Tartalomjegyzék

Gyermeki gondolkodásmód?

Más elképzelés szerint a babona tulajdonképpen egy sajátos gondolkodási mód, a gyermeki világszemlélet továbbélésének vagy újraéledésének terméke. A neves svájci pszichológus Piaget vizsgálataiból tudjuk, hogy kis gyermek nem tud világosan különbséget tenni énje és a külvilág között. Egocentrikus, ami azt jelenti, hogy képtelen elfogadni az övétől eltérő nézőpontot. Számára a fizikai világ olyan mintha élő, tudatos és lélekkel bíró volna. Ennek az animizmusnak Piaget négy szakaszát különböztette meg. Az első szakaszban 5-6 éves korukig vannak a gyermekek, amikor úgy vélik minden dolognak van tudata. Hét-nyolcéves korukban már csak a mozgásra képes dolgokról hiszik ugyanezt. Kilenc-tíz éves korukban pedig eljutnak odáig, hogy csak azoknak a dolgoknak lehet tudatuk, amelyek saját elhatározásukból mozognak. Körülbelül tíz-tizenkét éves korukban kezdik azt gondolni, hogy a tudatosság az embernek és az állatoknak a kiváltsága. A gyermeki megismerés fejlődésében tehát van egy mágikus szakasz: a gyermek hisz abban, hogy ő anélkül is képes hatni a tárgyakra, hogy hozzájuk érne, s azok is hatnak őrá. Tudatában a tárgyak megszemélyesülnek, késztetésekkel, indítékokkal ruházódnak fel. Erre alapozta Lévy-Bruhl, a neves francia filozófus is elméletét. Azt állította, hogy az egyszerű népek tulajdonképpen megrekedtek a gyermeki gondolkodás fokán, hiedelemrendszerükben ezért van annyi mágikus és animisztikus elem. Sokan azonban cáfolják ezt az elképzelést: a természeti népek lelkületét nem tekinthetjük gyermekiesnek. Sőt, sok vizsgálat ennek épp az ellenkezőjét mutatta: az egyszerű kultúrákban a gyermekek sokkal ésszerűbben gondolkoznak, mint a felnőttek, valószínűleg azért, mert ők még nem vették át, nem tanulták meg törzsük hiedelmeit. Mindazonáltal az ember feszült pillanataiban valóban megfigyelhető a gyermeki mágikus látásmódhoz való visszatérés (ez a regresszió). Szeretnénk, ha szerencsénk lenne, s nyernénk a lottón, ha meggyógyulnánk a betegségeinkből stb. Ugyanakkor szégyelljük babonáinkat, nem beszélünk róluk, vagy viccnek tüntetjük föl őket. Tréfásan lekopogjuk a fán, ha valami fontosról van szó. Az ember a babonával szeretne a vélt vagy valós veszélyektől megmenekülni. Végül nem szabad elfelejtenünk, hogy a babona társadalmilag tanult dolog is. A növekvő gyermek a környezetében élőktől a szokásokat, társadalmi szabályokkal, viselkedési módokkal együtt a babonák és hiedelmek rendszerét is átveszi, megtanulja. Ezért nem várhatjuk még sokáig, hogy teljesen eltűnnek a babonák! A téma iránt mélyebben érdeklődök figyelmébe ajánlom G. Jahoda: A babona lélektana című könyvét (A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában magyarul is megjelent 1975-ben.)