József Attila halálának tragikus körülményei és költészete végérvényesen összefonódott egymással, hasonlóan Petőfi halálához és életművéhez. Ma már nem lehet elválasztani a kettőt egymástól egyik esetben sem. Költészetük utóéletét áthatja tragikus sorsuk. Ahogy Petőfi megjövendölte halálát az Egy gondolat bánt engemet című versében, József Attila költeményeibe is többször bekúszik a tehervonat képe, s lám egy tehervonat zúzza halára Szárszón. „Tehervonatok tolatnak,/a méla csörömpölés/ könnyű bilincseket rak/ a néma tájra.” Halálát megelőző események és magáról a „balesetéről” szóló elbeszélések különös fényt vetnek verseire, egyetlen költeményét sem tudjuk már anélkül olvasni – írja Szerb Antal - , hogy ne keresnénk bennük a szomorú vég előjeleit. A költő halála mintegy hitelesíti minden életében átélt fájdalmát.

                                                                                      

 

 „Íme, hát megleltem hazámat

  a földet, ahol nevemet

  hibátlanul írják fölébem,

  ha eltemet, ki eltemet.„

Egy költő népszerűségét, elfogadottságát sok minden befolyásolja, nem hihetjük, hogy egyedül a költemények minősége a döntő ebben. Nagy alkotások és egész életművek hullnak az örök feledésbe. (Nagyon ritka, hogy az utókor felfedez valakit a névtelenek közül.) A versek mögött ugyanis mindig ott áll az alkotó életsorsa. Így van ez József Attila esetében is, ma már kibogozhatatlanul ott él költészetében halálának tragikus története, betegségének és öngyilkosságának legendává terebélyesedő hatása.

Ma is vitatkoznak azon, hogyan és miért történt. Öngyilkosság volt, örültségének végső bizonyítéka? A visszaemlékezések legtöbbje tényként kezelte, hogy öngyilkosságot követett el. Arthur Koestler A láthatatlan írás című életrajzi könyvében is ír erről. Attila már többször próbálkozott öngyilkossággal, először kilencéves korában keményítőt evett, azt hitte méreg. Tizenöt évesen egyszer a sínekre feküdt, hogy elgázoltassa magát a tehervonattal (lám itt is előbukkan a tehervonat motívum!), amely minden nap azonos időben jött, de akkor hiába várta. Egy idő után megunta, felkelt és elindult a sínek között abba az irányba, ahonnan a vonatot várta. Kiderült azért nem jött, mert másfél kilométerrel hamarabb halálra gázolt valakit. Később Attila gyakran mondogatta Koestlernek: „valaki más halt meg helyettem.” Magáról a költő haláláról a következőképpen számol be: „Egy novemberi estén leballagott a vasútállomásra, ahol éppen egy Budapest felé tartó tehervonat állt. Ahogy Attila közeledett, a vonat lassan megindult. Ő futni kezdett, átmászott a leeresztett sorompó alatt, letérdelt a sínek mellé, s ahogy a vonat felgyorsult, jobb karját két kocsi között bedugta a kerekek alá. A tisztán lemetszett kart később megtalálták a teljesen szétroncsolt test közelében. Halála után néhány nappal a család az egyik fiókban talált egy inget, amelyiknek jobb karja ollóval le volt vágva.” Nem úgy mint serdülőkorában, amikor előre megfontoltan döntött az öngyilkosságról és jóval a vonat érkezése előtt lefeküdt a sínekre, Koestler leírásában a tehervonat már elindult és ő futva érte csak el. Eszerint öngyilkosságának gondolata hirtelen ötletként merülhetett fel a költőben.

Nem egészen így írja le az esetet Szántó Judit Attila halálának másnapján az Illyés Gyulának írt levelében: „Jóval 7 után (amit néha tenni szokott bár ritkán engedték meg) elindult egyedül sétálni miközben a két nővére a három gyereket lefekvéshez mosdatta és vetkőztette, az egész 10 perc alatt történt. A vonat a lakástól 2 perc! Mire elindultak volna körülnézni a kertben vagy az utcán (vonatra nem gondoltak, mert ebben az időben nem igen jár erre más, mint tehervonat.) Már jöttek is a kíméletesek tudatni, hogy mint történt a tragédia. Két gyerek látta: Négy percig állt a pályaudvaron a tehervonat. A leeresztett sorompó előtt járt idegesen Attilácska szegény, majd mikor a vonat lassan elindult, átbujt, letérdelt a sínek elé, két kezét előre téve a sínekre. Mikor egy kocsi hátsó kereke átment rajta és leszedte szegénynek az ujjait, az új kocsi elé hajtotta hangtalanul a fejét is, de az oldalrész elütötte és csigolyája elfordult – már nem szenvedett többé, már nem érezte, hogy 15 métert vonszolja a vonat. - Ütődött teste és arca mutatja, mit szenvedhetett míg ezt a borzalmat választotta, a kevesebbet a lelkiek helyett.”

