"Senkit sem lehet kínvallatásnak, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni." (Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata - 5. cikkely) A nemzetközi adatok szerint a világon több, mint kilencven országban ma is rendszeresen folytatnak kínvallatást, és még több helyen alkalmaznak a foglyokkal szemben embertelen bánásmódot. "Engem a hajamnál fogva kicibáltak és gumibottal elkezdtek ütni. Kaptam egy ütést a fejemre, vállamra, hátamra és a bordámra. Ezek után megbilincseltek, a gyors bilincset olyan erősen megszorították, hogy mind a két csuklómból csorgott a vér."

"Mikor odaértünk, az udvaron kellett kb. 1,5 órát, mozdulatlanul térdepelnünk. Nem szólalhattunk meg, és csak a falat nézhettük. Közölték velünk, hogy innentől kezdve nevünk az nincs, csak egy számunk, amit filctollal ránk firkáltak. Engem is beállítottak a sorba. Ha nem volt elég nagy a terpesz, akkor elég nagyot rúgtak a bokámba ... sétáról jöttünk vissza, kiállítottak a sorból, bevittek egy fürdőszobába, meztelenre vetkőztettek, és többszöri guggolásra kényszeríttettek.” (Idézet az 2006. október 23-i budapesti erőszakos cselekmények kivizsgálására létrejött Civil Jogász Bizottság előtt tett egyik tanúvallomásból.)

„... mindenkinek le kellett térdelnie a falhoz támasztott fejjel, hátratett kézzel. Megközelítően 30-45 percig kellett ilyen testhelyzetben várakoznunk, miközben folyamatosan szidalmaztak bennünket... egy folyosón a falnál fel kellett sorakoznunk egymás mellett oly módon, hogy a fal felé fordulva széles terpeszben kellett állni, a hát középtájáig felemelt hátratett kézzel, fejjel a falnak dőlve. A faltól olyan messze kellett elhelyezkedni, hogy a falnak támasztott fejünkre is nehezedett a testsúly. Akinél nem találták eléggé szélesnek a terpeszt, annak szétrúgták a lábát. A falhoz állítás ebben a testhelyzetben egy órán keresztül tartott. Ezt követően egyesével kellett bemennünk egy kisebb helyiségbe, ahol meztelenre kellett vetkőzni.” (Idézet az 2006. október 23-i budapesti erőszakos cselekmények kivizsgálására létrejött Civil Jogász Bizottság előtt tett egyik tanúvallomásból.)

"Levetkőztettek, hátrakötötték a kezem, szememet bekötötték. Ráfektettek egy matrac nélküli sodronyos ágyra, leöntöttek egy vödör vízzel, s rám kapcsolták a villanydrótokat. Az iszonyú fájdalomtól még sikoltani sem volt erőm..." (Jacobo Timerman argentin újságíró így számolt be arról, milyen érzés volt, amikor megkínozták.)  "

"A CIA vallatások sokkal brutálisabbak voltak, mint amit a hírszerzés vezetői korábban erről állítottak a társadalomnak és a kormányzati döntéshozóknak egyaránt. Az olyan technikák, mint a verések, az alvás megvonása, a megszégyenítő meztelenség és a szimulált vízbefojtás (waterboarding) mind általánosan használatosak voltak. Emellett a jelentés említést tesz koporsóba zárásról, szexuális fenyegetésről, végbélen keresztül való „etetésről”. Téves tehát az az előzetes állítás, miszerint a vallatók először kooperatív, nyugodt hangnemben kezdtek neki a kihallgatásnak, és csak akkor folyamodtak ezekhez az eszközökhöz, ha annak mindenképp szükségét látták. Ezzel együtt a jelentés szóvá teszi azt is, hogy a börtönök állaga és az általános életkörülmények sem feleltek meg a CIA által közölteknek." (CIA-jelentés: Embertelen és sikertelen amerikai hírszerzés - 2014. december 10.)1

Milyen emberek azok, akik ilyen kegyetlenül bánnak másokkal? Miért teszik ezt? Miért vállalják az ilyen feladatokat el? Talán örömüket lelik benne? Szadisták? És miért váltak ilyenné? Túlságosan szabadon nevelték, vagy épp ellenkezőleg, szigorú szülői kényszer alatt nőttek fel? Esetleg örökletes tulajdonságaik tették ilyenné őket? S milyen lelki változásokon mennek át azok, akik végül eljutnak odáig, hogy a legkegyetlenebb kínzásokat is habozás nélkül végrehajtják, ha erre parancsot kapnak?

