Irodalom

Fáy Ferenc az emigráció költészetének bizonyára egyik legfőbb alakja volt.
Kötetéhez Határ Győző írt csaknem hitvalló előszót, amelyben  egy kiselemzéses rajongás formájában betekintést enged Fáy költészetébe. A rajongás nem jogtalan és főleg nem megalapozatlan.

Bővebben: Fáy Ferenc verseit olvasva

Széljegyzet a posztmodern költészethez (esszé)


Vajon posztmodernnek hívjuk (azt is), amikor a szavaknak nincs többé jelentése, az irodalom nem hordoz többé valami felettes üzenetet, pusztán öncélú játék a nyelvvel? Igen. S bár sokan örülnek annak, hogy mostanság, főként kicsiny országunk meglehetősen provinciális irodalmában, főként lírájában, lehet a zavarosban halászni – az esztétikai értéket immár semmi sem garantálja, így közepes tehetségű vagy rosszabb szerzők is kanonizálttá válhatnak –, néhány régimódibb, konzervatívabb, a nyelv médiumának kifejezőkészségében valamennyire még hívő olvasót és irodalmárt mindez elkeserít.

Bővebben: Versvízcsapok
Megemlékezés a költő születési centenáriumán
 
„Jaj, templomok fölé nőtt szörnyü házak,
s a templomokban hol az Isten?
Miből kihalt az áhitat s alázat:
lelkem milyen szárnyékba menekítsem?”
 Jékely Zoltán: Az ötödik X után, 1963                                                                                                                                                                         

Jékely Zoltán 1935-ben papírra vetett aggodalmas előérzete –„Mi kétezerben nem élünk, szegénykém, / az új évezred nem lel itt bennünket...” – csupán  a költő testi voltára nézve lett valóság. Műveit illetően, hogy „halála”, a feledés ne következzék be mindaddig, míg beszélnek magyarul, a mi felelősségünk, és utódainké. Irodalmároké, tanároké, tanítványoké, versolvasóké. Az irodalmi köztudatban egyelőre ellentmondásos helyzetben látom Jékely Zoltánt, akit a harmincas évek közepén már az akkori új költőnemzedék egyik legnagyobb talentumának tartottak – nem is akárkik: Babits, Szerb Antal, Halász Gábor, Weöres vagy az Erdélybe szakadt hazánkfiainak számos tekintélye.

Bővebben: Jékely Zoltán az új évezredben

160 éve született 1854-ben Arthur Rimbaud, meghalt 1891-ben; 37 évet élt, s az irodalomnak belőle mindössze négyet áldozott, - csupán kamaszkora néhány viharos esztendejét.

Bővebben: 160 éve született Rimbaud



Az írók hol a tehetségükre büszkék hol a tehetségük hiányára. Szép dolog, ha valaki tud írni, ha elhihetően ábrázolja a valóságot, ha történeteket és merész fordulatokat tud kitalálni; nem csoda, ha elveszíti a fejét és túlbecsüli magát. De micsoda kiapadhatatlan forrása az önérzetnek, a fölénynek és gőgnek, ha valaki mindezt nem tudja; milyen hatásosan dicsekedhetik az ember azzal, hogy unalmas, ellentétben a szórakoztató és sekély írókkal, milyen önérzetesen ismerheti be, hogy laposan és nehézkesen ír, ellentétben az ügyes szemfényvesztőkkel, milyen előkelő helyet vívhat ki magának az irodalomban, ha megveti az irodalmat és az irodalmi hivatottság összes ismertetőjeleit, milyen jól meg tud élni a nem létező tehetségéből, ha egy irodalomtól mentes, sőt lehetőleg irodalomellenes cél szolgálatába állítja.

Bővebben: "Szép dolog, ha valaki tud írni"
Scroll to top