Nyomtatás
Kategória: Jegyzet

Schifferné Szakasits Klára visszaemlékezésében megörökített Rákosi Mátyásról egy epizódot, aminek máig van különös üzenete. "Este tíz óra tájt a Rákosi Gyeremekotthon egyik hálótermében, ahol 8-12 gyermek aludt Ganzel Irén (a gyermekotthon vezetője) felkattintotta a villanyt, majd így szólt: - Rákosi pajtás jött látogatóba!... Egyenest odament Palkó ágyához, a többi gyermekre ügyet sem vetett. megállt az ágynál: - Na, kis Schiffer, büszke lehetsz - mondta a gyereknek-, mert nagyapád lesz a köztársaság elnöke." (Idéz:i Majtényi György K-vonal, Uralmi elit és luxus a szocializmusban, Nyitott Könyvmühely, Budapest, 2010.)

Aztán nem is olyan sokára Rákosi börtönbe csukatta Szakasitsot is. Ennek a története is érdekes vonásokat ad Rákosi pajtás személyiségéhez. A történetet Faludy György Pokolbéli napjaim után című könyvéből idézem:
Szakasits Árpád és Rákosi Mátyás az egyesülési kongresszuson"
A volt köztársasági elnök (pontosabban: az elnöki tanács elnöke), Szakasits Árpád az utolsók közt került szabadlábra 1956 márciusában. A második világháború alatt Szakasits a Népszava bátor és kiváló szerkesztője volt. Hogy a szociáldemokrata párt főtitkára nem ért el sokat a szovjet megszállók és az ÁVÓ ellen, aligha róható fel bűnéül, bár a két párt egyesülésénél szégyenletes gyáván viselkedett. Engem nagyon kedvelt, pedig sejthette, hogy Kéthlyhez húzok. Mint a legtöbb szociáldemokratát, velem egy időben tartóztatták le, feleségét pedig, aki időközben meghalt, kitelepítették. Fogságban verseket írt egyébként teljesen kibírhatatlan nejéhez, Emma nénihez. Ezeket a verseket akarta megmutatni és hívott meg a közben kifőzéssé alakított Belvárosi kávéházba. Hermina úti kertünkben óriási csokor orgonát szedtem össze és vittem néki. A zsúfolt kifőzésben Szakasits hangos volt és erőteljesebb, mint valaha. Az elején azonban, még halkan, annyit mondott nékem, hogy ő már öregember és aligha jut ki ebből az iszonyú országból. Nékem viszont bizonnyal megadatott, hogy kikerüljek. Menjek fel odakint mindenképpen Pietro Nennihez, az olasz szociáldemokraták vezéréhez, és mondjam el néki a magam meg az ő történetét. És ezután szólítsam fel: ne járjon többé a szovjet moszkvai, novemberi ünnepségére és ne kedveskedjék a kommunistáknak. Nincs értelme. Ha a bolsik kaparintják meg Itália vezetését, őt az első póznára húzzák fel. Most köpje őket szemen, amíg módja van reá. Ezután letartóztatásáról beszélt, hangosan, hogy a szomszéd asztaloknál is hallják. Mindenki figyelt. Mint államelnököt, Rákosi gyakran látta házánál vacsoravendégnek. Nem politikai oknál fogva, hanem azért, mert Szakasits, keresztény létére, jobban tudott zsidó vicceket mesélni, mint bárki idehaza. Ő maga pompás fogásokat kapott, míg Rákosi két piskótát mártogatott joghurtba. Egy ilyen alkalommal 1950-ben, mialatt Rákosi nagyokat röhögött a vicceken, a fenevad papírost húzott elő zsebéből és olvasni adta néki. Az írásban az állt, hogy ő, Szakasits Árpád bevallja, hogy már gyermekkorában rendőrkém volt, hivatalát népnyúzásra használta, gyűlöli a magyar népet stb., és ezért kényszerítve érzi magát az állásából való lemondásra. „Mi ez?”, kérdezte rémülten. „Semmi, semmi”, mondta Rákosi. „Adja vissza az írást és mondjon tovább vicceket!” Szakasitsnak elment a kedve a viccmondástól, a szörnyeteg pedig átszólt a sötét szomszéd szobába: „Jöjjön, Péter elvtárs, és vigye el ezt a gazfickót!” Mire Péter, az Államrendőrség főnöke előjött, magához láncolta a köztársaság elnökét és vitte. „Hát ilyen a mi rohadt vezérünk”, kiáltotta Szakasits. Ekkor a terem másik végéből hatalmas termetű ember lépett asztalunkhoz. Hengerforma dereka úgy duzzadt szvetterében, mint a gőzmozdony kazánja. „Beszéljen csendesebben, drága szaki”, mondta az illető. „Miért beszéljek csendesebben?”, kérdezte Szakasits. „Mert spicli, feljelentő, rendőrkém lehet közöttünk”, felelte az óriás. „Ki itt a spicli”, kiáltotta Szakasits, és körbeforgatta fejét. "Én vagyok a rendőrkém, szaki,” mondta az illető, „de nem akarom feljelenteni.”