Irodalom

Modern tanmesét lehetne írni valóban napjaink közéleti tünetéről; hogy a honpolgári lelkiismeretet épp azok a kiáltások és lármafák altatják el, amelyek fölrázták. Most már, hogy a vészharang szól, nyugodtan alhatunk, az illetékesek tudni fogják a dolguk. Vagyis a mi dolgunkat. Kormányzatok felelőseit alig csüggesztheti jobban, mint az a fajta közvélemény – az a bizalom irántuk –, hogy kezükben a panacea a legsúlyosabb bajra is, csak figyelmeztetni kell őket.
*
Ha más nem, hát ez a – jobb szó híján – közéleti lustaság indokolhatná, hogy épp már a derülés napszakában, a belső teherbírás idején csúsztassunk komor körvonalú képeket a látó szemek elé; rakjunk súlyokat a vállakra.

A mélységet – még népekre s nemzetekre váró mélypontokat is – kétféle tekintettel lehet szemrevételezni. Mi történik vajon azzal, amit ilyen csupa-szikla meredek mélyére ejt a sorsa? A tányér darabokra törik. De a labda visszaugrik. Attól függően, hogy milyen az anyaguk, a szerkezetük, a tömörségük, a kohéziójuk; az a belső vonzóerő, amely összetartja a testek molekuláit. S ugyanúgy minden emberi alakulás a részecskéit, amelyet mi társadalomnak nevezünk, közösségnek. De amelyet a régi prédikátorok szavával én szívesebben kösségnek hívnék. Hívnák életre is.

Bővebben: Illyés Gyula: Naplójegyzetek

„...a művészet csak fényűzése az életnek; a tisztesség, az igazságosság viszont nélkülözhetetlen tartozéka.” (Stendhal: Rossini, fordította: Rónay György)


"Bereked a költő, ha tartósan a napi politika levegőjét szívja. De hangszála sorvad, ha azt, ami a levegőben, azaz mindenkinek már a nyelve hegyén van, éppen ő nem mondja ki idejekorán." (Illyés Gyula: Naplójegyzetek)





Előszó 

A pszichológia, amely hajdanán szerény helyet foglalt el egy fölöttébb akadémikus kis hátsó szobában, az utóbbi néhány évtizedben, Nietzsche jóslatának megfelelően, a közérdeklődés tárgya lett, túllépve az egyetemek által kiszabott kereten. A pszichotechnika formájában beleszól az ipari üzemek életébe, a pszichoterápia formájában az orvostudomány széles területeit fogja át, a filozófia formájában Schopenhauer és Hartmann hagyományát viszi tovább, tulajdonképpen újra felfedezte Bachofent és Carust, általa a mitológia és a primitív népek pszichológiája az érdeklődés homlokterébe került, forradalmasítani fogja az összehasonlító vallástudományt, s nem kevés teológus még a lélek gyógyítására is kívánja alkalmazni. Vajon igaza lesz végül Nietzschének a scientia ancilla psychologiae állításával?

Regisztráljon a tovább olvasáshoz...
Scroll to top