Ahhoz, hogy a válaszokhoz közelebb jussunk érdemes felidéznünk M. Harrower amerikai pszichológus a floridai egyetemen végzett vizsgálatát. Felkérte 15 kollégáját, hogy értékelje ki két - nyolc személyből álló - csoportnak a Rorschach-tesztre2 adott válaszát. A vizsgálatban résztvevők nem tudták, hogy kiknek a tesztválaszait elemzik. Az egyik csoportban Adolf Eichman-nak, Rudolf Hess-nek, Herman Gőring-nek és öt másik háborús főbűnösnek a Rorschach-tesztre adott feleletei szerepeltek. (Ezeket - Eichman kivételével - még a nürnbergi per előtt vették fel róluk.) A másik csoportba a mindennapi életben teljesen épelméjűnek és egészségesnek tartott személyekről készült vizsgálati anyag tartozott. A vizsgálat nem kis meglepetést hozott: mind a két csoportban egyenlő arányban találtak egészséges személyiségű és személyiségzavarokat mutató egyént. A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy a kegyetlen cselekedeteket, kínzásokat elkövető vagy arra parancsot adó személyek nem okvetlenül beteg emberek, esetleg még torzult személyiségvonásokat, -zavarokat sem mutatnak. Köztük egészen mindennapos emberek - olyanok, akik minket a hétköznapi életben körbevesznek - is előfordulhatnak. Hannak Arenendt híres - Eichman Jeruzsálemben című - könyve is ezt támasztotta alá. A második világháborúban milliók legyilkolását irányító náci, szerinte sem volt, valamiféle szadista őrült. Számára, a zsidók deportálása, megsemmisítésének megszervezése, egy parancsban megfogalmazott feladatnak a pontos végrehajtását jelentette csupán. De továbbra is marad a kérdés miért követ valaki egy ilyen, vagy ehhez hasonló parancsot? Hogyan győzi meg önmagát arról, hogy helyesen cselekszik ilyenkor?

Nos, további vizsgálatok feltárták, a feltétlen engedelmességre való nevelésnek nagyon nagy jelentősége lehet abban, hogy valakiből a kegyetlen cselekedeteket habozás nélkül elkövető személy váljon. Tudjuk, hogy a fegyveres testületek tagjai milyen gyakran végrehajtják - minden tiltakozás nélkül - az ütlegelésre vagy akár a gyilkolásra felszólító parancsot is - a békésen tüntetők ellen, a fegyvertelen lakossággal szemben. Már az sem véletlen, hogy ki jelentkezik az ilyen testületekbe. A motiváció sokféle lehet, van akit a fegyver viselése vonz, mert az számára az erőt biztosítja, a mások fölötti fölény érzését táplálja. Más számára a csapathoz tartozás ad biztonságot, önmaga bizonytalanságát a parancs teljesítése oldja fel.

