A személygépkocsi szűk, sűrűn benőtt völgyben szaladt, vészterhes vidéken. Harmath Máté, aki magával cipelte Kis Mihályt, a beosztottját a kiküldetésbe, úgy bámult kifelé, mintha a táj látványa segíthetne a baján.
Az út kifutott egy barátságos tisztásra, a sofőr megállította a kocsit. Kis Mihály felriadt.
Valaha víz zubogott itt a sziklából, de mostanra kiszáradt. Azt mondják a bánya miatt. Harmath Máté ezt lakossági fórumokon cáfolta. A környéket hulladék borította, műanyag palackok, zacskók, dobozok, papír zsebkendők. Harmath Máté lendületesen nyitotta a nadrágját. Kis Mihály a kiapadt forrás medencéjébe csorgatott. Ormányosbogár menekült a forró zuhany elöl, Kis Mihály elébe vágott. A bogár visszafordult. Harmath Máté homályos tekintettel figyelte a helyettesét.
- Magának ilyen könnyű?
- Két kávét ittam reggel.
- Én is kávéztam. Mégse jön.
- Máskor nekem se akarózik. – igyekezett Kis Mihály mérsékelni a feszültséget.
Zavartan elfordult, szerette volna befejezni a dolgát, nem akarta ingerelni a főnökét, de a forrása csak nem akart apadni. Harmath Máté ellenségesen nézte a vastag sugarat.
- Mennyi fér magába, ember?
Kis Mihály összpontosított, erőlködött, hogy elzárja a belső csapot. Az ormányosbogár előmászott egy levél alól. A főnök megelégelte a várakozást, ingerülten visszazárta a sliccét. Elakadt a cipzár, rángatta.
- Maga lesz az előretolt bástyánk.
Kis Mihály végre befejezte a vizelést. Odaát a sofőr is. Visszaültek a gépkocsiba.
Az autót elnyelte a fasor fénytelen alagútja. Kis Mihály aggódva nézte a sötéten föléjük boruló fákat, a sűrű növényzetet.
- Különös ez a vidék.
Harmath Máté kedélyesen megcsapkodta beosztottja térdét.
- Ledobjuk a cuccot és elmegyünk vacsorázni. Van sörfőzdéjük is.
- Nem szeretem a sört.
- Akkor iszunk bort. Vagy házi pálinkát.
- Nem nagyon alkoholizálok.
- Eszünk egy csípős pacalt.
- Jóformán vegetáriánus vagyok.
Harmath Máté felnevetett. Széles tenyerét ismét a mellette ülő csontos térdére ejtette.
- Maga ügyes. Szorgalmas. Jó lesz itt magának.
Kis Mihály érezte, hogy a pórusaiból kicsap az veríték.
- Családom van.
- Többet vihet haza.
- Nem látom a gyereket.
- Majd hétvégén. Vegyen egy kutyát, az pótolja.
Harmath Máté a haldokló anyósára gondolt. A felesége minden nap meglátogatta. Már nem tudtak beszélgetni, csak ült az ágya szélén, fogta a kezét. Az asszony a kórházból fekete arccal érkezett haza, nem főzött vacsorát. Harmath Máténak meg kellett elégedni a hideg estebéddel.
Kis Mihály anyját nemrég nevezték ki tanszékvezetőnek. Apja állami kitüntetéssel a mellén vonult nyugdíjba. A felesége szülei egy távoli földrészen éltek. Másfél éves kisfia, ha egy könyvben meglátta Elvis Presley képét, megcsókolta. Senki sem értette, miért.
A sofőr hangosan fütyörészett, a főnök nem szólt rá. Harmath Máté hirtelen felkiáltott.
- Most!
A kocsi csikorogva fékezett. Harmath Máté kiugrott az autóból, már annyi ideje se maradt, hogy az árokig szaladjon, ott, az út közepén könnyített magán.
Önelégülten ült vissza a beosztottja mellé.
- Mindennek eljön az ideje.
Kis Mihály az ormányosbogárra gondolt. Néhány év múlva kiránduláskor keres majd a fiával egy ilyen mókás rovart.
/Ne nézz a harmonikásra című 2015-ben megjelenő kötetből/