 Flóra, Illyés Gyuláné a költő haláról József Attila utolsó hónapjairól című könyvében ír. A költő „súlyos elmebajáról”, amit, - mint írja - ma is fölvet sok szakember és laikus, nem mert határozott véleményt nyilvánítani. Bár ő maga kiváló pszichológus volt, talán nem akart a sok tekintélyes szakember véleményével szembefordulni. Óvatosan fogalmaz, a tünetek között a depressziót látja csak uralkodónak. A levelek, amiket az utolsó hetekben kapott a költőtől, és az említett könyvében hozott először nyilvánosságra, mindenesetre nem utalnak pszichotikus zavarodottságra, ahogy a legutolsó versek sem születhettek volna meg egy elmebeteg kezétől. Ugyanakkor elfogadta tényként, hogy József Attila sérült, depressziós személyiségének következményeként követe el az öngyilkosságot. Személyiségzavarának okai között felemlíti az apa eltűnését, a lelenc-sorsot, nevének elvesztését (Öcsödön nevelőszülei Pistának szólították!), a nélkülözéseket, anyja halálát pótolni nem tudó szerelmeiben való csalódását. Csalódását munkája sikertelenségében, a pártban, a barátokban, a „kegyelemkenyérként” elfogadni kénytelen adományok lélekromboló hatását, költészetének nem méltó elismerését, és nem utolsó sorban túlérzékenységét. „...amikor helyzete kedvezőre fordulhatott volna, ő éppen akkor adta föl a reményt. A Pantheonnál lektori állást ígértek, Baumgartner-jutalom várta (halála után a családnak adták át) és végül- mint biztosíték- ami „fix” volt; engem – írja Flóra könyvében – 1938-tól kineveztek a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára az akkori helyzetben nem is kevés fizetéssel.” Hiszen Flórával már eldöntött dolog volt, hogy összeházasodnak. Erre utal, hogy Flóra Szárszón tett legutolsó látogatása után Attila megkérdezte Etelkától, milyen iratok kellenek a házasságkötéshez. Rögvest ki is kereste és összekészítette a szükséges iratokat.

 

Flóra a leghitelesebb tanúként számolhatott be milyen volt Attila állapota az utolsó hónapjaiban. Ő nem kívánt a költő pszichológusa lenni, bár az is lehetett volna, és nem akart a gondozója sem lenni, nem sajnálatból akart feleségül menni hozzá. Nem. Flóra őszintén hitt abban, hogy megértő, törvényes feleségként, a költő hányatott, zaklatott életében biztonságot tud majd nyújtani neki. Mert tudta, hogy a költő tartós, állandó kapcsolatra, élethossziglanig tartó szerelemre vágyik. József Attila számára a szerelem elsősorban társat adó emberi kapcsolatot jelentett, szövetséget a nehézségek elviseléséhez. Flóra a költő „rendkívüli tehetségét”, jellemét, „becsületes emberségét” megismerve érezte úgy, hogy élni tudna vele, mert „őt tartottam a legkülönbnek”- írja ugyan ott. „A segítségnyújtás vágya is lehet szenvedély.”- teszi hozzá magyarázóan, azt, hogy szerelmes lett volna Attilába nem említi.

József Etelka, a költő fiatalabb nővére, akivel Flóra könyve kéziratának lezárása előtt még beszélhetett, próbálta megnyugtatni, ne vádolja magát Attila haláláért. Szerinte öngyilkosságának oka a természetéből fakadt. Búskomor volt. Nagyon vágyott sok mindenre, de nem hitte, hogy a vágyai teljesülhetnek. Nem bízott a jövőjében. Magára is gyakran mondta azt, hogy ő „bolond”, nem tud megfelelni a kívánalmaknak. A neves pszichoanalitikusoktól származó elemzések, diagnózisok, melyek legtöbbje már jóval halála után láttak napvilágot, sokszor egymásnak is ellentmondanak. Igazi pszichotikus tünetekről nem szólnak. Flóra könyvében idézett, korábban senki által nem ismert levelek, melyek nem sokkal halála előtt íródtak, mint említettük éppen az ellenkezőjéről tanúskodnak. Bak Róbert, József Attila utolsó orvosa több alkalommal is írt betegségéről. Bár az övé a legbővebb forrásanyag, - Flóra szerint- értékeléseit, következtetéseit óvatosan kell számba venni. Bak dr. József Attilát szkizoid jellemzőkkel is rendelkező pszichopátiás személiséget rajzolja le, aki már korai életéveiben is mutatott depresszív tüneteket. Az ő, több ponton vitatható „patográfiájában” az öngyilkosságot éppen csak megemlíti, mert nem tud határozott választ adni arra az alapvető kérdésre: miért tette? Ma már biztosan állíthatjuk, hogy a költő lelki problémáin három analitikus kúra sem tudott segíteni. Ez a sikertelenség éppúgy lehetett a szakszerűtlen analízisnek a hibája, mint magának a terápiás módszer alkalmatlanságának a bizonyítéka. „Egy beteg világ beteget csinált belőlem, és most betegnek deklarál.”- írta találóan erről József Attila egyik analitikusához írt levelében.