Hogy a parancsra elkövetett tettnek a mélyén sok esetben valóban a túlzott engedelmességre való nevelési mód húzódik meg, arra egy régebbi lélektani vizsgálat adott meggyező bizonyítékot. Stanley Milgram amerikai pszichológus kísérletében még azok az emberek is, akik mindennapi életükben sohasem követtek el semmiféle kegyetlenséget, képesek voltak embertársuknak fájdalmat okozni, ha erre a ranglétrán felettük álló személytől kaptak utasítást. Hiressé vált kísérletében egy sor teljesen egészséges személyt arra szólítottak fel, hogy áramütéseket mérjenek másokra. Igaz, az áramütés nem volt valódi, az áldozatok szerepét erre felkért színészek játszották el élethűen - a kísérlet résztvevői azonban ezt nem tudták. A kísérlet vezetői ugyanis, azt mondták nekik, hogy azt fogják vizsgálni, milyen hatással van a büntetés a tanulási folyamatra. A kísérleti személyek 65 százaléka, - amikor megjelent a "halált okozó nagyfeszültség" figyelmeztetés, - sem kapcsolta ki a készüléket. Nem jelezte, hogy ki akar szállni, nem akarja folytatni, hanem hajlandó volt a "halálos" áramütést is alkalmazni, ha erre utasították. (Másfelől vigasztalhat minket, hogy 35 százaléka a kísérleti személyeknek erre már nem volt hajlandó.) Ezt a kísérletet azóta a világ számos országában megismételték, az eredmények hasonlók voltak, a kísérleti személyek mindenütt ilyen arányban mutattak hajlandóságot a "halálos áramütés" adására. A fegyveres testületekben a parancs megtagadására szigorú szabályok vonatkoznak, aki azokat megszegi azok következményével is számolnia kell. A kísérletben résztvevőknek viszont nem kellet volna tartaniuk semmitől, ha megtagadják a parancsot. Mind addig, amíg a rangsorban felettük álló személy viselte a felelősséget a kísérlet végkifejletéért nem tagadták meg. Sőt néhányan közülük, akkor is a halálos áramütés mellett döntött, amikor ez teljesen rájuk volt bízva. Milgram szerint az, hogy az emberek engedelmeskednek-e a felülről jövő parancsoknak, vagy sem , azon fordul meg, vajon a család vagy az iskola az utasítások maradéktalan végrehajtására vagy azok esetleges megkérdőjelezésére bátorította-e a gyermeket. Az első esetben a gyermekből olyan felnőtt válhat, aki akkor érzi jól magát, ha parancsok szerint élhet. A másik esetben a felnőtt mindig kellemetlen feszültséget él át, ha olyan parancsot kap, amellyel nem ért egyet. Ezért tudja az ilyen ember a parancsot megtagadni, ha kell.

Mindez magyarázatul szolgálhat a laboratóriumi körülmények között megfigyelhető engedelmességre, amelynek a mindennapi életben is számtalan esetben tanúi lehetünk, például a munkahelyen vagy a kisebb-nagyobb közösségekben, de azt nem magyarázza meg, miképp alakul ki valakiben a kínzásra való hajlandóság, hogyan lesz belőle esetleg kínvallató. Nem ad magyarázatot, miért vettek részt a kínzásokban, - s ha erre parancsot kaptak, miért engedelmeskedtek - a cikkünk elején idézett esetekben a brutális cselekedeteket végrehajtó személyek? Nem ad magyarázatot, azokra a kegyetlen tettekre sem, amelyeket némelyek szemmel láthatóan anélkül követtek el, hogy erre parancsot kaptak volna.

Hogy milyen lelki változáson mennek át, akiket a brutális cselekedetek, a kínvallatások végzésére képeznek ki, azok a pszichológiai vizsgálatok adnak támpontokat, amelyeket az ilyen kiképzésen átesett személyeken végeztek el. Haritos-Fatouros például az 1967-től 1974-ig uralmon lévő görög diktatúra tizenhat volt katonai rendészét vizsgálta. Fontos megjegyezni, hogy valamennyien sorozással kerültek a hadsereg kötelékébe és egyik személy esetében sem találtak bevonulásuk előtti időből, kóros magatartásra utaló nyomot. Miután átestek az alapkiképzésen, átirányították őket abba az egységbe, amelynek a politikai foglyok őrzése, kihallgatása és vallatása volt a fő feladata. A parancsnokok felmérték politikai irányultságukat. Először csak megfigyelés alatt tartották őket, hogy kiválaszthassák közülük a leghűségesebbeket. Azok maradhattak az egységben, akik ezt bizonyították. Erről az egyik kiválasztott így vallott: "ha kellett bizalmas értesüléseket szolgáltattunk ki a társainkról, s mindig vakon engedelmeskedtünk fölötteseink parancsainak." A kiképzéshez hozzá tartoztak a brutális beavatási szertartások. Az újoncokat szidalmazták, ütötték, rugdosták, s a legkisebb fegyelmezetlenségért is megkorbácsolták. A megpróbáltatásokon túljutott, alkalmasnak látszó személyeknek, féltérden, szívükre tett kézzel kellett esküt tenniük, hogy a parancsoknak mindig engedelmeskedni fognak. Közülük egynek felsőfokú, ötnek műszaki-technikumi végzettsége volt, kilencen eljutottak a felsőfokú képzés második évfolyamáig, s csak egy olyan ember akadt köztük, aki csupán általános iskolát végzett. A kiképzés során állandóan azt hallották a tisztektől, hogy ők az elit alakulat tagjai és legyenek büszkék arra, hogy a csapatba kerültek. Sajátos szolgálati zsargonban beszélgettek egymás közt. Például a "teazsúr" a foglyok ököllel való ütlegelését, a "teazsúr süteménnyel" pedig a gumibottal végzett csoportos ütlegelést jelentette.

