Arad, 1849. október 5-én.
Imádott szegény Feleségem!

Nem tudom, imádott Paulám! Miként írjak neked, hogy a csapás ne legyen túlerős szegény szívedre; – és csal óhajom, hogy szerencsétlen sorsomat, még mielőtt ezen sorokat megkapnád, megtudjad már oly résztvevő ajkakról, melyek azt minden lehető kímélettel megmondanák.

Kell tehát, hogy örökre Isten hozzádot mondjak!! áldván téged mindazon boldogságért, melyet oly bőven adtál, és hálát adván lelkem mélyéből mindazon szeretetért, melyben résesítettél!!

A jó Isten vegye pártfogásba magát és a drága szegény gyermekeket, ne engedje, hogy túlságosan általengedje magát a nagy fájdalombak, nyújtsa ki mindenható és pártfogó kezeit drága fejeik felett! – ez lesz utolsó buzgó imádságom. Te is, szeretett Paulám, meg fogod bocsátani (érzem!) mindazon bánatot, melyet életemben neked okozhattam! Meg fogsz bocsátani, mert mindig jóság angyala valál! – Óh mint vérzik szívem, hogy nem láthatlak, nem ölelhetlek többé. Légy hát erős, jó Paulám, légy erős irántam való szerelmed által; gondold meg, hogy gyermekeid vannak! Hogy élned kell azokért!

Isten veled tehát, imádott angyalom! Lelkemben keblemhez ölellek benneteket mind szorosan, tégedet és drága gyermekeinket!  A jó Isten őrizzen benneteket! És maga, Jó Paulám! Legyen boldog! Mert megérdemli.  Isten veled!!

 

szegény Ernőd.

 


A birtokában levő eredetiből fordította a vértanú veje és unokaöccse Fackh Gedő

Megjelent az Aradi Vértanúk Albuma kötetben (Budapest, Lampel R. (Wödianer F. és Fiai) Kiadása) 

Scroll to top