A költőről szóló legenda halála után azonnal megszületett. Sokan táplálták ezt, akik tehettek volna érte valamit, de nem tettek. Ha „bolond” volt felmenthették magukat, hiszen a balesetet, furcsa körülményei miatt, mindenki nyugodtan tarthatta öngyilkosságnak, és elkönyvelhette betegsége következményének.

Faludy György írta meg, talán egyedüliként, hogyan zajlott le maga a temetés. Mindenki a költő öngyilkosságról beszélt. Fel sem merült, hogy esetleg csak baleset lett volna. Mivel görögkeleti pap nem akadt a boglári plébánost kérték fel először, de az megtagadta részvételét a temetésen, mert Attila öngyilkosságot követett el. Hiába mutatták neki az orvosi bizonyítványt lelki betegségéről, nem vette tekintetbe, ezért végül egy református pap végezte el a szertartást. (Hányatott sorsa halával sem ért véget: 1937-ben Balatonszárszón temették el, 1942-ben a budapesti Kerepesi úti temető 35-ös parcellájába került, 1959-ben áthelyezték a Munkásmozgalmi Pantheonba, majd 1994-ben visszakerült előző nyughelyére.) „Váratlanul – írja Faludy - Attila országosan ismert költő lett „elismerése és diadala” jóval hamarább jött ezután, mintsem gondolni mertem.” A bomlott agyú, beteg, öngyilkos költőről a legenda életre kelt és gyorsan hatott. A halála után napvilágra került visszaemlékezések ezt még tovább táplálták. Pedig, ha a verseit önmagukban hagyjuk hatni ránk, a legenda nélkül, szabadon olvasva is tudunk gyönyörködni egy rendkívülien tehetséges költő műveiben.

Irodalom:

Szerb Antal: Mindig lesznek sárkányok, József Attila (Magvető, Budapest, 2002.)
Arthur Koestler: A láthatatlan írás, fordította Makovecz Benjamin Osiris Kiadó, Budapest,1997.)
Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1987)
Faludy György: Jegyzetek a kor margójára. Attila temetése. (Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2011.)

A cikk megjelent a Lyukasóra című folyóíratban 2012/3. számában.
 

KIÁLTOZÁS
Jaj, szeressetek szilajon,
hessentsétek el nagy bajom!
Eszméim közt, mint a majom
a rácsok közt le és föl,
vicsorgok és ugrándozom,
mert semmit nem hiszek s nagyon
félek a büntetéstől.

Halandó, hallod-e dalom,
vagy zúgod csak, mint a vadon?
Ölelj meg, ne bámulj vakon
a kifent rohamkéstől -
nincs halhatatlan oltalom,
akinek panaszolhatom:
félek a büntetéstől.

Mint fatutaj a folyamon,
mint méla tót a tutajon,
száll alá emberi fajom
némán a szenvedéstől -
de én sirok, kiáltozom:
szeress: ne legyek rossz nagyon -
félek a büntetéstől.

József Attila

1936. november-december


 

"Temetése résztvevőit nem kísérte szerencse. Röviddel Attila halála után Remenyik Zsiga kivándorolt az Egyesült Államokba, Ignotus Londonba, Fejtő, Hatvany, Német Andor és én Franciaországba. K. Havas Gézát német SS lőtte le, Mónus Illést a nyilasok gyilkolták meg, és Gáspár Zoltánt, mikor 1945 februárjában kijött egy budai házból és boldogan szétnézett, hogy vége a háborúnak, eltévedt golyó találta homlokon. József Attila temetésén néhány fényképet készítettek a koporsóról és rólunk. Imrédy, Bárdossy miniszterelnöksége alatt és később a sajtóban nagyrészt mint hazaárulók szerepeltünk; így József Attila életrajzaiban arcképeink kínosan hatottak. Később, a kommunizmus idején börtöntöltelékek, majd emigránsok lettünk, és arcképünk még kínosabb lett Attila sírjánál. Ezen a különféle biztosok, cenzorok és kiadók úgy segítettek, hogy arcunkat felismerhetetlenné torzították, bajuszt és kecskeszakállat rajzoltak reánk, csak azért, hogy az olvasó ne tudja, kik vettek részt Attila temetésén." Máshol  meg megjegyzi: Illyés és Flóra el se mentek Attila temetésére.
Néha elgondolkozom azon milyen sors várt volna József Attilára, ha megéri az 1945 utáni korszakot. O.T.

