Az átkozott háború
Tincsen haván egy gebe legelész,
három sereg pusztult el, az egész.
A sárga pusztán a csont oly fehér,
lovak hortyognak, s csüdjük csupa vér.
Mint a zsinórok, fákon a belek,
károgva száll sötét holló-sereg.
A kastély lépcsején sok-sok halott,
holt generális, őket hívhatod.
Ki bölcs, átkozza a fegyvert, a rút,
vak rombolást. Átkozd a háborút!

Li Taj-Po más névenLi Paj (李白, 701–762)
Az örök vers
Pingálgatok magam, betűket írva,
gyöngy harmatoz, bambusz zúg, mint a hab,
verset vetek a tündöklő papírra,
mint hóba szilvafa-virágokat.
Nők hónaljába mandarin virága
meddig szagos? És meddig él a hó?
Jaj, bár örök lehetne ez a drága,
bús versem, amit most kezem leró.
Kosztolányi Dezső Idegen költők
Tavaszi részegség
Hsien-jangban, a harmadik hóban,
lehullt virágokból lágy takaró van.
Ki búslakodhat egyedül tavasszal?
Ki mer, ha józan, szembenézni azzal?
Pénzt és nyomort és életet kimért
az Alkotónk, nem tudni, hogy miért,
de rendbehoz mindent, ki hinni bátor
és igazat szolgáltat egy pohár bor.
Mit nékem akkor földek és egek,
ágyamba bújok és nem rettegek,
végül felejtem azt is, hogy vagyok
s a boldogságom akkor legnagyobb.
Kosztolányi Dezső Idegen költők