160 éve született 1854-ben Arthur Rimbaud, meghalt 1891-ben; 37 évet élt, s az irodalomnak belőle mindössze négyet áldozott, - csupán kamaszkora néhány viharos esztendejét.

Mercure de France a fénykorát akkoriban élő szimbolista folyóirat haláláról a következőképpen emlékezett meg: „Múltkori számunkat már nyomdába adtuk, mikor értesültünk Arthur Rimbaud-nak, e néha remek költőnek a haláláról – aki az iparért és a kereskedelemért szakított a költészettel. Charleville-ben temették el.” Koporsóját két nő kísérte: anyja és Isabelle, a húga. Emlékművének talapzatáról bronz mellszobra az I. Világháborúban tűnt el. Talán ágyút öntöttek belőle. Forrás: Rónay György: Rimbaud Versek (Révai, 1944.). Furcsa egybeesés: én éppen a forrásként idézett kötet megjelenésének az évében születtem. Magam fordított utat jártam be, a kereskedelmet hagytam ott a költészetért.

Legismertebb versét másolom ide:

A MAGÁNHANGZÓK SZONETTJE

Szurok Á! hó É! rőt I! zöld Ü! kék O! - csak egyszer
lehessek titkotok mind elbeszélni bátor!
Á!: - bolyhos öv, mely a setét legyek faráról
csillog, ha szörnyű bűzt belepnek lomha testtel!

Á! árnyak öble! É! hűs párák, tiszta sátor,
halk hóvirág, királyi hermelin, jégtűs gleccser!
I! bíborok, kihányt vér, kacagógörcs a keccsel
vonagló női ajkon, ha düh rándítja s mámor!

 Ü!: - az isteni tenger nyugodt, gyűrűző tánca,
nyájjal hintett fenyér csöndje, tudósok ránca
a békés homlokon, mit alkímia tép föl. -

Ó!: - szörnyű harsonák, mik ítéletre zengnek,
és Csönd, melyben világok és angyalok kerengnek,
Ómega! - viola sugár az Ő szeméből.

Tóth Árpád fordítása

De álljon itt tőle még egy vers Rónay György fordításában.

A szekrény

Tág öblű faragott szekrény ez itt? Sötét, vén
tölgye: mint a nagyon kedves vénasszonyok.
E szekrény nyitva áll, s áraszt homálya mélyén,
mint óbor habja, oly megejtő illatot.

Zsúfolt halmaza ez sok ódon ócskaságnak:
megsárgult, jó szagú fehérneműk, gyerek
s női ruhák, fakó csipkék s a nagyanyának
kendői, melyeken festett griff díszeleg.

Érmeket lelni itt, fehér vagy szőke tincset,
arcképeket, aszott virágokat, amiknek
illatai gyümölcs szagába omlanak.

Ó vén szekrény, te tudsz aztán sok furcsaságot!
S meséid mondanád és feldünnyögsz, ha nagy
fekete ajtajaid lassan-lassan kitárod.

***

Még egy egybeesés, én is írtam Szekrény címmel egy verset, anélkül, hogy  ismertem volna az övét, a téma azonossága hasonló hangulatú verset szült bennem is.

Szekrény

Mintha egy régi
dallamot dudorászna
nyílik a zár,
s a szélesre tárt szekrény
mélyéből előkering
az összeszőtt, furcsa
szagok szövedéke.
Vidám, kíváncsi fénycsík fut
a ruhák közé,
hogy magába szívja
régi divatok illatait.
Elhagyott idők ruhái
kelnek a rabságból életre,
vállfák hajlatán gyűrött évek
halovány színei lengenek.
Félénk mozdulattal libben egy
emlék-selymű ing,
szelíd fészek a válltömése.
Kopott köntös redőiből sóhajok
rajzanak elő.
Álomba zuhant
gyászruha sírdogál mellette,
titkot súg a csöndes csipkés blúz,
a nyakkendő csomóra kötve sápad,
egy félpár kesztyű
mozdulni látszik.

Scroll to top