József Attila emlékmű Szárszón

Huszan se voltunk ötvenkilenc éve.
Lejöttünk, hogy Attilát eltemessük
Szárszón. A téli nap kegyetlen fénye,
porhó, kékség. Az országúton együtt

vártunk. A kanyarban most temetési
menet látszott közeledni. Az élen
a plébános, hatalmas, öreg férfi.
„Hát ezek kik?” tudakolta kevélyen

s vaskos, veres hüvelykjét felénk bökte.
„Pesti urak,” szólt a ministráns lágyan.
„Ők egy bolond temetésére jöttek.”

Utánuk néztünk, nem gondoltunk rosszat.
Tudtuk, bolondok vagyunk mindahányan,
akik egy jobb világról álmodoznak.

Faludy György

Utólag

Sajnos a folyóiratban való megjelenés után került a kezembe Kassák Lajos visszaemlékezése József Attiláról. A kinyomtatott cikket nem, de itt szerencsére módom van kiegészíteni néhány sorral írásomat. Két esetről tesz említést, mikor visszaadták verseit közölhetetlennek tartva. Az egyik a Népszava volt, Kassák éppen a szerkesztőségben járt, amikor Attila szó szerint sírva panaszolta neki, hogy éppen most adták vissza nyolc közlésre benyújtott versét,  a másik a Szép Szó volt, aminek pedig éppen „ő volt a lap vezérköltője, mintegy jó csillaga”, de a segédszerkesztő a nyomdából vette vissza öt új versét. Ekkor már irodalmi körökben sok szó esett "örültségéről" és emiatt joggal hihette betegségére való tekintettel dobták ki a verseit. Úgy érezhette riválisai betegségét akarják felhasználni végleges elgáncsolására. Nem sokkal halála előtt az említett szerkesztőség tagjai leutaztak Szárszóra is, hogy közöljék vele nevét leveszik a lap éléről, mert Attila „az őrület szélén botorkál” és emiatt kárára van a lapnak. Igaz mikor találkoztak vele olyan állapotban találták, hogy ezt nem merték közölni vele. Az érzékeny költő valószínűleg szavak nélkül is kiolvasta szemükből az ítéletet. „A költő sejtette a végzet közelségét, és átadta magát a halálnak. Így a szerkesztő leváltása helyett a költői dicsőség előtt nyíltak meg az utak.” - fejezi be említett visszaemlékezését Kassák. (forrás: http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=9535&secId=884416&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Kass%C3%A1k+lajos&limit=1000&pageSet=1) 

Örkény József Attiláról

Illyés Gyuláné könyvében József Attila öngyilkosságához vezető „lélekromboló hatások” közé sorolta azt, hogy kénytelen volt rendszeresen adományokat elfogadni. Az egyik ilyen esetről,  amelyik Hatvany bárónál történt meg, Örkény István tesz említést visszaemlékezésében. Az írók ismert és bőkezű mecénása rendszeresen 200 pengővel segítette Attilát a megélhetésében.
„...Mi sokan voltunk, az előszoba szűk - írja Örkény - Körülményesen búcsúzkodtunk, gombolkoztunk, taszigálódtunk, nyomorgattuk egymást. Elmenni nem mert senki, mert a kinyíló előszobaajtón kiillant volna Attila holnapi reggelije, téli tüzelője, minden reménysége. Tíz vagy tizenöt percnél bizonyára nem toporogtunk tovább az előszobában, de ez, „drámai időben” mérve, egy purgatóriumi decenniumnak felelt meg. Ismételten megköszöntünk mindent, s ki-ki hetedszer szorította meg a házigazda kezét, amikor idegeim felmondták a szolgálatot. Sohasem fértem a bőrömbe, aminek már számtalanszor lettem a kárvallottja.

                • Kérlek szépen – mondtam hanyag eleganciával báró Hatvany Bertalannak –, nem volnál szíves kétszáz pengőt kölcsönözni?

                • Nem is lepődött meg olyan nagyon. A kövér emberek zavart csodálkozásával nézett rám, körülbelül úgy, mintha nem lett volna begombolva a nadrágom. Sejtelme se volt róla, ki vagyok. Mindössze két vagy három novellám jelent meg a Szép Szóban, s ezek – orientalista körökben – nem okoztak túlzott megrendülést. Engedelmesen, a sokszor megpumpolt gazdagok gépiességével, farzsebébe nyúlt, de azért – mintegy utolsó védekezésképpen – megérdeklődte:

                • Minek az neked?