Érdekes, hogy az ilyen, sokszor csak a beavatottak számára érthető elnevezések használata minden diktatúra különítményeseinek a szótárában megjelenik. A Tanácsköztársaság híres Cserni József vezette különítményébe csak az erős fizikumú, vakmerő és mindenre elszánt embereket vették fel, lehetőleg a barna szeműeket és barna hajúakat, mert ezek hitük szerint "vérengzőbbek és elszántabbak, mint a kék szeműek és a szőkék". A Lenin fiuknak nevezett terrorlegényeknek már a belépésükkor bőséges felvilágosítást adtak a rájuk váró feladatokról. Megmondták nekik, hogy a "burzsujokkal" szemben kíméletleneknek kell lenniük. Beavatták őket a sajátos elnevezések titkaiba is, például abba, mit jelent a "gajdeszbe küldeni", vagy "angolosan", "fél angolosan" megverni, kínozni valakit, vagy "úszni küldeni". (Ez utóbbi a Dunába lövést jelentette, amit aztán tőlük tanulva, mint tudjuk a nyilasok vittek tökélyre.) Sokszor az egymást követő diktatúrák, a korábbi hatalomban kiképzett "szakembereket" is alkalmazzák, ahogy ez megtörtén az AVO esetében, melynek kötelékébe sok kipróbált nyilas verőlegény került. Hannah Arendt szerint "... az ÁVH tagjai, akik mindvégig lojálisak maradtak, nem alkottak sem külön csoportot, sem osztályt: alacsonyabb rangú képviselőit a lakosság legaljából verbuválták: bűnözők, náci ügynökök, a magyar fasiszta párt erősen kompromittálódott tagjai közül, a magasabb rangú tisztek pedig moszkvai ügynökök voltak, azaz olyan orosz állampolgárságú magyarok, aki NKDV-tisztek parancsnoksága alatt álltak." (A sorokat Kodolányi Gyula idézi "Kilencmillió fasisztával" című, a Magyar Szemle 2017 februári számában megjelent cikkében)

Az említett vizsgálatban az engedelmességgel járó feszültség leküzdésére még számos más módszert is használtak. Az újoncok előadásokat hallgattak az "államellenes erők elleni harc szükséges voltáról". A kiképzés során beléjük sulykolták, hogy a "rendbontó csőcseléket" el kell taposniuk. Felkészítésükben a régóta bevált "mézesmadzag és furkósbot" elvét alkalmazták. Elnézték például, ha a szolgálati képkocsit személyes célra használták, ingyen utazhattak a tömegközlekedési járműveken, néhány étteremben fizetés nélkül fogyaszthattak. Ha a bevetést, a vallatást "jól" teljesítették, azaz beismerő vallomást tudtak, például kicsikarni a foglyokból, pénzjutalomban, vagy jutalomszabadságban részesültek. Ha azonban a legkisebb engedetlenséget vagy parancsmegtagadást tapasztaltak, menten súlyos büntetést róttak ki rájuk. A legnagyobb fegyelemsértésnek a foglyok iránt tanúsított engedékenység számított. Erről az egyik vizsgált személy ezt mondta: "Az egyik tiszt figyelmeztetett bennünket arra, hogy ha valaki segít egy fogolynak, az egész szakasz kap súlyos büntetést". Erre azonban egyszer sem került sor. Az ütlegelések, kínzások iránti ellenérzésüket fokozatosan tompították. Arra tanították őket, hogy a verést tekintsék mindennapos dolognak. Kinek-kinek először csak a "rendbontó csőcseléket" verő első vonal mögött kellett állnia, vagy az ételt kellett a megvert fogoly cellájába vinnie. Aztán őrt kellet állnia, ott ahol az egyik társa éppen verte, kínozta a foglyokat. Egy következő alkalommal egyszer-egyszer már neki is be kellett állnia a verők közé. Az utolsó lépés az volt, amikor szakaszvezetővé nevezték ki és már neki kellett kiadnia a parancsokat a verésre, kínzásra vagy abban élen járnia. Ez a fokozatos kiképzés azokat az embereket is képessé tette szörnyűségek elkövetésére, akik erre - saját bevallásuk szerint - azelőtt semmiképpen sem lettek volna hajlandók.

