz.

A kinezika 

A szóbeli közléseket kísérő kéz-, fej-, és szemmozdulatok éppen úgy, mint az ember testmozdulatai részt vesznek abban a bonyolult üzenetcserében, ami két vagy több egymással érintkező ember között zajlik. Egy új születőben lévő tudomány (a görög mozdulat jelentésű szóból képzett) kinezika kívánja feltárni a mozgásos viselkedés alapegységeit. A kinezika kutatói abban bíznak, hogy a nyelv strukturális egységeihez, a fonémákhoz, morfémákhoz hasonlóan megtalálják majd a kinémákat és kinemorfémákat is. Az egymással beszélgető, érintkező személyeket videóra veszik és a felvételt elemzik. A felvételeket előbb hang nélkül, majd hanggal több szakember előtt lejátsszák, közben, ha kell, a képet megállítják, visszapörgetik és újra levetítik. Egy percnyi felvétel elemzése másfél-két órába is beletelik. A legapróbb mozdulatok is észrevehetőkké válnak és a kommunikációs helyzetben betöltött szerepük szerint értékelhetők. (A felmérések szerint a kinezikus jelenségeknek csak elenyésző részére emlékezünk vissza, mivel elsősorban a szóbeli közlésekre figyelünk.)

R. Renneker a kinezika alapelveit pontokba foglalta.

1. Az ember minden mozgásos megnyilvánulása valamennyire kifejezi az aktuális pszichofiziológiai állapotát.

2. Az ember a mozgások értelmezését és az érintkezésekben való felhasználását képes megtanulni.

3. A kinezikus viselkedés az egészséges énmüködés megnyilvánulásának a része.

4. S kinezikus információk kibocsátásának és felfogásának a képessége egyénenként és helyzetenként változó.

5. A mozgások értelmezésben és kivitelezésében mutatkozó zavarok neurózis meglétére utalnak.

A kinezika egységeinek a feltárása feltehetően valamiféle rendszert mutat majd és eddig ismeretlen összefüggések feltárását teszi lehetővé. A kinezikai viselkedés elemi megnyilvánulásai a nem szóbeli kommunikációs egységek részeit képezhetik. A kutatások eddigi eredményei még csak az első lépések ezen a téren.

Mozdulat-tan

Egy halk igent kísérő pillarengés,
vagy meghitt mosoly, mely a fehér bőr
bájával vegyül, reményt kelt,
a felhangzó nem szócskát
egy fintor vagy felhúzott homlok
könnyeden megcáfolhat,
ajkad harapdálod, a nyugtalanság
jár át éppen, örömöd szárnya
a magasba emel,
mozdulataid kacagnak,
hangodban lágy muzsika éled,
pislogását látva
a hazug hamis hangja fölerősödik,
elakadt a szellemed,
nincs kéznél a jó szó, köhécselsz,
reszeled torkodat,
abban, amit mondani akarsz,
kezed tánca, fejed tartása,
szemed állása is részt vesznek,
beszéded monoton lejtését
drámaian átalakítja
az üres ég felé emelt öklöd
váratlan mozdulata,
egy szép arcot nézel és
náthás hangja remegni kezd,
haját babráló keze zavarát mutatja,
a pityergő szavait hallgatva,
ujjai hervadó mozdulatait is követed,
a kettő együtt
mélyíti el benned a szánalmat,
mikor a panaszkodó szavai,
mint málló vakolat
hullanak eléd, igazi részvétedet
lesütött szeme váltja ki belőled,
a düh nehéz illatát,
a feszesé váló arc, a penge-szoros száj
húzza undok mélységbe,
mert a kimondottak valódi jelentése,
a kísérő mozdulatok megfejtése nélkül,
teljes nem lehet.