Tartalomjegyzék

Szorongás elhárító eszköz?

A mélylélektani felfogás szerint a babona tulajdonképpen a szorongás elhárításának az eszköze, a feszültség levezetésének a módja. Freud szerint az emberek tudattalanjában megbúvó vágyak elfogadhatatlanok a tudatos én számára, mégis elevenek, s kiutat követelnek. Az egyik kiút az, ha ezeket a késztetéseinket a külvilágnak tulajdonítjuk. (Ez a mechanizmus a projekció, magyarul kivetítés.) vegyünk egy példát. Előfordul, hogy az ember kívánhatja valakinek a halát, bár úgy gondolja, szereti őt. Ilyenkor ez a vágy úgy jelenhet meg benne, mint a szeretett személy halálának „előérzete”. Vagy testet ölthet abban a babonás tévhitben, hogy „szerencsétlenség fenyegeti”. Szinte mindannyiunkban támadnak időnként valakivel kapcsolatban rosszat akaró gondolataink, s néhányszor az is előfordul, hogy az illető megbetegszik vagy meghal. Még sem hisszük, hogy ez miattuk történt. Bizonyos emberekben azonban az ilyen esetek azt a meggyőződést érlelhetik meg, hogy gondolataiknak mindenható erejük van. Ferenczi Sándor Freud tanítványa ezt a csecsemőkorra vezeti vissza: szerinte abban a csecsemőben, aki az élete első életévében sírásával mindig eléri a célját, kialakulhat az az érzés, hogy hatalmában tartja a külvilágot. S az ilyen gyermekből- úgymond -könnyen válhat olyan felnőtt, aki külső eseményeket saját gondolatai és vágyai következményének véli... Az analitikus lélektani iskolának egy másik elméletalkotója, Jung viszont tagadta Freud elképzelését. Szerinte a babona az ősi animisztikus világszemlélet eleme. De mindketten egyetértettek abban, hogy a babona az ember tudattalan folyamataiban gyökeredzik, s nem csupán a műveletlen emberek lelkét pusztítja.