Ezeket a módszereket a világ számos részén alkalmazzák. Kiterjedt vizsgálatokat végeztek például az amerikai zöld-sapkás alakulat tagjai között. A katonákat ott is beavatási szertartásokkal határolták el a külvilágtól, hogy fokozatosan új értékrendet alakítsanak ki bennük. Kimerítő gyakorlatokat végeztettek velük, hogy ne maradjon kedvük és erejük a tiszta fejjel való gondolkodásra. Engedetlenségüket órákig tartó csuklógyakorlatokkal, az étel és az alvás megvonásával büntették. Menetelés közben mindig erőszakról szóló dalokat énekeltettek velük. "Noha a gyilkolást mindig igyekeztem elkerülni - mondta egy zöld-sapkás - ha kellett, habozás nélkül megtettem. Mindenki, aki olyan kiképzésen esett át, mint én, képes lesz erre."

Ronald Jones osztálytermi kísérletét is érdemes felidézni. A kísérletet azzal kezdte, hogy megkövetelte a diákoktól, hogy új pózban álljanak vigyázzba, s kemény, számukra addig ismeretlen szabályok szerint viselkedjenek. A kérdésekre adott feleletüket a padjuk mellett vigyázzban állva, Mr Jones megszólítással kellett kezdeniük. Újfajta köszönést is kitalált az osztály tagjai számára: a jobb kezüket - ökölbe szorítva - a vállukig kellett emelniük. Ennek a köszöntésnek, nem volt semmi rejtett jelentése, mindössze arra szolgált, hogy a tagokban erősítse a csoporthoz való tartozás érzését. Később az osztály tagjain kívül másokat is bevont a csapatba, hamarosan húszról százra nőtt a létszám. Jones tagsági igazolványokat adott ki, s egyes diákokat azzal bízott meg, hogy figyeljék a többieket, és jelentsék neki, kik azok, akik nem hajlandók az új szabályok szerint viselkedni. Mindössze öt hónap alatt Jones-nek sikerült egy olyan engedelmes csoportot maga köré tömöríteni, amely igencsak hasonlított akármelyik diktatúra "elit" csapatához.

Craig Haney, W.Curtis Banks és Philip Zimbardo pszichológusok a Standford Egyetemen még tovább jutottak egy börtönviszonyokat utánzó kísérlet során. Főiskolai hallgatók egyik csoportjából hat nap alatt kegyetlen "börtönőrök", a másik csoportjából pedig "engedelmes foglyok" váltak. A kísérletben önként résztvevő diákokat sorsolással osztották két csoportra, "foglyokra" és "börtönőrökre". Az "őrök" levetkőztették, fertőtlenítették s a valódi börtönhöz mindenben hasonlító cellákba zárták a "foglyokat". Az utóbbiak néhány nap alatt teljesen kiszolgáltatottaknak és tehetetlennek érezték magukat. Az "őrök" ellenben egyre magabiztosabbak és erőszakosabbak lettek. Gyakran bántalmazták, megfélemlítették a "foglyokat", bár arra, hogy ilyen módon járjanak el nem kaptak semmiféle bíztatást. A kísérlet végén az "őrök" elmesélték mennyire élvezték a hatalmukat, s maguk is csodálkoztak azon, hogy a "foglyok" miért engedelmeskednek nekik mindenben. "Azt tették, amit mondtam nekik. Ha felszólítottam őket, bántalmazzák egymást, megtették, senki se vonta kétségbe parancsom jogosságát." Annak ellenére, hogy az "őrök" nem kaptak előzetes kiképzést arra, hogy miképpen kell eljárniuk mégis a "foglyokkal" szemben ugyanazok a viselkedési elemek jelentek meg magatartásukban, amilyeneket az erőszakszervezetek tagjai mutattak. Úgy tűnik az erőszakos cselekmények iránti ellenérzésüket elnyomta a foglyok feletti hatalomnak az öröme.