                • Kapupénzre – mondtam könnyedén.

                • Az más – mondta kissé zavartan.

                • Majd rámeredve a kezében tartott pénzre, hirtelen a fejéhez kapott.

                • Úristen! – kiáltotta villám ütötten. – Attila, hol vagy?

                  Durrant az előszobaajtó. József Attila nem volt sehol.

Utánarohantunk, de nem bírtunk rálelni.”
(http://orkenyistvan.hu/a_voros_malom)

És még egy 
Barátom, Réthy Endre hívta fel a figyelmemet még valamire cikkem elolvasása után: "Valamikor régen azt hallottam, hogy József Attila halálának napján szerepelt a rádióműsorban néhány verse. Nagyon készült rá, hogy meghallgathassa, de pont abban az időpontban viharszünet volt a rádióban, és elmaradt a műsor. Állítólag ez adta meg az utolsó lökést."

Megint találtam valamit

Sándor Pál a marxista filozófus József Attilára emlékezve így magyarázkodik: "...mi, elvtársai, kortársai, legszorosabb barátai ... nem tartottuk különleges embernek... Soha egy pillanatra sem gondoltunk arra, hogy (a maga) korában szinte egyedülálló zseni, aki a magyar irodalom történetében új fejezetet nyit. Ha így tudtuk volna, bizonyára követtük volna Lenin tanítását és nem került volna sor kizárására."  Kizárása után írta a Tudod, hogy nincs bocsánat című versét.

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódíts,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.
(Részlet)
 Latinovics Zoltán
Verset mondok
(Népmüvelődési Propaganda Iroda)
Ide kívánkozik az egyik legszebb vers is, amit költőtárs írt József Attiláról:

Szárszói portré

Tedd fejed alá ezt a csillagot, 
s takarózz be a lomb-könnyű sötéttel.
Tudom, nagyon fáj. De ki elhagyott,
zúzott sebedből itt már nem segít fel.          

Te gyáva, kit anyád is meglopott
és minden kínnak ágya most a tested,
arra is gyáva, hogy a homlokod
a dübörgő ég vánkosára fektesd.

Levágtad inged  ujjait. Minek?
Csonkjukban vézna karjaid lobognak.
Már kezed sincs! – Hát, hogy adsz most vizet
a tapsikoló, szomjas jázminoknak?                  

Felesleges vagy. Mert felesleges
mind, ki a porból épp hogy csak kilátszik
s maga-vakarta, borzalmas sebek
s nagy kínok éles késeivel játszik.

Vonat sikolt. A tolató nyarak
váltói közt a Mama árnya térdel.
Feküdj mellé és takard be magad
hűtlen halála gyönyörű egével.

A verset Fáy Ferenc az emigráció költészetének bizonyára egyik legfőbb alakja írta.

Megjegyzés: azért idézem itt a költeményét, mert benne is előbukkan a levágott ingujj motívum, amiről Arthur Koestler írt az említett visszaemlékezésében.

Újabb adalék,
amely József Attila portréját árnyalja.

„A Kármentő nevű, olcsó vendéglőben ültem Kovács Imrével a Vörösmarty téren, mikor József Attila megjelent asztalunknál, de nem ült le. Elmondta, hogy halálosan beleszeretett orvosnőjébe, Gyömrői Editbe, aki kezeli ugyan, de szerelméről hallani sem akar. Ezután, könnyezve, otthagyott bennünket. Attila miatt régóta aggódtunk, elsősorban, mert sejtettük, hogy sem Gyömrői freudista kezelési módja, sem másfajta kezelés nem segítene rajta. (Az utolsó tizenöt esztendőben a Sinequan nevű gyógyszer valószínűleg néhány nap alatt rendbe hozta volna.) A szerelmi bajon viszont segíteni reméltünk. Kovács Imre ebéd utáni feketére bemondott bennünket kettőnket, Goda Gáborral és Vághidi Ferenccel együtt az orvosnőhöz. Nagy reménységgel mentünk fel. Goda ékes beszédben figyelmeztette az orvosnőt, hogy „a nemi jóság” akkor is kötelező, ha nem akarja: elvégre csinos fiatalemberről, az ország legnagyobb költőjéről van szó. Gyömrői kijelentette: pácienssel nem fekszik le, és amikor tovább kérleltük, kirúgott bennünket Váci utcai lakásából. Ezután következett a kínos epizód, amikor Attila késsel támadta meg este a Váci utcában Gyömrői szerelmesét, de utána, szerencsére összebékültek. A következőkben a Hungária sörözőben láttam Attilát, néhány nap múlva. Cserépfalvival és Horváth Bélával ültünk, hogy az antológia verseit megbeszéljük. Bélával és Imrével tárgyaltunk, Attila egyetlen szót sem szólt. Az üres söröspoharat hol álla bal, hol jobb oldalához szorította, és belesírt, ahogy könnyei csorogtak. Egy óra múlva vagy fél centi magasan álltak könnyei.” Faludy György: Jegyzetek a kor margójára 

