Cikkek

„Ha többé nem tisztelik az igazságot, vagy akár csak kicsit is csökken a becse, minden dolog kétségessé lesz.” (Szt. Ágoston: A boldog életről, a szabad akaratról)
"...mint tányéron a kés sikolt a hazugság" (Ilyés Gyula: A hirlapíró)
Az emberen, az ellene elkövetett támadás két formája üt talán a legnagyobb sebet: az erőszak és a hazugság. Az erőszak elsősorban a testre, a hazugság, mint a csalás egyik formája inkább a lélekre mér csapást. Mind a kettő arra kényszerítheti az embert, hogy akarata ellenére tegyen meg valamit. A hatalommal való visszaélésre a hazugság  – mint majd látni fogjuk – talán veszélyesebb eszköz, mint a nyílt erőszak. A hazugsággal ugyanis az ember meggyőződéseit is befolyásolni tudják. A meggyőződésben rejlő kényszerítő erő miatt az ember sokkal sebezhetőbbé válik.

Bővebben: A hazugság, mint a hatalom eszköze

A legtöbb szörnyűséget az ember ember ellen, a jobb világ megteremtése közben követte el. Az erkölcsi tökéletesség önmagunk iránt lehet követelmény, de veszélyes, ha másokat akarunk harcias meggyőződésből jobbá tenni. A megszállott, küldetéstudattal megfertőzött ember csak a fényes végcélt látja maga előtt és mindenkit, aki útjában áll könnyen ellenségnek hisz. A megingók hamar árulóknak kiáltatnak ki és kevesebb kíméletet érdemelnek, mint az eredeti ellenfelek. A terror számukra legtöbbször nem egyéb, mint a gyors, szigorú és engesztelhetetlen “igazság˝ érvényre juttatása. Vezérei az eszme iránti odaadásra, a feltétlen engedelmességre és ha kell, az önfeláldozásra biztatják fanatizált híveiket. A hatalom megszerzése érdekében minden eszköz megengedett, az áldozatok – még ha emberéleteket követelnek is – elfogadhatók. De amint hatalomra kerülnek – tagadva mindent ami volt, állítva mindent, ami lesz - már csak uralkodni akarnak. Miközben azt hirdetik, hogy a társadalmi vagy isteni igazságosságot akarják megteremteni, csak a maguk hasznát nézik. Így lesz lassan a jobbító szándékból pusztítás, az egyenlőségből a kiváltságosak jóléte és a többség nyomora.

Bővebben: A terrorizmus arcai

Egy tudományos társaság megkért, hogy tartsak előadást tagjai számára az "alkotó képzeletről". Olyan ez, mint mikor az orvosok a tudós tanár helyett egy beteget ültetnek a katedrára, tőle magától akarván okulni betegsége felől, vagy egy őrültet faggatnak ki rögeszméiről és képzelődéseiről, amelyeket megismerni hasznos lehet a tudománynak. Aki író vagy költő, annak ismernie, használnia kell az alkotó fantáziát; ami mindenesetre más, mint a pusztán reproduktív. Reprodukáló képzeletre például a memoárírónak is szüksége van; ahol az alkotó fantázia föllép, ott kezdődik az alkotó költészet, a regény.

Bővebben: A HAZUGSÁGOK PARADICSOMA

A társadalomirányítás külső technikája csak időszakos eredményeket érhet el, hangulat-csitítás, kábítás, ha nincsen mögötte komoly segíteni akarás és tudás. A propaganda lényegénél fogva tartalmaz valamit a becsapás elemeiből, hiszen vezetni akarja a véleményeket és szándékokat, más irányba, mint ahogy magától alakulna. Erkölcsi jogosultsága kétségtelenül megvan akkor, ha rossz befolyások ellen akarja védeni a közösséget. De nagy távlatra tekintve az emberek nem szeretik, ha akaratuk ellenére boldogítják őket. A vezető rétegeknek tehát, ha komoly meggyőződésük van, őszinte kívánságokat kell ébreszteni tervük megvalósítása iránt: sugalmazás, gyűlöletkeltés, egyoldalú okoskodás nem méltóbb szellemi eszközök, mint a durva kényszer.”1