Az eddig elmondottak arra mutatnak, hogy a brutális tetteket elkövetők vagy a kínzásokat, kínvallatásokat végzők átlagos személyiségű emberek. és hasonló körülmények között szinte bárkiből válhat kegyetlen tettek elkövetője. Egy tébolyodottat vagy egy személyiségzavarban szenvedő embert ugyanis nem lehetne kiképezni, hiszen a kínzáshoz éppen hogy nagy önuralomra van szükség. Az olyan társadalomban, ahol a családban és az iskolában nem feltétlen engedelmességre nevelik a gyermeket felnőttkorában semmiképpen sem válhat brutális cselekedetek végrehajtója és nem áll majd be kínvallatónak. Ott pedig, ahol igazi demokrácia van, nincs is rá szükség.

 Lábjegyzetek:
1.CIA-jelentés: Embertelen és sikertelen amerikai hírszerzés - 2014. december 10. (http://diplomaci.blog.hu/2014/12/10/cia_jelentes_embertelen_es_sikertelen_amerikai_hirszerzes)
2. A Rorschach teszt az egyik legelfogadottabb személyiségvizsgáló eljárás. A vizsgálati személy elé tíz darab - szimmetrikus foltokból álló - ábrát tesznek, s felszólítják, mondja el mit lát rajtuk. A válaszokból a pszichológus következtetni tud a személyben zajló tudattalan törekvésekre, a kóros lelki vonásokra, az érzelmi élet zavaraira.

Az idézett Egyezmény szerint a „kínzás” kifejezés minden olyan cselekményt jelent, amelyet szándékosan, éles testi vagy lelki fájdalom vagy szenvedés kiváltása céljából alkalmaznak valakivel szemben, hogy tőle, illetőleg harmadik személytől értesüléseket vagy vallomást csikarjanak ki, vagy olyan cselekmény miatt büntessék, amelyet ő, vagy harmadik személy követett el, illetőleg amelynek elkövetésével őt vagy harmadik személyt gyanúsítanak, hogy megfélemlítsék, vagy nyomást gyakoroljanak rá, illetőleg, hogy harmadik személyt félemlítsenek meg, vagy hogy harmadik személyre gyakoroljanak nyomást, valamint bármilyen megkülönböztetési normára alapított más okból alkalmaznak, ha az ilyen fájdalmat vagy szenvedést közfeladatot ellátó személy vagy hivatalos minőségben eljáró bármely más személy vagy ilyen személy kifejezett vagy hallgatólagos ösztönzésére vagy ennek hozzájárulásával bárki más okozza...

Ebből kitűnően

a/ A kínzás súlyos és szándékos kegyetlenséggel járó komoly testi-lelki sérülések okozása. (Az un. öt technika: alvásmegvonás, élelemmegvonás, állandó erős zaj, órákig tartó falhoz állítás, a fej zsákban tartása nem minősül kínzásnak, de alkalmazása a 3. Cikk rendelkezéseibe ütközik.)

b/ az embertelen bánásmód lényege, hogy az érintetteknek, ha nem is feltétlenül testi sérülést, de mindenképpen erős testi és lelki szenvedést okoz, míg

c/ a megalázó bánásmódé, hogy az áldozatban olyan erős félelmet, lelki gyötrelmet és alsóbbrendűségi érzetet kelt, ami alkalmas arra, hogy megtörje testi és erkölcsi ellenállását.”