Dr. Bagdy Emőke pszichológiai elemzése a legteljesebb:

Mentés

https://youtu.be/0UYUSGKfuM8

Megtaláltam a balesetről szóló jegyzőkönyveket is.

Nagykanizsa, 1937. dec. 4-én." Szántódi telefon, ill. távirat jelentés: „ F . hó 3-iki 1284 sz. vonat mely árúkezelés miatt Balatonszárszó megállóhelyen megállt, induláskor halálra gázolta József Attila 32 éves nőtlen B. szárszói lakós írót, három szemtanú állítása szerint, nevezett mikor a vonat megindult a leeresztett sorompó a l a t t á t b ú j t és a kocsik kerekei közé feküdt. A vonat a baleset miatt 20 perc késést szenvedett. Szelvényszám 1964—1963. A rendészeti hatóság a tényállást megállapította. A királyi ügyészséghez további jelentés m e n t . " Olvashatatlan aláírás

Nagykanizsai fűtőházfőnök (Arató): „Üzlet vezetőség IV. Bp. Tisztelettel jelentjük, hogy az 1937. XII. 3-i 1284 számú vonat Balatonszárszó megállóhelyen indulás után egy embert elgázolt. A mozdonyvezető eseménykönyvi jelentésének :kivonata az alábbi: Tisztelettel jelentem, hogy a mai napon közlekedő 1284 számú vonatnál azt a rendelést k a p t a m , hogy Balatonszárszón kirakás céljából meg kell állni. A kirakás és menesztés után szabályszerű féket ereszd meg jelzést a d t a m és elindultam. Egy pár méteres mozgás j t á n észrevettem, hogy a vonatot leintik. Féket húzd meg jelzést a d t a m és megálltam. H á t r a m e n t e m megnézni az okot s akkor értesültem, hogy egy gyengeelméjű költő a lassú mozgásban lévő kocsik közé b ú j t , öngyilkossági szándékkal. Az elgázolt költő neve József Attila, 40 éves. Huszár Béla, Nagy József és Nagy László 13—15 éves gyerekek kik a helyszínen tartózkodtak látták, hogy nevezett nem véletlenül, hanem szándékosan került a v o n a t alá. A csendőrség a nevezettek vallomását nem méltatta. 24 perc tartózkodás után a menetet Szemes állomás intézkedésére folytattuk. (Időjárás: eső, szél.)" „M. kir. szombathelyi III. csendőrkerület 346. szám bűn. 1937. Balatonszárszói őrs. József Attila öngyilkosságáról értesít. F. hó 21-én kelt 31494/1937 III. számú megkeresésre. M. kir. államvasutak budapesti üzlet vezetőségének. — Budapest. Balatonszárszó 1937. dec. 26. 1937. dec. 3-án 19h 50' kor a balatonszárszói v. állomás kezelője az őrsöt küldönc útján: arról értesítette, hogy egy ismeretlen egyén a 19 óra 36 perckor áthaladó tehervonat alá vetette magát és meghalt. Ezen ügyben az őrs járőre az alábbi egyéneket kérdezte ki. 1. Nagy László sz. 1922. szept. 21-én rk. bszárszói (Posta u. 4. házszám alatt lakik) lakos, előadta, hogy amikor a tehervonat az árú lerakást befejezte, akkor ért oda József nevű öccsével az állomás déli részére a nyugati oldalon lévő járdán a vonathoz. Midőn a lezárt sorompóhoz értek, megálltak és várták, hogy a vonat áthaladjon. Amikor a vonat mozgásba jött egy ember a járda keleti oldalán f u t v a jött a vonathoz s a sorompó a l a t t á t b ú j t és leguggolva kb. 8-10-ik kocsi alá vetette magát. Midőn az öngyilkosságot észre vette, azonnal kiabált, hogy a vonatot állítsák le, ami azonnal meg is történt. Azután a vonat kísérők az embert a vonat alól kiemelték, de már halott volt. 2. Nagy József sz. 1924. október 21-én rk. b.szárszói lakos az esetet épp úgy a d t a elő ahogyan b á t t y a László. 3. Bóza J á n o s sz. 1907. máj. 12-én. ref. nős, b.szárszói (Cinegesor 4Я házszám alatti) lakos, pályamunkás előadta, hogy az állomásra igyekezett a szolgálata átvétele végett kb. 40 m távolságra volt a v. állomástól amikor is nagy lármát hallott és azonnal odafutott és látta, hogy a vonat kereke egy embert hömpölyget maga előtt és akkor a vonat azonnal le is állt. Az embert kivették alóla de már élet nem volt benne. 4. Zábó Károly sz. 1907. január 8-án, rk., nős, b.szárszói lakos, állomás kezelő, előadta, hogy az 1284 számú tehervonat 19 óra 32 perckor az állomáson árú kirakodás végett megállt és ő ott volt elfoglalva. A vonat 19 óra 36 perckor elindult és erre nagy lármát hallott az ellenkező oldalról. Rosszat sejtve a vonatot azonnal leállította és csak azután látta illetve t u d t a meg, hogy mi történt. 5. Dr. Makkai Ödönné szül. József Etel sz. 1903. március 12-én ref. özv. b.szárszói (Keleti villasor 7. házszám alatti) lakos előadta, hogy az öngyilkos fivére József Attila sz.. 1905. ápr. 12-én g.keleti, nőtlen író, 4 hónapig gyógykezeltette magát a b.pesti Szieszta szanatóriumban és 1937. november 4-én jött el hozzá Balatonszárszóra és azóta nyugodtan meg volt nála. 3-án este 19 óra t á j b a n azzal távozott, hogy sétára megy. Előadta még, hogy fivére több ízben foglalkozott azzal a gondolattal, hogy öngyilkos lesz. Szerinte azért lett öngyilkos, mert az írói pályáját ideg-össze-roppanása miatt már nem t u d t a folytatni.