Bővebben: Meggyőzés és vita

A háború  mindig csalás útját járja. Így ha képesek vagyunk valamire, tegyünk úgy, mintha nem lennénk rá képesek; ha valamit felhasználunk, tegyünk úgy, mintha nem használnánk fel; ha közel vagyunk, keltsük azt a látszatot, hogy távol vagyunk; ha távol vagyunk keltsük azt a látszatot, hogy közel vagyunk; előnyöket kínálva csalogassuk az ellenséget, sorait megzavarva mérjünk csapást reá; ha mindene megvan, jól készüljünk fel ellene; ha erősebb nálunk, kerüljük el az összecsapást; ha dühös vezessük félre; magunkat alázatosabbnak mondva tegyük elbizakodottá; ha friss erővel rendelkezik, fárasszuk ki; ha egységei szoros kapcsolatban vannak, ziláljuk szét őket; ott támadjuk meg, ahol nem készülnek fel a védekezésre, s akkor küldjük előre csapatainkat, amikor az ellenség éppenséggel nem várja.

Eddig az idézet. Szun-Ce mester tanácsait, ha jól meggondolom, ma is sokan alkalmazzák.

A titoktartás az ember viselkedésének egyik különös ellentmondásos megnyilvánulása. A lényegéhez tartozik ugyanis, hogy részint elhallgatásra, részint kimondásra késztet. A titok megtartása elszigetel a többi embertől, magányossá, zárkózóvá tesz. Akinek titka vagy titkai vannak, amiről nem beszélhet, mert meg kell őriznie mindenáron, annak állandóan vigyáznia kell, hogy el ne szólja magát, kerülnie kell bizonyos társas helyzeteket és témákat. A legszorosabb kapcsolatait is beárnyékolja a kényszerű titkolódzás.

Bővebben: A titok


A politika volt mindmostanáig az emberi életnek az a területe, amelyik a legszívósabban ellenállt annak, hogy tudományt lehessen belőle csinálni. Pontosabban a tudomány régebbi, primitívebb formáit lehetett alkalmazni a politikára is, a tudomány kezdőlépéseit meg lehet tenni a politikában is. Lehet tapasztalatokat gyűjteni, lehet ezeket a tapasztalatokat rendezni, szortírozni, csoportosítani. A szerzett tapasztalatanyag alapján intuitív módon lehet rendező elveket, lehet átfogó koncepciókat találni. Azonban a politikában hiányzik annak a biztos lehetősége, ami ezek után a kezdőlépések után egy ismeretanyagot tudománnyá tesz: hiányzik az egzakt kísérlet lehetősége. A kérdést világosan feltevő, azonos feltételek mellett megismételhető egzakt kísérlet lehetősége, amely az intuitív úton megadott elgondolást végül is igazolja vagy cáfolja. A politikában ezek a kísérletek: forradalmak, háborúk, reformok, államszervezeti kísérletek, alkotmányok, tömegmozgalmak formájában zajlanak, melyeket egzakt formában megismételni, azonos módon újraképezni úgyszólván lehetetlen, és ezen a ponton a tudománnyá tételre irányuló minden kísérlet eddig fennakadt. Azok a sémák, amelyek a politika tudományos sémájának az igényével lépnek fel, nem jelentenek többet, mint bizonyos tapasztalatanyagokra alapozott általánosságokat, amelyeket az illető általánosságok vallója a történelemben tetszés szerinti példákkal igazolhat, és az ellenlábasa tetszés szerinti ellenpéldával cáfolhat. Mindezeknek a sémáknak a meggyőző erejét ma sem dönti el más, mint a példák összességéből adódó meggyőző erő, és a szó mai értelemben vett tudomány állapotától az ilyen értelemben vett politikai koncepció vagy politikai elgondolás messze van.

Bővebben: Európai társadalomfejlődés és értelme
Scroll to top