Cikkem közzététele után jent meg a hír, hogy Zimbardó híres börtönkísérlete manipulált volt, az erről szóló beszámolót ezért tettem ide:
Csalás volt?
Bodnár Judit Lola cikke
A stanfordi börtönkísérletet mindenki ismeri, akinek minimális érdeklődése is van a pszichológia felé, aki pedig tanult is valamennyit, az betéve tudja a Philip Zimbardo nevéhez kötődő szociálpszichológiai kísérletet, melyben 1971-ben a Stanford Egyetem egyik épületének alagsorában diákok bevonásával vizsgálták a hatalom emberre gyakorolt hatását: a diákok egyik fele rab lett, másik fele börtönőr, véletlenszerűen, és a továbbiakhoz a kísérlet vezetői nem adtak semmilyen instrukciót. Mégis, a résztvevők olyan hamar és olyan extrém mértékben helyezkedtek bele a kísérletbeli státuszukba – a börtönőrök kegyetlenkedni kezdtek, a rabok pedig az idegösszeomlás szélére kerültek az elnyomástól -, hogy a kísérletet hamarabb le kellett állítani, nehogy valamely résztvevőben maradandó károkat okozzon. Legalábbis így tudtuk eddig. Ám a Medium.com cikkében az oknyomozó újságíró Ben Blum most dokumentumokkal alátámasztva vonja kétségbe a kísérlet eredményét: úgy tudtuk és elfogadtuk, hogy önként és dalolva jött ki az emberekből az agresszor, ám Blum nyomozása nagyon mást mutat, hangfelvételekkel bizonyítja, hogy a kísérletben részt vevők nemhogy nem kaptak instrukciókat, de nagyon is egyértelműen el lett nekik mondva, hogyan viselkedjenek, különben a kísérlet nem fog működni. Ha pedig a kísérlet meg volt rendezve, az minimum kétségessé teszi az eredmények hitelességét.
Blum egy egykori résztvevő vallomásából indult ki: bizonyos Douglas Korpi, aki a kísérletben rabként szerepelt, azt mondta  Blumnak, hogy sokat emlegetett összeomlása nem volt teljesen őszinte, a kísérletet vezető, azóta világhíres Zimbardo professzor győzte meg, hogy eljátssza a kiborulást. Blumnak emellett hangfelvételei vannak arról is, hogy a börtönőr szerepben lévő diákokat a kísérlet egyik vezetője, a börtön igazgatóját “alakító” szakember arra instruálja, hogy viselkedjenek keményebben, máskülönben a kísérlet nem fog működni. A hangfelvételt bárki meghallgathatja. A mostani oknyomozás azt állítja, hogy ilyen formán Zimbardóék felfedezései, miszerint az embereket szinte azonnal és válogatás nélkül elkezdi gonosszá tenni a hatalom, vagy egyáltalán nem igazak, vagy legalábbis nem úgy, ahogy állították. Philip Zimbardo, akit ez a kísérlet tett sztárpszichológussá, és aki rendszeresen jár Magyarországra, egyelőre nem reagált a Medium cikkére...

Egyébként nem ez az első híres kísérlet, amiről kiderül, nem hiteles: Stanley Milgram 1963-as kísérlete szintén manipuláltnak bizonyult: Milgram a hatalommal szembeni engedelmességet vizsgálta híres áramütéses kísérletében, és azt találta, hogy ha azt mondják, ez a dolga, akkor az emberek többsége nem riad vissza a kínzástól és a gyilkosságtól sem. A kísérlet dokumentációja aztán pár éve nyilvánosságra került, Gina Perry nevű pszichológus megvizsgálta a kísérleti jegyzőkönyveket, és arra jutott, hogy az eredmények értelmezése teljesen helytelen volt, sőt, arra gyanakodott, hogy Milgram szándékosan publikált valótlan adatokat. Míg ugyanis Milgramék arra jutottak, hogy az emberek java bármeddig hajlandó volt elmenni társai kínzásában, addig Perry azt találta a dokumentumokban, hogy valójában a résztvevők kétharmada nem volt hajlandó túlmenni egy bizonyos határon, akik pedig elmentek a végsőkig, a halálos áramütésig, azok is csak azért, mert tudták, hogy valójában nem okoznak senkinek fájdalmat, csak “játék” az egész – ez azonban csak a résztevőkkel készített interjúkból derült ki, amik sokáig nem voltak nyilvánosak.