Megjegyzés. A tanúk előadása és a járőr megállapítása szerint bűncselekmény nem forog fenn é gondatlanság sem terhel senkit. Ezért feljelentés senki ellen nem t é t e t e t t és a további nyomozás abba hagyatott. Nyomozta: Kassai Károly törzsőrmester járőrvezető és Szűcs István csendőr. Bizalmi egyének: Horváth Győző főjegyző és Maros Sándor bíró b. szárszói lakosok. Örsparancsnok szabadságot Kassai t ő r m . " „Tudomásul v e t t ü k , részünkről további tárgyalás nem szükséges, az ügyiratot irattárba kel helyezni." Az ügyirathoz — mint perdöntő bizonyítékot — a Kis Újság idézett számát, valamint eg} helyszínrajzot csatoltak. Feltűnő, hogy a jelentésekhez nem kapcsolódik semmiféle hatósági orvosi vélemény, vagy a halottkém látlelete. Ezek alapján még a sérülésekről sem k a p h a t u n k pontos képet, hiszen, a szántódi állomásfőnök szerint, idézem: „ . . . az áldozat b a 1 k a r j á t tőből kitépte és n y a k á t összeroncsolta . . . " József Jolán megfigyelése alapján a sérülések a következők: „ . . . Hosszú nyaka, melyet kifordított a vonat tengelye . . . J o b b k a r j á t levágta a vonat." 1 3 Talán csak kis elírásnak tűnik ez a pontatlanság, de éppen ilyen sorozatos pontatlanságok, apró ellentétek láncolata jellemző a nyomozás írásbeli dokumentumaira. Vajon miért volt érdeke a MÁV-nak, hogy mellőzne az orvosi látleletet? Remenyik szerint „egy lelógó összekötőlánc, v a s k a m p ó " zúzza szét a — fejet. 1 4 De okozhatta ugyanez a csigolyatörést is, mert lényegében erről van szó. (József Jolán: „Az orvos elmagyarázta, hogy még abban a pillanatban meghalt, amikor csigolyatörést szenvedett.") 1 5 És ha tekintetbe vesszük Bóza J á n o s vallomását és a szántódi jegyzőkönyv ide vonatkozó részét ( , , . . . k a r j á t tőből kitépte . . .") rekonstruálhatónak látszik Gerhauser Albert azon véleménye, hogy az utóbbi sérülés már a „ h ö m p ö l y g e t e t t " test tehetetlenségéből f a k a d t . E szerint kerékroncsolás nem történt. Vajon a halált megállapító dr. Erős József orvos is hasonló véleményen volt, és ez a megállapítása esetleg megnehezítette volna a nyomozás gyors lefolytatását, és a felelősség teljes elhárítását? Vagy egyszerűen el kell fogadnunk József Jolán leírását, amely szerint az egyik sérülést kerékroncsolás okozta. Az Irodalomtörténeti Múzeumban kérésünkre Szántó J u d i t megmutatta a szerencsétlenség egyik tárgyi dokumentumát, azt az inget, amelyet a költő utoljára viselt. Az ing állapota a test sérüléseinek hű tükre. A jobb kar tépetten hiányos, igaz, hogy az ing nyakánál lévő rész majdnem teljesen épen maradt. (Ezért is nem beszélhetünk roncsolásról, csak csigolyatörésről.) De a felső mellkas t á j á n , a váll alatt, jobbról és balról körülbelül egyenlő nagyságú, szabálytalan 3—5 cm. átmérőjű szakadás található. Honnan, hogyan keletkeztek? Mi az a sérülés, amiről nem beszél senki? Feltűnő továbbá a jegyzőkönyvekben, hogy Balatonszárszó megállóhely ugyancsak nem küld jelentést. A mozdonyvezető beszámol ugyan a történtekről, de a lényegről nem sokat t u d h a t , csupán saját magát igyekszik igazolni. Tájékozatlansága — az áldozat életkorát sem t u d j a — inkább csak bosszantó. De a jelentések többször közölnek egymástól eltérő a d a t o k a t ugyanazon tényről. így N a g y László vallomásában a csendőrségi jelentés szerint „leguggolva kb. 8-10-ik kocsi alá vetette m a g á t . . . " A szántódi és nagykanizsai jelentés a 15—16-ik kocsit jelöli meg. A mozdonyvezető szerint az időjárás: eső, szél. A szántódi állomásfőnök ugyanazt csendes borultnak érzi. A tanúk és más személyek megnevezése sem pontos több helyen, így a szántódi jelentés Nagy László helyett N. Bélát nevez meg. A vonatszemélyzet tagjai közül az egyik fékező Randalits Bélaként fordul elő a szántódi jelentésben, míg a nagykanizsaiban ugyan ez személyinek Brandalik Béla felel meg. Jelentéktelenebb keresztnév tévedés továbbá, ugyancsak e két jegyzőkönyvben — Vass József, illetve Vas Pál utónevének elírása. " J ó z s e f J o l á n : u g y a n o t t 4 6 0 - 4 6 1 . o. » S z é p Szó. V I . k ö t e t 1. f ü z e t 1938. j a n u á r - f e b r u á r . 5 8 . » J ó z s e f J o l á n : I. m . 4 6 0 . o .

