Próza

Az akkor átélt, kézzel fogható valóság ma csupa hevített hangulatú, darabokra tört képből áll, és most, amikor leírom az akkori eseményeket néhol már úgy tűnik, mintha én találtam volna ki.

A párt hivatalos lapjának egyik újságírójával utazom együtt. Az indulás előtti percekben ismerkedünk össze, korábban soha nem találkoztunk. Gyanakodva méregetjük egymást. A mi hetilapunk ismeretterjesztéssel foglalkozik, direkt politikai témákkal nem.  Alig, hogy megszerezzük a bőröndjeinket, és az útlevél ellenőrzéshez beállunk a sorba, valaki a kordonon kívülről a nevünket kiálltja. Csodálkozva fordulunk a hang felé, ki lehet az, hiszen itt Moszkvában senki se ismer minket. Egy harmincöt év körüli kerek képű férfi integet felénk.
- Feltétlenül mondjátok be, hogy tovább fogtok utazni, Tbiliszibe, Jerevánba! - mondja jó hangosan, magyarul.

Bővebben: Utazás a birodalom belsejébe

 



Anyám az ötvenes évek közepén, azokban a történelmi években, amikor előbb hajbókolt a nép, aztán zászlót lengetett és éljenzett, táncolt velünk a forradalom, majd ítéleteket hozott a hatalom, Galyatetőn dolgozott egy üdülőben. Vastagbetűs újsághírek közti csendes időben ott éltem vele. Egy kis házban laktunk kettesben, fáktól körülvéve, nagy alkonyi árnyékok korán szálltak ablakunkra, villany nem volt bevezetve. Esténként, amikor hazafelé mentünk a sötétben szentjánosbogarak világítottak, de mi cigarettázó rosszakaratú embereknek véltük a fénylő pontokat. Egy ideig ott jártam  iskolába. Az elsőtől a nyolcadikig egy teremben tanultunk,  osztályonként ugyanis csak két-három gyerek járt, amíg a kicsik tanultak, mi feladatokat oldottunk meg, és általában megtanultunk azt is, amit a felsőbb osztályosok tanultak. Otthon már nem kellett másnapra készülnünk semmit. Kitűnő tanítónk volt, minden tárgyat ő, Székely Ferenc tanított nekünk, az orosz nyelv kivételével. Ennek oktatása alól, mivel nem tudott oroszul, felmentést kapott a tanfelügyelettől. Tudtommal egyedüliek voltunk az egész országban, akiknek 1957 évégi bizonyítványában az orosz nyelv tárgy ki volt húzva. (A hetedik osztályt már Budapesten a Csaba utcai Általános Iskolában folytattam. Az első orosz órán felálltam és közöltem, hogy nekem felmentésem van oroszból. Nagy nevetés tört ki az osztályban.)

Bővebben: Emlékeim Kodály Zoltánról

A KÖLTŐT KÉRDIK, MIÉRT NEM ÍR VERSET?

 

 

 

 

 

 

 

 

_(Néhány sor elmosódott, aztán...) 
_"az ujjam gémberedett. Bal kézzel, ezt. A jobbal tartom a kormányt. Nagyon csikorog A szárnyakról vastag jégcsapok. A motor, nem tudom, bírja-e? Furcsán horkol, itt bent. Szörnyű hideg. Nem tudom, milyen magasan lehetek (Vagy mélyen? Vagy messze?...) Közel, távol üres. Minden mérőeszközöm befagyott. Az a Lessing-féle súlymérő, meg az akadémiai finom szerkezet,meg a Marinetti-inga.

Bővebben: ÜZENET A PALACKBAN

Ahogy rövidültek úgy váltak napjaink egyre üresebbé. Naphosszat ültünk a márványasztal mellett, és unatkozva néztük a többieket. Talán a hatvanas években tűntek fel nekem előszőr. A festőn mindig svájci sapka volt, ritkás szakáll takarta kicsit püffedt arcát, piros sál tekeredett többször körbe a nyakán, és a hóna alatt nagyméretű mappát tartott. Mintha abban cipelte volna rejtélyes életét. Később megtudtam, bár többször felvételizett, a képzőművészetire nem vették fel lelkész apja miatt. Zászlókat festett mindig, lyukas lobogókat.

Bővebben: A festő és a költő

 Abban az évben úgy nézett ki, hogy a karácsonyt nem tölthetem otthon. Az iskola utolsó napjaiban szomorúan telefonált az anyukám, hogy a szünetben nem tud hazavinni a kollégiumból, de egy közelben élő ismerőse szívesen elszállásol az ünnepek idejére.  Csípős hideg volt ugyan advent végén, de sütött a nap és felhőtlenül ragyogott az ég. A kezem ráfagyott a bőröndömre, amit görcsösen markolásztam, miközben türelmetlenül vártam, hogy kaput nyissanak. A ház ahová érkeztem, olyan csöndesen és elhagyatottan állt, mintha legalább tíz éve nem laknák. A falait befutotta a borostyán, az ablakainak üvegei néhol berepedtek, a kis kertjét benőtte a gaz.  Talán nem is ide kell jönnöm – gondoltam, és még egyszer csöngettem. 

Bővebben: Aletta
Scroll to top