A mozdonyvezető eseménynaplójában azt írja, hogy a gyerekek véleményét a csendőrség „nem m é l t a t t a " . De a december 26-án kelt csendőrőrsi jelentés mégis a 15 éves Nagy László vallomására hivatkozik először, és fogadja el perdöntőnek. Miért nem hallgatta meg december 3-án a csendőrjárőr a gyerekeket és miért hivatkozott rájuk december 26-án ugyancsak a csendőrségi jelentés? És milyen szerepük lehetett a csendőrségi jegyzőkönyvben megnevezett „bizalmi egyének"-nek? Mennyiben tudott felvilágosítást adni vagy tanúskodni Horváth Győző főjegyző és Maros Sándor bíró az állomáson lezajlott gázolásról? És vajon milyen tanáccsal, „instrukciókkal" segítették a tapasztalatlan parancsnokhelyettest? Ennek eredménye a „nyomozás" gyors, hirtelen befejezése? Erre utalna a nyomozati jegyzőkönyv zárómegjegyzése: „ A tanúk előadása és a járőr megállapítása szerint bűncselekmény nem forog fenn és gondatlanság sem terhel senkit." Valóban nem „bűncselekmény" áldozata lett József Attila, de a gondatlanság vádja többeket illethet. Legfőképpen azokat, akik a halála körüli „nyomozásban" részt vettek, akik mindent elkövettek, hogy minél hangtalanabbul, minél „diszkrétebben" hárítsák a költő öngyilkosságának okát betegségére. Boldizsár Iván írja: „Halálából újság szenzációt csináltak, pedig az igazi szenzáció élete volt. Mindenki azt kérdezte, miért ölte meg magát, de senki sem érdeklődött, hogyan maradt egyáltalán idáig is életben." 1 6 És már 1940-ben Sándor Pál felteszi a kérdést: „Ki vagy mi az oka annak, hogy a költő utolsó menedéke egészen más lett, — a zúgó kerekek ott lenn a Balaton p a r t j á n ? A kor-e, amely elhullatja magából a szellemit, a betegség-e, mely szétőrli a testet? A társadalom-e, a sötét gyermekkor-e, az értetlenség-e, csalódások-e, a nyomor-e, a szenvedés-e? 17 " Móricz Zsigmond válasza egyszerű, de mögötte ott sejtjük Balatonszárszó tragikumát: „Energiakészletét a proletár sors emésztette föl, már semmije se maradt, csak költői zsenije." 10